A’ következő Regének (melly egy Episódja
Tasso Torkvát’
Gerusalemme liberatajának
*A megszabadított Jeruzsálem.
) felvétele, ellenkezni látszik ugyan azon jelentési czikkellyel mellyben Auróra’ tartalmának merő eredeti Magyar elmeszüleményeket szabtunk, mindazáltal a’ ki meg-fontolja, milly becsű az illy tolmácsolat akár müvészi akár egyéb tekintetből nyelvünkre nézve, megbocsátand e’ léptünknek.
Tasso jobbára 12 és 13 szótagú mértéktelen sorokban alkotá Hierosolymiásza’
*Hierosolymiász: Tasso eposza; Hierosolyma (gör.): Jeruzsálem.
stanzájit, e’ jelen fordítás 10 és 11 szótagú mértékes sorokban szerkeztetett, ’s így e’ fordítás minden sornál 2 – 3 ’s minden
stanzánál 16 – 20 szótaggal rövidebb az Eredetinél, a’ mi nem csekélység az illyetén nemű munkában; sőt annál dicsőbb e’ merész próbaszándék által megmutathatnunk: hogy habár nyelvünk mindeddig rím’szükéről vádoltatott, mindazáltal e’ pontban is verseny pályát futhat a’ miveltebb Nyelvekkel; mivel e’ Regének egy
Stanzája sincsen mellyben tiszta rím ne volna a’ hív fordítás mellett.
Az illy költemény azonban eredetileg is fenntebb nyelven lévén írva, fordításban is fenntebb nyelvet kivánt; azért az itt előkerülő ujítások mellőzhetetlenek valának.
K. K.
T. T. Hierosolymiászából
C. I: 81–90, ’s C. II. 1–53.
1.
Minden hazug- ’s valónak tár zsinatja
A’ Hír, – röpten röpűl ’s jelengeti:
Eggyé forrt a’ szent Had’ minden csapatja,
Elindult már ’s nincs a’ mi késleti.
Hány fő minden hadláb? elmondogatja,
Vitézbit mind előidézgeti
Név- ’s tetteikkel, ’s rém ajkú kobozza
Szion’ zsarlójit reszketésbe hozza.
2. Vészt várni tán kinosb kin a’ kebelnek
Mint a’ jelen vész’ kínos érzete.
Legyintetén a’ kétes hírlebelnek
Függ minden fül, minden sziv’ rémlete;
Zavar zsibongzatok szárnyakra kelnek,
Iszonyt sejdít Szion ’s környűlete;
’S az ősz Király e’ zaj- ’s közel nyomorral
Vad szándékot gyanús szivébe’ forral.
3. Ez Aladín, kit újoncz koronája
Imitt örök gondokkal éltetett.
Egykor dühöncz; de a’ kor’ lankadálya
Hűté benn’ a’ pogány természetet.
Midőn a’ szent Had’ czélját hallogálja
’S a’ városhódítandó végzetet:
Agg félelméhez új gyanúja szellen;
Őt mind jobbágy rettenti mind az Ellen.
4. Falait elegy nép lakja mostanába’
Melly vallásban különz ’s ellenkezik:
Gyöngébb ’s kisebb rész hisz Kristus’ szavába’
A’ több Mohammeddel szövetkezik;
’S hogy fellép a’ ledúlt Szionra lába,
Trón’ állapításán serénykezik,
Csekély adót vetett hitsorsosára, –
’S nagy sarczot a’ szegény hiv nép’ nyakára!
5. E’ gondolat kegyetlen ösztönének
Melly a’ kor’ őszén hűlve lassudoz,
Ingert ’s uj éltet ád nadály szivének,
’S vért most inkább, mint máskor, szomjudoz.
Kígyó nyárban így vál mordály fenének
Melly a’ fagy közt dermedve bárgyudoz;
Szelíd oroszlán is, kit bosszú ére,
Így tér visszá természetes dühére.
