HUN–REN-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Aurora. Hazai Almanach.
Elektronikus kritikai kiadás

ÁRPÁD
Pannonia Hegyén.
*
Pannonhalma.

Futva futott a’ Rákos mezői véres ütközet után, hol két erős Nemzet a’ Duna uradalmáért végső elszánással küzdött, a’ vert Német Had nagyobb része Pannonia belsőbb vidékei felé, ’s bizonynyal hitte: hogy a’ Magyar Tábor fényes győzedelme gyengeségének pihenést, félénkségének nyugalmat nem fogna engedni. Erdőkben, a’ Vértesi és Bakonyi százados sürü erdőkben, keresett a’ zavarodott Sereg rövid időre menedék helyet, míg szerentsétlen, de betsűletre vágyó, Vezérei a’ bomlott rendet szüntetni, és Fehérvárt új egyesűlés piatzává tenni erölködtek. A’ sok ostromot büszkén kiállott Aqvincum, mellynek helyét ma Ó-Buda fedi, a’ Duna hajóhidán viszsza szorongó őreitől elhagyatva Magyar Zászlókat lobogtatott erős kőfalain; a’ mostani Pestváros homok halmain támadott Magyar Rév, ’s az ellenében fekvő Kelemföld,*
(táj.) Kelenföld.
ezernyi munkás szolgákat látott több napokig hadi teher szállítással foglalatoskodni. Nem kételkedének már e’ föld bujdosó és búslakodó lakosi, hogy a’ párdutzos*
Párducbőr díszruházatos.
és buzogányos Vitézek Attila országát helyre állítani, és boldog tartományát örökös vagyomokká*
(táj.) vagyon.
tenni jöttenek.
Leírhatatlan lelkesedés szállott a’ győző Magyar Nemesség keblébe e’ viadal után. Öröm kiáltások, győzedelmi énekek, vitézi játékok, gazdag vendégségek, víg tántzok, pompás hadi fordúlások ditsőítették a’ hajdan Bátor nevet viselt Város bevételét. A’ diadalmakban őszűlt öreg Bajnokok, ifju tüzre éledve, érzékeny könyeket sirva, magasztalásokkal halmozák a’ merész rokon Leventákat; a’ szíveket bájoló szép Nem az együgyü természet illatos virágaiból jutalom koszorukat fonogata drága Kedvelteinek; az elfáradott, de meg nem lankadott, Vitézek arany ’s ezüst poharakban villogó bor mellett indúlatosan beszélgeték tsataveszélyeiket; a’ nevendék Ifiuság, a’ Nemzetnek édes reménye ’s utóbbi oszlopa, a’ szomszéd zöld pázsit bokros füvein birkózva, nyilat eregetve, tanúlt biztos paripákat nyargalva, gyakorlá gyengébb ínait, ’s bizodalommal eltölté a’ figyelmes Nézőket, hogy egykor belőle is Magyar Névre érdemes Hazafiak válnának.
E’ köz vidámságból egyedűl Árpád, a’ Magyar Had szeretve tisztelt Fő Vezére, látszott kevesebb részt venni. Őt hivatalának sulyos kötelességei, őt a’ nagyobb ditsőségre törekedő vágyás, őt a’ Nemzeti Méltóságnak fellengzőbb képei nyugtalanították. A’ férfi kornak legszebb éveit élő Hös, kit már ifiuságában a’ zuhanó Tanais mellékén nemes szíve, szelid kormánya, bátor vitézsége, sok tudománya, deli termete, bő gazdagsága, számtalan hadnépe miatt a’ Haza igazgatására mindenki legérdemesbnek ítélt, éjjel nappal azt forgatá eszében: mint lehetne Serege örvendezését állandóvá, Pannonia birtokát egészen bátorságossá, szabad Katonatársait boldogabbakká, Nemzete hirét halhatatlanná tennie? Egymást érték mindenfelé kiterjedő rendelései; egymást felváltották a’ jövő ’s menő Kémeknek tudósításaik, ’s minden készűletei azt engedték sejdíteni, hogy pompásabb nemzeti üdneppel kivánná meglepni bátor vitézeit.
