Serkenj porodból Pannóniánk’ sebes
Győzője Árpád! szent seregid’ kemény
Erősivel, kik vas karokkal
Édes örökjök után követtek
Kivívni a’ szent földet, az Istenek’
Változhatatlan végzeteik szerént,
Mint rég sajátját Attilának,
A’ gyülevész csapodár’ kezéből.
Ti is keletnek délcz jővevényivel,
’S a’ hold’ merészebb szarvaival csatát
Mérkezni bátor szent Vitézek,
Szálljatok a’ nyugalom’ helyéből
Ime’ sokat tűrt ’s vérfolyam-öntözött
De bajnokul védt általatok ’s a’ hír’
Szárnyán dicsőül kelt Hazába,
Magzati’ új örömén örűlni! –
Uj pálya nyilt-meg, ’s uj diadalmakat
Gyüjthet Hazánknak nagyra-hevült fija;
Uj izzanatját uj borostyán
Fogja fején koszorúzni már már.
Nem Marsz’ dühének szenteli csak tovább
Elszánva éltét, ’s másra ezer halált
Villantva száguldó lováról
A’ magyar Ős’ csinosult szülöttje;
Jobb ’s boldogítóbb Isten ereszkedett
Hozzá Olympról, Szittya kemény fülét
Illetni bájos vesszejével
’S ércz kebelét finomabbra edzni.
Duló csaták’ bús romjain állanak
A’ bölcs Apollon’ templomi; számtalan
A’ Béavattak’ száma; bőven
Dűlnek az áldozatok körültök.
Hevülve a’ Hon’ nemzeti Bardjai
Versenyt kiáltják a’ mohosult kövek
Közt rég feledten szunnyadókat
A’ maradék’ kebelébe vissza.
Hallám nagyhírű lantod’ ezüst szavát
Külföld-irígylett Pannoni Jánuszunk!
És, ah nem érzém: nem! te zengél
Mert idegent idegen hurokkal.
Keblét Magyarnak csak magyar ősi tett
Gyulasztja tartós indulatokra fel,
’S nagy tettre ellentállhatatlan
Kiszti, ha szól magyar ajk füléhez.
Alig ragadtad Gyöngyösi Múza meg
A’ honni lantot, ’s nemzeti húrjait
Alig veréd-el: már Szalának
Zengtek utána kies leányi.
Bús, víg szerelmét itt Badacson fuvá
Édes furuglyán, – Tátika ott nyögé –
Utána Somlónak szikláji –
Hajdan idők’ szomorú regéjit.
A’ minden ajkú Tichoni Szűz
*Utalás a tihanyi visszhangra.
vevén
Lejtő Zephyrtől a’ rokonok’ szavát,
Majmolva mindent a’ csalóka,
Felcsevegé Balatonnak alvó
Nymphájit; a’ nagy zaj behatott hamar
Erdős Somogynak mély kebelébe, ’s itt
Énekre vonzá a’ magányban
Álmodozó philoméla’ torkát.
Azolta száz lant, száz koboz’ húrjai
Ébresztik a’ hon’ szellemivel, nemes
Lelkét Magyarnak, felhevülni
Kóros unalma után dicsőebb
Pályára ’s versenyt a’ tudomány’ körén
Európa’ mívelt nemzetivel, kivánt
Nagy czélra törvén, futni, ’s itt is
A’ maradékra nevét kivivni.
A’ boldog elmék’ útmutatásain
Így kél az alvó Szorgalom, a’ Nagyok’
Példája lobbant ezreket fel:
’S Pannóniánk’ teje méze gyűlöng.
A’ Felderültség’ közhelye, Pest, te vagy,
Pest, o Hazám’ szent Városa! több ezer –
Nem fényüző és lomha nép ez –
Munka alatt pezsegő raj’ anyja.
Terhelt hajókkal lepve nyomattatik
Széles Dunádnak háta; gyümölcsiket
Hozzák az áldott tartományok
Tárt kebeledbe vevők-’s adóknak.
’S terhelve úsznak vissza remek kezű
Munkásid’ ékes műszereikkel: a’
Kereskedés így él, virágzik
Általad oh Magyarok’ Athénje!
Itten Hazánk’ szent Áreopágja Per-
Patvarkodók közt bűnt igazat birál,
’S megszerzi a’ szép eggyeséget
A’ rokonok’ hidegült szivökben.
Itt a’ tanító székeken eggyesül
A’ bölcseség’ szív-’s elmederítgető
Világa, melly polgári fénnyel
Messze megyék’ fijait tetézi.
A’ honni elmék’ tengere vagy te Pest!
Hozzád sietnek, ’s nyájas ölelkezés
Által tebenned párosulnak
A’ magas ész ’s magyar ajk’ folyási,
’S ágakra osztván fel magokat, körül-
’S áltfolydogálják szomju vidékeink’,
’S a’ gyönge vagy száradni indult
Elmeeret fakadásra kisztik.
Szív elme így kél Pannóniánk’ nemes
Polgáriban fel jóra, magasra; így
Lesz nagy nagyok közt a’ magyar név,
Mint az a’ Marsz’ mezején, imitt is.
Szállj már, oh Árpád! vissza sirodba, ’s mondj
Áldást fajodnak szent igyekeztire!
’S addig nyugodj, míg egy jeles Bard
Ujra riaszt ’s nevedet feladja
Nagy tetteiddel hű követésre a’
Késő időkben fénnyel elöntetett
Méltó maradványod’ sorának:
Hogy soha el ne fajuljon! – Ekkor
Uj lélek, új tűz, buzgalom, új erő,
Serkenti vérét a’ magyar ifjunak;
’S e’ Nemzet esk’szik szent porodra:
Hogy soha Hős soha Bard ki nem hal.