6. E’ csalfa népen új örvendetének,
Mond, látom csalhatatlan jeleit,
A’ köz veszély haszon veszett ügyének,
Mosolygja köz jajunk’ keserveit;
Tán árulást, lest is készítgetének
Miként oltsák el éltem fényeit,
’S hitvédencziknek, mint mord Ellenemnek,
Mint tárjanak kaput, ha itt teremnek.
7. De nem lesz úgy: zsivány intézetében
Gát lészek, kiontom boszúlatom’.
Felgyilkolom mind ’s még az any’ ölében
Zsengő piczinyt is rendre fojtatom;
’S mindnyájoknak halotti máglyaképen
Ház- ’s templomait lánggal boríttatom;
’S papjait görnyűlten a’ szent síroromra
Könyörjeik közt konczolom halomra.
8. Illy borzasztót forral vad indulatja;
De a’ vérszándékot nem végezi:
’S hogy e’ sok ártatlant életben hagyja,
Azt gyávaság nem irgalom teszi;
Mert ha egy félelem dühig zaklatja,
Más hathatósb gyanúszesz fékezi:
Retteg, miattok majd békülte gátul,
’S a’ győzedelmes fegyver’ bosszujátul.
9. Azért szilaj dühét korlátba húzza,
’S fulánkjait más úton érzeti;
A’ pór tanyát körűl mind tönkre zúzza,
’S mivelt helyét tüz-lánggal égeti.
Minden tájnak dulás ’s rom kalaúzza
Hol a’ Francz lak- ’s élelmét lelheti,
Kutat csermelyt halálvésszel kavarja
’S a’ legtisztább folyamt méregzavarja.
10. Rendkívül óvatos, ’s el nem mulatja
Erősbíttetni Szion’ sorompjait.
Három részről víhatlan sánczolatja,
Csak éjszakon érzé hijányait.
Hogy ezt gyanúja sejti, felrakatja
Roppant kőhalmozzal hézagjait,
’S mind jobbágy mind zsoldos nagy számu népet
Városvédlő szolgálatjába lépet.
11. Míg a’ Tyrann így készül védcsatára
Izmén magát szemébe tűnteti:
Izmén ki azt is, kit márvány lezára
Holtan, érzetre lelkesítheti;
Izmén ki mormoló varázsdalára
Trónján Plútót is megreszketteti,
’S ördögjeit lator szolgálatokra
Rabként kisztvén, zablát old, fűz nyakokra.
12. Előbb Keresztyén, most Mahom’ pogánya
Megtartá ó vallásszokásait;
’S két hitnek vegyli most galád iránya
Csak félszegűl ismért szabásait.
Titkos barlangjábúl, hol űzi hányja
A’ pór néptől távol, bübájait,
Kimász e’ köz vészben e’ Szörnyharácsló,
A’ rosz Királynak rosszabbat Tanácsló.
13. Uram! mond, gát nélkűl felénk inalnak
A’ Győzők’ rettentő hadnépei:
Tegyük mit a’ környelletek javalnak,
Menny és föld a’ bátrak’ segédei.
A’ hadvezér ’s királyi hívatalnak
Jól megfeleltek szorgod’ rendei;
Igy mindenek tisztei ha teljesednek,
E’ föld lesz sírja dölyfös Ellenednek.
14. Mi engem illet, jöttöm’ tárgya: lészek
A’ munka- ’s vészben hív segédedűl.
Tanácsim, ősz korom gyámolni készek,
Varázserőm tiéd csak egyedűl.
Minden pártolt Angyalt előbüvészek
Eszköznek, míg a’ czél sikerbe dűl;
De hol kezdem kurúzslatom’ ’s miképen?
Elődbe tárni most szándékom épen.
15. Egy kép van a’ kereszt nép’ templomának
Rejt földalatti oltárán – nagy ok! –
Ezt született ’s holt Istenök’ Anyának
’S Istennéként imádja pór agyok.