A’ husz napi késedelem Aqvincumban, ha az okos elrendeléseket késedelemnek lehetett tartani, időt hagyott az elszéledett Ellenség öszvegyűjtésére. Ismét tsatarendben állották Fehérvárott a’ Német Bajnokok, ’s annál nagyobb buzgósággal várák a’ jobb szerentse kedvezéseit: mennél több újonnan érkezett katonaság kaptsolta magát osztályaikhoz; mennél inkább foghatatlan vala előttök a’ Magyar Tábornak hoszszas hátramaradása. Ez a’ Magyar Seregnek nagy veszteségeit, amaz belső egyenetlenségeit, egy másik az uralkodó nyavalyákat adta az elmaradott üzés okának. Mindnyájon erősen hitték egy következő győzedelem lehetőségét, ’s már arról beszélgetének az estvéli tábor tüzeknél a’ közlegények is, mint fognák a’ Magyar Sereg nagyobb részét nemes boszuállásból Duna ágyába szorítani.
Nem valának esméretlenek az Ellenség Vezéreinek bátorító hireszteléseik a’ Magyar Fő Vezér előtt. Ez, hogy Magyar Ditsőségnek újabb Borostyánt szerezne, és a’ balhireket végképen elenyésztené, tanátskozásra öszve hivá vezértársait. A’ méltatlanságokra felhevűlt Férfiak tüzesen kiránták fegyvereiket, ’s a’ Magyar Nemzet Élő Istenére halált esküvének az Ellen Táborra. A’ tanátsház lármáját viszonozták a’ pompás rendben kivűlálló Ezeredek, ’s Árpád a’ lángoló gerjedelmeket bajjal tudta rövid időre letsillapítani. Elvégeztetett három nagy szakaszban a’ megindúlás, de az utválasztás a’ hét fő Kapitányok között titokban tartatott.
Más nap hajnal hasadtakor megfuvatott a’ harsány trombita. Indúljunk, mondá mindenki, a’ betsűlet utára, ’s vigyük országunk határát az Anasus vizéig, hol vitéz öseink végőröket tartottak. „Pannonia birtoka, vagy halál” leve jelszóvá, ’s egy szív és egy lélek uralkodott az egész seregben, melly Árpád előtt a’ várból ki felé vágtatott. Ete és Vajta osztálya Százhalmon keresztül Baranyavár felé tartott; Usubu és Őse, népeit Fehérvár és Beszprém ellen vezette; Árpád szakaszával fontos okokból hátra maradott, ’s előjáró tsoportokat küldött a’ régi Bregetium, most Szőny, felé, mellyek az ellenség mozgásait a’ Duna folytában szemügygyel vizsgálnák. A’ második osztály előmenetelei Árpád várakozását leginkább illették.
Akadály nélkűl ment ez a’ Pákozdi nyulánk hegyekig a’ régi Fertő, ma Velentzei tó, sürü nádasai mellett. Itt, hol első éjjeli szálását választotta az osztály, először tüntek szemeibe a’ Fehérvári Noé, vagy is Szőlőhegy, halmain néhány őrálló kisded ellenséges Tsoportok, de ezek is azonnal viszsza vonták magokat, mintha nyilazásba ereszkedni nem kívántak volna. Tsudálkozott ezen a’ Magyar Táborszem, de még váratlanabb vala Vezérei előtt, a’ mit a’ leselkedő Kémek egyezőleg vallának, hogy a’ Fehérvári sántzos Német Tábor nagyobb része három nap előtt Pannonia Város felé a’ Móri sürü erdőn keresztűl elutazott, roppant Vágásokat hagyván bástyáúl a’ Bakonyban maga után; másik szakasza sietve a’ Beszprémi várba zárkozott; a’ harmadik pedig Palotánál a’ Zirtzi erdőség felé kitért. Egyező volt az a’ tudósítás is, hogy a’ számában igen nevekedett ellenség büszke kevély hangon beszélt mozdúlásairól. E’ hirtelen változásokban tselvetést lappangani gyanítottak a’ mély látásu Hadnagyok, ’s tüstént Aqvincumba Hirészeket küldöttek Árpádhoz, és abban is megegyeztek: hogy más nap kétszeres figyelemmel folytatnák rövidebb kitérjedésre az utat.
