Menj! jó szerentse mindenütt vezessen,
Előtted éj ’s felhők oszoljanak,
Pirúlatod szebb virradást fénylessen,
Mint Róma ’s bölts Athéne láttanak;
Szemed mosolygva szüntelen nevessen,
’S belőle tsak örömnek hulljanak
Harmatozási kedves nemzetünkre,
’S neveljenek sok szép repkényt fejünkre.
Szavadnak égi hangja párosítsa
Kellemmel a’ szentség’ szabásait,
Tetsző szinekkel játszani tanítsa
A’ Szépnek és Igaznak bájjait;
Szelíd zengésü lantod tsillapítsa
A’ lélek’ ’s test viszálkodásait,
’S adjon a’ szívbe ollyan békeséget,
Mellynek ne tudjon semmi vetni véget.
Oltár és Thrónus a’ főld’ két fő kintse,
Jaj annak, ki nem őrzi ezeket!
Egész figyelmed e’ kettőt tekintse,
’S a’ főbb, a’ köz, ’s az alsó rendeket
Rózsaszin-ajkad szűnet-nélkűl intse
Istent, Királyt ’s szentelt törvényeket
Fiúi szívvel hódolván tisztelni,
’S minden polgárban egy testvért ölelni.
Virít örökre szerelem’ tavassza,
Ha kíméljük kies myrtusait;
Oh oktass Ifjat ’s Lyányt, mikép’ szakassza
’S dajkálja e’ kert’ szép virágait.
Vezérld Hyment, hogy szent tüznél forrassza
Legfínomobb aranyból lántzait,
’S jelenkorunknak hogy boldogítója
’S jobb maradéknak legyen alkotója.
Eredj! serényen tedd kezdett munkádat,
Kisérjen a’ Magyarság’ angyala,
Népünk’ díszére nyilt ditső pályádat.
Fussd végig, fussd boldogúl általa;
’S hozzánk igézni ha égből hazádat
Nem engedi a’ Sors’ viadala:
Tudós etsettel képezz mennyországot,
’S felejtessd, míg azt nézzük, e’ világot.
Superint. Kis János.