Szobránál mellyet fátyollal vonának,
Örök lángú szövétnek is ragyog;
Körűlfügg a’ sok holmi hosszu renddel,
Mit a’ hiszékeny’ fogadalma szentel.
16. E’ képszobort tőlök ragadva vedd el,
’S minekutána elraboltatott,
Saját Mosédba tedd saját kezeddel.
Én majd ihlek belé olly bájlatot,
Hogy míg ott tartandod hiv őrzeteddel,
Szionnak ád víhatlan alkatot;
’S rendűlhetlen fal közt királyi széked
Uj titkomban lel bátor menedéket.
17. Ezt mondva meggyőzé; ’s a’ tűrhetetlen
Király iramt az Istenház felé,
’S papjait erővel kisztve, tiszteletlen’
A’ Szűz’ szobrát onnan elemelé;
Odavivén, hol gyakran a’ hitetlen
Dőr a’ Mennyet boszúra kérlelé.
Ez undoklat’ helyén eldörmögette
Az Ördöngös káromlatit felette.
18. Hogy feltünt a’ hajnal’ rubint sugára,
Az őr kire a’ templom bízatott,
Nem lelt a’ szent kép’ legkisebb nyomára,
Bár megnyomoz minden szug- ’s nyílatot.
Jelenti: ’s a’ Király e’ hír’ szavára
Irtóztató haragra gyúladott.
E’ képet, mint gyanítja képzelődte,
Keresztyén orzá el ’s lappang előtte.
19. Már ezt vagy hű kéz titkon elemelte,
Vagy tán az ég hatalmit érzeté,
Mivel nyilván méltatlanúl szivelte
Hogy Asszonyát illy alhely rejtgeté:
Kétes mindeddig: ha való mivelte
Ember tét vagy csudás eszközlet é?
Illőbb ’s buzgóbb: hogy itt minden kegyesség
Engedvén, a’ Menny szerzőnek tetessék.
20. Most a’ Király’ szaguldó kémcsapatja
Átvizslat minden templom- ’s házakat,
Ki a’ bűnöst elrejti, vagy tudatja
Annak halált igér, ’s jutalmakat.
Izmén minden büvét elővitatja
Felfedni a’ valót, de fennakad.
Az Ég’ vagy más’ müvén kudarczot ére
Kémlelte, minden bűbáj’ szégyenére.
21. A’ mord Király azt látva mély titokban,
Mit a’ hiv nép, bünének gondola,
Ösz gyűlöletje bús haragra lobban,
Szörnyű ’s végetlen dühhel lángola.
Minden nézvényt mellőz, boszúzatokban
Mond – bár mi jő – lesz mérgem’ gyámola.
Haljon meg mind! ’s e’ közönségi vésszel
A’ titkos tolvaj is torolva vész el.
22. Vesszen az ártatlan! csak hogy lakoljon
A’ vétkes: ’s még ártatlant mondhatok?
Mindegyik bűnös; egy sincs kit csatoljon
Nevünkhöz szív ’s barát indúlatok.
E’ tettben ha van vétlen is, romoljon!
Az ó bünsúly elég igazlat-ok.
Most rajta hát hiv nép! siess gyilokra!
Gyujts, ölj, tüz-vassal üss ez álnokokra!
23. Így szólt a’ soksághoz. Lepőleg hatja
E’ hír a’ hű fél’ döbbent szíveit,
Elszörnyedt az ’s meredve várogatja
A’ már közel halál’ gyötrelmeit.
Egynek sincsen futás ’s véd gondolatja,
Ki esdve nyujtaná mentségeit;
’S e’ rémült népnek onnan jött segélye
Honnan azt legkevésbbé várt ’s remélle.