Nem volt felesleg való e’ gondoskodás, mert Aqvincum felett valóban rettenetes veszély lebegett. Belebb akará tsalogatni az Ellenség Usubu és Őse osztályát, ’s másfelől a’ Bregetiumi uton nagy erővel előnyomúlni, Aqvincumot viszsza nyerni, és a’ két előre álló osztályt a’ Dunától elszakasztva feldúlni. Hátát a’ Vértesi sorhegyek, a’ Bakony tornyozott Vágásai bátorságba tevék támadhatások ellen; előlről a’ tájék hív esmérete, az élemedett vitézi szellem, a’ betsűlet ösvénye nem engede látni semmi gátokat. Nagy vala bizonynyal a’ tzél, alkalmasak az eszközök, helyesek az Intézetek, igen hihető a’ kimenetel. Annál hihetőbb: mivel a’ Palotánál erdőbe vonúlt nép is Zirtzen által Pannonia Város alá utósereg szolgálatot viselni sietett. Árpádnak egy tévedő választása, egy bé-nem ható tekéntete, mind ezeket könnyen végre hajthatta volna.
De a’ nagy ütközeteket mindég böltsen vezérlett Bajnok nem kisebb veszélyt forralt éles eszében a’ Német Had ellen. Midőn a’ Hirészek Usubu és Őse jelentéseit előadák, akkor már negyven ezer válogatott Lovag, kik között a’ réműlést támasztó Turul Nemzetség is helyet foglalt, Turkátz tapasztalt Vezér, Árpádnak legidősbik élő fia, kormánya alatt Bregetium felé felkerekedett; más negyven ezer a’ végső parantsolatra készen várakozott. Villám gyorsasággal nyargalt emezekhez Árpád: említé a’ Bátroknak, a’ mitől úgy is égett kebelek, a’ Haza szent nevét, és az utrakelést. El is indúlt velek tág meszszeségben egymástól Fehérvár felé a’ Pákozdi uton. Előd azonban, e’ Testnek másod Vezére, Sóskutról Bodajk környékéhez látszott a’ többi szakaszoknál sietvébben közelíteni, míg Árpád népével tsendesen halladott. Sok titkos teher követte Előd táborát, sőt számtalan szekerek is valának hozzája kaptsolva. Mindnyájon azt vélték, hogy Usubu és Őse seregéhez fognának rendeltetni, melly az utban vett hirek szerént Pétváron, a’ mai Palotán, túl Beszprém felé ballagott.
Lasan nyomúlt előre a’ ki szabott rendszerént Turkátz pályáján; tsendesen Árpád: Ellenben Előd, kivel minden közösűlés burkolva esett, husz ezer Görög és Bolgár szabadságot reménylő Rabszolgákkal annál foganatosabban munkálkodtatott. Éjjel nappal vagdalták, tördelték, hordották, ezek a’ Bakony Vágás tornyait, ’s két nap és éj multa után a’ vivhatatlan fabástyák helyén téres utat nyitottak a’ sudamos fáknak homályaik között, melly Árpád és Elődnek egyesűlt Vitézeit Kis Bér felé nyil gyorsasággal rejtekben vezette. Ötöd napra az elindúlás után Árpád osztálya az Ellenség háta megett állott. A’ két felé látszott éjjeli lángok meszszire hirdették a’ közelítő balesetet. Itt Árpád, amott a’ Duna oldalainál Turkátz készített galibát a’ tsalatkozott Ellenség fejére.
