Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon lihegsz megint! karunk
Béklyóidat öszvetöré.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak-el;
Lobogó tüzeit seregedre
Az isteni bosszu lövellé.
Nem ejte-le minket erő,
Bizakodás teve rabjaivá
Minket a’ pogánynak.
Esküdt, ’s mi jók, hivénk szavát,
’S ő a’ hivőket, bízakodókat,
Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink’ aranyát, ugarinknak
Gazdag termését irigylé,
És a’ mit táplált a’ mező;
Paripáink neki nyihogtak,
Gyapját neki nyirte-meg a’ nyáj,
’S a’ mit nem vett-el, ellopá.
Magyarra vivé-ki a’ Magyart
’S vicsorga dühében hogy a’ két
Testvérhad egymást értte ölé
Éh gyermekeinket maszlagon
Hizlalta pribékjeivé, hogy ők
Verdessék, a’ mi még nem ing.
’S mi nyögénk a’ vad dölyf’ képeit,
’S viselénk, de mérges fájdalomban
Az alázó súlyos igát.
Hunyadink’ nagy lelke nem hagyott-el,
Hunyadink’ nagy lelkét nem hagyánk-el.
’S lepattogának lánczaink.
Itt vesztenek ők; itt hulltanak-el,
Lobogó tüzeit seregedre
Az isteni bosszú lövellé.
Szabadon lihegsz, szeretett Hazánk!
Szeretett Hazánk, szabadon lihegsz!
Hunyadink’ nagy lelke van veled.
Kazinczy.