24. Egy felvirult Szüz élt e’ nép’ körében,
Magas fejdelmi lélek fényleti
Fenn díszeit, ’s velök nem gondol épen,
Csak meddig a’ tisztesség kényteti.
Főbb érdemkincse: hogy szűk rejtekében
Imádatos kecseit rejtengeti,
’S kaczér szem- ’s tömjénytől óttan kivánja
Folytatni napjait szerény magánya.
25. Nincs őrzet melly titkolhatná egészen,
A’ bámulatra méltó ékeket:
Ne szíveld Ámor! ezt ’s fedezd ki készen
Egy ifju vágynak e’ bájremeket. –
Ámor vak ’s Argusz, szemre fel ’s letészen
Leplet, kacsint ’s hunyorgva kémleget; –
’S ezernyi őr közt más’ pillantatába’
Beillasz a’ legtisztább Szűz’ lakába.
26. Szofrónia- ’s Ólindnak neveztetének,
Azon hit ’s hon’ iker czimerleti.
Milly szép e’ Szűz, az Ifjat olly szerénynek
Véld, hő vágy, szűk remény kecsegteti:
Ez fél titkát kigyónni lángszivének,
Az nem lát- ’s tudja vagy meg is veti.
Azért csügg hát melyén a’ bú’ nadálya
Ki tán ismértlen’ látlan’ őt utálja!
27. Midőn a’ szörnyparancs közhírbe tére
Melly a’ hiv párt’ végvesztit érteti,
A’ tisztes bátor Szűz’ sajnos keblére
Egy mód hat melly feleit megmentheti.
Hős lelke ösztönt ád feltételére,
Bár ezt a’ szűz szemérem késteti;
Győz bátra ’s öszveforr testvér egészül
Szemérmivel, ’s szemérme felmerészül.
28. Magányosan indúl a’ nép’ közébe,
Ékeit nem czégérlé vagy fedezé;
Szerény de még is büszke módra lépe,
Bájos pillájit fátyol leplezé.
Szólj: pongyolán van é vagy píperébe’?
Szép arcza ön, vagy mesterkélt disz é?
Természet, Ámor, Ég rokon remekkel
Pompázta gondatlan bájit kecsekkel.
29. Nem néz senkit, de őt minden csudálja,
’S intézve a’ Királyhoz lépteit
Nem borzad vissza, bár dühben találja,
Bátran kiállja zordon nézteit.
’S mond: ím Uram! hozom – boszúd’ dagálya
Szünjön kérlek, tartóztasd népeid’ –
Foglyul ’s védetlen’ a’ bünöst, kiért te
Szaguldoztatsz, ki téged dühre sérte.
30. E’ büszke bátorság ’s dicső szemének
Szent tüzzel villogó sugárzata,
Mérgét a’ meglepett Király melyének
Fékzé, ’s dereng vadon pillantata.
Ha kéjt ez ’s kényt a’ Szűz ihlendenének,
A’ Mord könnyen szerelmre gyúlhata;
De a’ begyes sziv nem kap gerjedelmet
Begyes bájtól; – nyájas kegy szül szerelmet.
31. Csudálat, vágy, gerj é a’ mi erőt tett
Pór szívén? ha rá nem szerelm hata; –
Beszéllj el mindent, így biztatja őtet,
’S nem lesz népednek semmi bántata. –
Amaz viszonz: a’ bűnös áll előtted,
Az or tett íme’ kéz’ munkálata!
A’ képet én vivém el, ön személyem
Az kit keressz; a’ bűndijt én viseljem! –
32. Így áldozá magát a’ köz veszélynek
Védpajzsul e’ nagylelkü hajadon!
Dicső hazugság! milly való’ diszének
Lehet túlhatni ritka bájadon?
Meghökken a’ Király; nem gerjülének
Epéji szoktaként mohón ’s vadon.