Sok erölködésébe kerűlt Turkátznak, míg a’ Nyergedszegig nyomakodott Ellenséget Almásig viszsza feszíthette. Itt állott a’ rendelt határnapon, ’s hajnal hasadáskor Motsa felé indította seregét, hagyván egy kisded vigyázó szakaszt Bregetium körűl, melly Gönyőt és Átsot szemmel tartaná. Az Ellenség hírt vevén Árpádnak nem képzelt jöttéről, főbb szakaszait éjjel viszsza vonta ugyan Banáig, de minden iparkodása mellett az Arrabonai, vagy is Győri, uton magát meg nem menthette. Árpád korán Mező-Örsön termett, ’s az ütközet elkezdetett. A’ gyönyörü róna térséget a’ Pannoniai hegyek alatt most közel kétszáz ezer ember ellepte; a’ hadi robaj, a’ nyil suhogás, a’ vérteknek, a’ pántzéloknak és lántsáknak zörrenéseik, a’ kard villogások, a’ parípáknak nyerítéseik borzasztóvá tették. Dühös vakmerőséggel küzdött mind a’ két ellenfél; hol egyiket, hol másikat bíztatta a’ tsalóka győzedelmi remény, a’ mint hol egyik, hol másik fél hadlába léptetett előbbre a’ tsata véres mezőjén. Turkátz is, megnyervén viaskodva Igmándot, már Tárkányig vergődött közel a’ másik Magyar Sereghez. Ennek egyesűlhetése nem szenvedett többé kétséget: Azért a’ Német Tábor Vezérei, ne hogy az egész erőt feláldoznák, viszszavonúlásra parantsolatot küldöttek. Ez félénkségbe hozta a’ Német Sereg sok osztályait; a’ Magyar Vitézeket ellenben, kik eddig harmintz ezer foglyot számlálának, újra felbátorította. Üzőbe vették az Ellenséget; nagy károkat okozának a’ szaladóknak; elfoglalták a’ Tábor terheit, és két nap alatt a’ maradék hadat Rábaköz végéhez hajtották.
Árpád Turkátztzal és a’ Magyar Tábor egyik részével e’ diadal után Pannoniába, a’ tartomány fő Városába, szálván, követeket küldött heves Vitézei után, hogy negyed napra hozzá mindnyájon viszsza sietnének. Más nap meg-járta az ütközet helyét; azt a’ Magyar és Német holttestektől nagy számu szolgái által megtisztíttatá, és tudósításokat küldött Aqvincumba, Etéhez, Vajtához, Usubuhoz, Őséhez. Ezek, ostrommal megvevén Beszprémet, már Vasvárig hatottak; amazok fegyvereikkel Mursa, mai Eszék, felé nyitottak ösvényt. Hirűl adatott az is mindenüvé, hogy a’ győzedelem heted napára nagy Áldomás, vagy is Hála Áldozat, fogna tartatni; a’ mi számtalan Magyarokat, főkép az Aqvincumba hagyatott Őszökből és szép Nemből, Pannoniába fel édesgetett. Nem esmért határt az öröm; nem esmért mértéket a’ készűlet e’ nemzeti üdnepre. A’ viszsza érkező Hadak a’ Mindszenti és Mező-Örsi téren, hol új országot és halhatatlan nevet küzdének, Táborba szállottak nyughatatlanúl várva a’ heted nap hajnalát.
Pannonia hegyén, az utóbbi Szent Márton hegye tetőjén, a’ gondos Táltosok, Manó hitének*
A párthus származású Mani a manicheizmus szinkretista egyházalapítója, aki szintézist kívánt létrehozni a zsidó-kereszténység, az iráni vallási irányzatok, és a babiloni és indiai vallási elemek között.
fő oszlopai és szolgái, mindent elkészítettek, a’ mit az áldozat szertartása, vagy a’ felséges szándék kivánt. Tágos és magos Oltár emeltetett, mellyhez hét garádits vezetett. Együgyü vala ez minden szobrok nélkűl, mint maga a’ Magyar Nép vallása: Tsak a’ nyert zászlók, dárdák, pántzélok, sisakok, és kardoknak mesterséges öszve rakatásaik tevék köröskörűl ékesgetéseit, és ime rövid bevésett felírás: A’ MAGYAR NEMZET ÉLŐ ÉS ÉLTETŐ ISTENE DITSŐSÉGÉRE. Mellette a’ galyas fák kiírtattak, a’ tsemete bokrok lenyesettek a’ tsata piatza felé nyiló szép kilátás miatt. Tiz hófehérségü gyönyörü paripa áldozatra, számtalan ökör és vad vendégségre levágatott. A’ Jósló Aszszonyok, kiknek jövendőt látni és mondani tisztekben állott, váltva éjjel nappal babonáson vigyázának az Áldomás helyénél azokra, a’ mik ottan történtek. Utoljára az Ördöngöt, mert így hívta a’ Régiség Mánes Évangeliomát, hoszszu rendben szent éneklések között az övedzett folyó mentéjü Táltosok felvitték; a’ helyet és oltárt, mint tisztát, alkalmast, foganatost, Ármánytól és Zaklától menttet,*
Ármány (az ősi perzsa vallásban Ahriman) és Zakla az illető szövegben gonosz főalakok a jó istenségek ellenében.
megszentelték, és saját osztályaikkal, ne hogy valakitől a’ hely megfertőztetnék, híven őriztették. Hatod napon alkonyodás előtt a’ más napi rendtartás mindegyik Hadlábnak Vezérétől tudtára adatott.
Éjfélután már mozgásba jött az egész Tábor. Mindenki legtsinosabb módon vágyott megjelenni; mindenki magára ohajtotta vonni a’ néző Szép Nem és Sokaság szemeit. Maga Árpád, ki egyébbkor fénygőz nélkűl, de még is méltósága feltartásával, szokott a’ köz gyűlésekben részt venni, most egyszer öltözetében tékozlást mutató pompát szemléltetett. Azon zomántzos drága Kardot köté oldalára, mellyet Simon Bolgár Fejedelem lealáztatása után bölts Leó Görög Tsászártól ajándékba nyert; azon arany Turult repítő Vértet ragadá kezébe, mellyen sok évek előtt a’ Magyar Nemzet víg örvendezései között Fő Vezérnek felemeltetett; azon gyémántokkal hivalkodó forgót tüzeté magos kotsagu Sisaka mellé, mellyel neki, a’ Morva Had veszélye után, a’ szövetséges Arnulf Német Király hálából kedveskedett; azon Párdutzbőrt keríté izmos vállaira, melly a’ hódolt Kióv városa ajándék bőreiből, mint legszebb, számára kiválasztatott; azon fellengző szökésü paripát nyargalá, mellynek a’ Bakony folyásánál élete megmaradását köszönte. Illyen válogatás a’ temérdek zsákmányt szerzett köz vitézekig terjedett. Ezekben is tapasztalható leve: hogy a’ Magyar, takarékossága mellett is, sokat tart akkor a’ külső színre, mikor a’ külső szín a’ Nemzeti Dísznek adhat tündöklőbb ragyogást.