Fedezd fel, úgymond, ki adott tanácsot
E’ bűnre? ki volt tettes czimborásod? –
33. Nem vágytam e’ dicsben osztályosomnak
Senkit, – viszontagolt a’ Szűz nyomon –
Senkit kivűlem meghitt biztosomnak,
Magam végzém saját tanácsomon. –
Tehát csak rád dördűlend haragomnak
Villáma, mond ez bosszulásomon. –
Igaz, felelt, a’ dics csak engem ére;
Csak engem sujt hát büntetési bére.
34. Itt a’ Tyrann ujont’ méregre pattan:
’S hová rejtéd a’ képet? kérdezi.
Nem rejtém, szól, elégetém legottan,
Jónak vélvén ha tűz hamvvá teszi.
Így azt szentségtlenűl ’s ocsmányozottan
Hitetlen kéz többé nem érdezi:
Uram! tolvajt kivánsz e vagy a’ képet?
Az itt áll, ezt soha se látja képed.
35. Hogy orzék, nem mondhatsz azért oroznak:
Jus elvennünk a’ vadkény’ sarczait. –
Ezt hallván a’ Tyrann, csikorgadoznak
Fogai ’s tullépi mérge gátjait.
Kegyelmet nyerni hasztlan’ álmodoznak
Szemérmes szív, fenn ész ’s arcz! bájaid:
Hasztlan’ készít még Ámor is Tenéked
Pajzst kellemidből ’s bosszumenedéket!
36. Rab már a’ szép Alak, ’s őt a’ kegyetlen
Király tüzláng-halállal terheli.
Lefosztják leplét, fátyolát ’s fedetlen
Gyöngéd karját zord láncz bilincseli.
Hallgat, de bátor szíve csüggedetlen,
Bár azt kisded szorongás érdeli;
’S nyilt arczrózsáji bíborult szinekkel
Nem sárga de liliomdiszt öltenek fel.
37. Azonnal híre ment e’ nagy esetnek;
Gyülöng a’ nép, Olind is ügete:
A’ csinyt tudá, nem eszközét a’ tettnek,
Gyanítja, Szűze nem leendhet e?
’S hogy bűnösűl ’s tüzlángra végezettnek
A’ szép fogolyt szemléli szörnyete,
’S a’ sok bakót vad tisztén buzgva körded:
Rohantan a’ nép közt előre törtet.
38. Nem az, nem a’ bűnös! kiált hevekkel,
Őrűlte kérked azzal esztelen!
Egy gyarló Szűzet illy lopásremekkel
Gondolni, merni, bánni, képtelen’!
Az őrt hogy csalta meg? milly csellemekkel
Orzá a’ szent szobort? im’ itt jelen
Ha tette, mondja! – én lopám a’ képet! –
Így kegyli ő az őt nem kegyli Szépet!
39. Tovább mond: ott hol a’ magas mecsetnek
Beljére szellő ’s napvilág szakad,
Bemásztam éjjel rézsin egy szegletnek,
Próbálván a’ férhetlen útakat.
E’ dics ’s halál csak engem illethetnek!
Ne rablja tőlem el e’ kínokat!
Enyím e’ vasbilincs! e’ tűz e’ fáklya
Nekem lobog! nekem készűl e’ máglya!
40. Szofrónia felpillant az ifju védre,
’S könyörletes szemmel tekintgeti:
Mért jősz szegény ártatlan! e’ segédre?
Lépted milly ész, vagy tán düh kényteti?
Nincs szűkem földi gyámra, nincs tiédre
Eltűrni, mit szül ember’ dühleti;
Van szívem bátor, melly még egy halállal
Társ nélkül is vitézül szembe szállal.
41. Így szólt az ifjuhoz; de csüggedélyben
Nem tántorult, ’s másult tökélete.
Felséges látvány! hol dicső vetélyben
Küzd a’ szerelm ’s magas rény’érzete;
Hol bért lel a’ Győző életveszélyben,
’S a’ Győzetettnek birság élete!