Mire a’ reggeli szürkűlet elüzte az éj setétségét, hoszszu rendekben állott egymás után a’ Pannoniai hegy alatt fekvő síkon a’ Magyar Sereg, ’s tábori Musika zengésével várta a’ Fő Vezér jövetelét. Meg is jelent nem sokára Árpád sebes vágtatva Vezér Társaitól és a’ száz nyoltz Nemzetség Biráitól késértetve Bajnokainál. Háromszori „Éljen a’ Fő Vezér” kiáltás fejezte ki a’ had lelkesedését, mellyet a’ szív mélyéig ihletődött Fő Vezér háromszori kardhajtással köszönt. Ezután végig nyargalta a’ rendeket; néhány katona fordúlásokat parantsolt; bámúlta népének erős lovaglását; ditsérte rendes végrehajtásait; azután, négy szegü zárt képzetvén, lángoló érzelmeiből így szólott kedves Hazafitársaihoz:
„Viszsza nyertétek, ditső Magyarok! Pannoniát, Attila régi nagy birodalmának legboldogabb országát. A’ győzedelem, mellyet e’ fő város szemeláttára itt a’ bujálkodó termékenységü rónaságon vérontással, és vérhulladással hatalmas ellenség kezéből kiragadtatok, Nemzetünk határát az Anasus vizéig, régi vitézségünk hirét a’ világ széléig fogja terjeszteni. Egyenként borostyánt érdemlene bátorságtok, ha nagy lelkek mulékony jutalomban ditsőséget kereshetnének. Karomat és karaitokat a’ tsata piatzán ezernyi veszélyek között századok boldogsága, nem egyedűl a’ jelenkor fénye, erősítette; Rokonink, Véreink, kik a’ betsűlet pályáján elestek, érettünk is, de a’ késő Unokákért is rohantak a’ halálosztó dárdák, pallosok és nyilak elébe. Arra törekedjünk, gondos Hazafiak! hogy új Hazánkat, ösi Szabadságunkat, Nemzetünket, Méltóságunkat a’ Maradék számára is megerősítsük, fentartsuk, ’s ha lehet valami az emberi alkotmányok között örökös, századok mulva is örökössé tegyük. Rendeljétek el közelébb a’ köz Boldogság ügyeit; oszszátok föl a’ gazdag Földet; határozzátok el a’ Haza jövendő Védelmét, ’s hagyjátok végoktatásúl Utóitoknak: hogy jó katonák, egyetértők, vigyázók, erősek, bátrok, és, a’ mit leginkább szívetekre kötök, a’ nagy tzél végre hajtásában, mint mi, állhatatosak legyenek. Ezt adja, engedje, ’s fogantassa közöttünk és késő Unokáink között a’ Magyar Nemzet Élő Istene, kinek ma Áldomásunkat háláúl felküldeni fogjuk!”
Érzette a’ Fő Vezér nemes előrelátásának fontosságát az egész Tábor, ’s ihlemedett szívből felemelt kezekkel kiáltá az ég felé: „Adja, engedje, fogantassa a’ Magyar Nemzet Élő Istene!! – Égtek a’ kebelek, ’s érzékeny könyek borították el a’ Hazafiuság tüzeit, de egy kilentzven esztendős ősznek, ki Ákosnak hivatott és a’ régi Ákos Nemzetségből vette származását, ime töredezett ki ömlései viszsza állították az előbbi néma tsendességet:
„Végső eloszlása felé közelget aggott életem. Ma holnap üstökös Atyáim társaságokba e’ ditsőség lakhelyéről elmegyek. Hajfürteim a’ Haza szolgálatában őszűltek meg; kezemet Nemzetem védelme reszketi; nehéz lábaim’ kevély paripáknak rázásaiktól inganak. Esmértem Hazámban bátor Hösöket. Sőt, míg erőm győzhette, magam sem valék méltatlan Magyar. De most már semmi érdemünk. Te, Te nagy lelkü Árpád! meggyöztél minden századot. Ti Bátrok! előnkbe léptetek. Mi Vének örűlve látjuk fényteket. Nyugottan hagygyuk el a’ Hazát. Már vagynak nálunk erősebb bajnoki. Ti még sokáig éljetek! Éljetek, és hozzátok méltó ifiuságot hagygyatok! Én, ha lelkem égi szárnyra kel, ha testemet e’ boldog ország béveszi, büszkén elmondom Ámosnak, elbeszélem a’ szittya Dédösöknek; hogy Árpád nagyobbá tette Nemzetem: hogy Árpád, a’ Magyar Égnek ember Istene – – – – –”
Nem mondhatott ki többet a’ görbedett és szívben olvadó öreg, mert Árpád eránt viseltető tisztelete mellét egészen elszorította, ’s a’ köny özönök nagy tseppekben hullottak égre emelt homályos szemeiből. Ennek látására le-ugrott Árpád paripájáról, által ölelé, megtsókolá a’ hattyu énekü nagy vitézt. Szorongatá kezeit, és ezzel a’ vitézi kézfogásokban gyakorlott Bajnok magához eszméledett. Ujra szólani akart, de Árpád és Vezér Társai kotsira ülteték, hogy Nemzetének illy fényes lemenő tsillaga a’ hegy tetőn mégláthatná a’ hála Áldomást. Kinyittatott a’ négy szegü zár; elvitetett az öreg; helyre állottak a’ Seregnek előbbi hoszszu rendei.
Míg ezek történtek, közel vala az éltető Jó Nap a’ felkeléshez. Semmi felyhő nem homályosította pályáját, semmi szellő nem hüsítette nem sokára eresztendő meleg sugárait. A’ leggyönyörűbb nyári reggel reménye ketsegtette a’ Fő Táltost, ’s azt hitte mindenki: hogy Ormosd előtt kedves, igen kedves, lészen a’ Magyar Hála Áldozat. Jöttek is a’ hegy tetőről énekelve a’ Fő Táltos követei Árpádot és a’ Nép Fő Urait felmenetelre meg kérni. Elindúlt a’ Fő Vezér előbbi késérőivel, és Tábori Muzsika zengedezése mellett a’ meredek hegyre diadalmi pompával léptetett. Midőn a’ tetőre fel-értek, háromszor megkerűlték az oltárt, és, körűl tekéntvén, az oltár előtt egyenes sorban meg-állapodtak. A’ kellemes tájék annál inkább meg-nyerte elégedéseket, mivel álló helyekből a’ Móri hegyeket, Almást, Tatát, Motsát, Igmándot, Tárkányt, Mező-Örsőt, Átsot, Gönyőt, Arrabonát, szóval az egész tsata mezőjét egy pillantatban a’ vitézekkel együtt magok alatt szemlélték. Jobbra ült a’ gondos felvigyázásu Anyákkal a’ nevendék Ifiuság, e’ Történetnek késő Hirdetője; Balról az Ősz Vitézek foglaltak székeket; az oltár háta megett a’ ki látás az alatt rendben álló Sereg felé egészen szabadon hagyatott. A’ Táltosok egyenesen az oltár előtt a’ ragyogó öltözetü Fő Táltos körűl tartózkodtak.
Feljött ditső méltóságában a’ láthatárra a’ villogó Nap arany sugárival. Rövid imádsággal köszöntötte a’ földig leborúlt Fő Táltos, ’s ezután az Ördöngből azon hoszszu tzikkelyt fenszóval olvasta, melly a’ Hadverést és Győzedelmet az Isten legnagyobb ajándékának hirdeti. A’ hegy alatt szinte ezt olvasták a’ Vitézek előtt a’ Hadláboknak egyes Táltosaik. Mikor a’ tzikkelynek vége szakadott, fent a’ hálára gerjedett Fő Vezér és Társai, a’ Nemzetségi Birák és a’ Néző Sokaság; alatt az egész Tábor vitézséget élesztő Hála Dalt, mellyet a’ Fő Vezér első Énekésze igen forró hévvel készített, kezdettek zengeni. E’ Dal után ismét röviden imádkozott a’ Fő Táltos, kérvén Ormosdot, hogy kedvesen fogadná e’ Magyar Áldomást. Kis idő mulva égő fáklyát vett kezébe, és az áldozat alatt fekvő rakásfát meg gyujtotta az oltáron. Tüstént lángot vetett a’ fa tüze, ’s a’ füst egyenesen magosra felsietett az Ég felé. Erre Árpád ’s vele az egész fent és alatt tartózkodó Magyar Nép nagy örömmel ’s megindúlással égre feszített szemekkel és felemelt kezekkel kiáltá: „Áldott légyen a’ Magyar Nemzet Élő és Éltető Istene.” Mellyre a’ Fő Táltos buzgón válaszola: „Ditső Nemzet! kedvesen vétetett Áldomásod, mellyet a’ Győzedelem Urának nyujtottál.”