De a’ Király annál dühösb haragra lobban,
E’ pár magát mennél vádolja jobban.
42. ’S mivel csufoltatást gyanít e’ tetten,
’S öngúnyának vélé kíngúnyokat:
Higyünk, mond, mindegyiknek, mind a’ ketten
Hadd győzzenek ’s vegyék jutalmokat!
Int a’ poroszlóknak, ’s ezek sietten
Olindra fűzik durva lánczokat.
Mindketten egy karóhoz köttetének
Háttal, ’s arczok nem egymás’ ellenének.
43. Kupul már a’ hasábok’ halmozhatja,
’S lángot gerjesztnek a’ tömlő-szelek;
Midőn Olind’ kesergő hangozatja
Mellékeltéhez ímígy nyögdeleg:
Ezek hát a’ lánczok mellyek’ csatlatja
Ált’ életpáromúl remélltelek?
Ez é a’ tűz mellytől, azt hittem hitten,
Szivünk hason lánggal lobban fel itten?
44. Más láng- ’s bilincst igért Ámor’ malaszta,
’S mást készített a’ vad sors’ végzete.
Eddig szörnyen ah szörnyen elszakaszta!
’S halálba’ most szörnyen szerkeztete;
De kedvezett, hogy illy véget jutaszta!
’S máglyádon társadúl idéztete,
Ha hymenben nem is: sorsod könyeztet,
Enyém nem, mert veled halok ’s melletted!
45. ’S o szerencsés halál illy környelettel!
Milly édes-boldog lenne gyötretem!
Ha keblem egyesűlve szűz kebleddel
Ajkid fognák fel véglehelletem’,
’S társulva lebbenő lélekzeteddel
Lelkem lelkeddel kiliheghetem!
Így szólt zokogva; ’s őt kegyesd ajakkal
Inté a’ Szűz imilly tanácslatokkal:
46. Barátom! más gondot kér, más siralmat
Fenntebb okbúl időnk szük perczivel.
Nem eszmélsz bűneidről? ’s milly bő jutalmat
Igért Isten jóknak, kegyelmivel?
Nevébe’ tűrj! ’s édes lesz kínzodalmad.
Vigan vágyj a’ magas mennyekre fel;
Nézz a’ szép égre! nézz a’ napvilágra!
Melly szint’ vigasztal ’s hí főbb vígaságra.
47. Itt a’ pogány nép fennhangon zokogdal
’S a’ hív, keservét lassun nyögdelé.
A’ vad Király’ kő szíve is dobogdal,
Mert lágy szokatlan érzet érdelé.
Sejdítve a’ boszús hogy tántorogdal,
Fordult szemmel vonúl más táj felé.
Csak te, te tárgya e’ köz jajdoklatnak!
Nem sírsz, szép Szűz! bár mindenek siratnak.
48. E’ vész közt egy Vitéz előszökellett –
Mint látszik – méltóságos termete;
Hogy messze földrül jő, ruhája mellett
Mutatja külhonú fegyverzete.
A’ tigris melly sisakbérczén czimerlett
Minden szemet reá függesztete:
Hires czim! ezt Klorinde hadczimének
Tevé: annak hiszik – ’s nem tévedének.
49. Már kisded kortul fogva megvetette
A’ szép Nem’ tiszteit, szokásait.
Arachne’ művén, tőn, orsón felette
Kevély hajlítni büszke újait.
A’ zárhelyt ’s lágy köntöst futá, ’s kelette
Táborban is szemérme’ bájait.
Arczát edzé gőggel, ’s önkényt szigordan
Komolygatá; ’s tetszett így is komordan.
50. Még gyermek kis jobbjával fékzetekben
Tartá a’ délczeg mén’ iramtait,
Kard’- láncsát fog, ’s vitézi küzdetekben
Pályázva izmosítja tagjait.