Míg az ízzó tüz egymásután emésztette az áldozatot, a’ Fő Táltos ismét elővette az Ördöngöt. Azon tzikkelyét kezdette fenszóval olvasni, melly azt vitatja: hogy a’ hív és érdemes Szolgának nem adhat Ura nagyobb kintset a’ felszabadításnál. Midőn a’ tzikkely végére ért a’ Fő Táltos, megszólamlott e’ képen a’ Fő Vezér: „A’ Nép szova, az Uraknak eltekéllett akaratjok, hogy azon husz ezer érdemes Görög és Bolgár szolgák, kik a’ Bakony Vágásait elhányták, mától fogva nem tsak szabadosok legyenek, hanem egyszer ’s mind fegyverviselésre méltassanak.” – A’ Fő Táltos mély hajtással felele: „Ha tetszik a’ Népnek, ha tetszik az Uraknak, nintsen akadály.” – Ekkor elkezdődött a’ felszabadítás szere. Megjelent mindegyik Úr szolgáival Nemzetségének Bírája előtt. Az Ur artzúl legyéntvén szolgáját, nevénél fogva Uri Hatalmából azt szabadosnak hirdette a’ Bíró jelenlétében, ez pedig szabadság süvegét nyujta a’ szabados kezébe. Innend Urával az oltár elébe ment, hol a’ Vezér neki kardot ajándékozott, a’ Fő Táltos pedig Szabados Levelét kézhez szolgáltatta. A’ nagy szám miatt sokáig tartott e’ felszabadítás, melly annál pompásabb vala, mivel senki nem emlekezett az öregek közűl, hogy egyszerre illy sok szolga, és ugyan fegyverviselő kegyelemmel együtt, szabados karba általlépett volna. Árpád mély böltsességből a’ háboruban elesett hazafiakat jövevényekből így akarta pótolni, a’ mit példájára utóbb gyakrabban elfogadott az intézeteihez ragaszkodó maradék.
A’ Szabados Kar eltávozása után felszólala a’ Fő Táltos: „Jósló Aszszonyok! Az Ormosd kegyesen fogadta Áldozat végéhez közelít. Üdvözségtekre, szentségtekre, kérdezlek, ha láttatok-e e’ hely és hegy körűl valamit, a’ mi e’ mai kedves Áldomásból Nemzetünknek előre bizonyos hitelü Jövendőt kinyilatkoztatott? – „Valóban kedves, felette kedves, az Ég előtt e’ mai Áldomás, így válaszóla a’ Fő Jósló Aszszony, mert látások által előre tsudálatossá tétetett. A’ hegy körűl szemlélt éjjeli lángok mellyek a’ földből mindenfelé sürüen el széledni látszatának: a’ Pázmándi hegy oldal felett éjfél-után megjelent, hoszszu fényel világított, utóbb későre elpattant, ’s Árpád szállására esett Tsillag, azt hírdeték: hogy e’ Helyből az egész Nemzetre nagy világosság fog terjedni; hogy Árpád ditső Tettei századok mulva a’ Pázmándi hegyeken fognak új életre felemelkedni.” – Úgy legyen! – Bizonyal úgy lészen! kiálta a’ Néző Sokaság, melly rövid éneklés után a’ Fő Táltostól megáldatva szép rendben elhagyta Musika zengései között Pannonia hegyét, ’s nem sokára dús gazdag Vendégséggel béfejezte a’ pompás nemzeti üdnepet.
Igaz leve a’ Fő Jósló Aszszony jövendőlése! A’ Keresztyén Hit jótevő világa Pannonia helyén fekvő Szent Mártonból hintette sugárait Gyéza Vezér alatt Hazánknak minden részeire; Árpádnak – a’ nekünk boldog Hazát és örökös ditsőséget szerzett Árpádnak – felséges tetteit a’ Pannoniai hegy oldalban Pázmándon énekli századok mulva, de talán még nem későn, egy buzgó tiszteletre, közpártfogásra ’s ápoló élesztésre méltó nemes szivü, nagy tehetségü, lelkes Magyar Hazafi.

Horvát István.

A megjelenést az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával a Mecenatúra 2021 pályázati program finanszírozásában megvalósuló 141023 számú projekt tette lehetővé.