Később hegyen völgyen, vad rengetegben
Üzé oroszlán- ’s medvék’ nyomait:
Csatáz erdő közt ’s vérsikján a’ hadnak:
Vad, férjfinak vélé, ’s a’ férjfi vadnak.
51. Most Perza szélekrűl jő, hogy csikarja
Szokásként a’ kereszt osztályokat;
A’ tért sokszor tagaikkal fedte karja
’S vérökkel festé a’ hullámokat.
Érkeztekor mingyárt a’ nép’ zavarja
Szemébe tűn, a’ tűz ’s hasábrakat:
Megtudni, lángra mért kárhoztatának
E’ bűnösök? sarkantyut ád lovának.
52. Téreng a’ nép, ’s Klorind előbbre szökdel,
Megáll, ’s nézé az öszvefűzteket.
Látván a’ Szűz csendes ’s az Ifju nyögdel,
’S a’ gyöngébb Nem több bátrat érzeget;
Az, mint látszik, részvétbül kesseregdel,
Nem sérvbül ’s ön sérvén ont könnyeket.
Ez hallgat ’s mennyre függesztett szemekkel
Halál előtt társult az Égiekkel.
53. Klorind sajnos részvétre olvadottan
E’ párt nehány cseppel megkönnyezi;
Jobban keserg a’ nem-siránkozottan,
Csend inkább mint zokoglat érdezi.
Nem késdel ’s tétováz soká, legottan
Egy szomszéd Őszhez fordul ’s kérdezi:
Kik e’ halálra szánt rabok? ’s mi okra?
Sors vagy bün hozta é e’ kínzatokra?
54. Így szólt; ’s az Agg nyomon előbeszélli
Rövid- ’s velősen mikre kéretik.
Ezt hallva álmélong ’s gyanítva véli,
Mind a’ kettőt ártatlan büntetik.
Halálokat gátolni eltökéli,
Ha kérte- ’s fegyverétől telhetik.
A’ lánghoz fut, melly már közel lobogdoz,
Lehidratá ’s mond a’ bitó csoporthoz;
55. Egy se bátorkodjék tovább kegyetlen
Hóhér tisztét folytatni köztetek,
Mig a’ Királlyal szólok. Bűntetetlen’
Marad, bizonylom, késedelmetek.
Engedt a’ sok czenk, meghatván kietlen
Szivét felsége ’s a’ fenn díszletek.
Királyhoz indul, ’s őt találja épen
Szemközt az úton jőni ellenében.
56. ’S mond: én Klorind vagyok. Ha eddig ére,
Nevem’ hallád talán. Most érkezem
Harcztársul, köz Vallásunk’ védletére,
’S országodéra kész karom ’s eszem.
Parancsolj! ’s kész minden tett’ végzetére;
Nagy nem rettent, csekélyt is megteszem.
Bízz térmezőt vagy őrjét városodnak
Gondimra, és egytől se húzakodnak.
57. Megszünt; ’s szól a’ Király: Nincs Aziának
’S földünknek olly távoldad szeglete,
Dicső Szüz! a’ hová el nem hatának
Hired, ’s nevednek harsány zengzete.
Most hogy kardod segéd erőm’ hadának,
Gond félelem szivemhez férhet e?
Ha védül egy roppant sereg jövendne
Hozzánk, reményem biztosb nem leendne.
58. Már úgy tetszik Gofréd igen sokára
Halasztja jöttét: ’s még kérdezheted,
Mint alkalmazlak? a’ munkák’ suly ára
Méltó hozzád ’s a’ nagy cselekedet. –
Vitézink’ fővezér kormányzatára
Iktatlak ’s törvénylendik rendedet. –
Így szólt; ez udvaris móddal fogadja
Dicséretét, ’s beszédit így vitatja:
59. Való, tetszend előtted új dolognak,
Előbb, mint sem szolgáltam, kérni bért;
De biztat jó szived: e’ két raboknak
Kegyelmezz meg jövendő tettimért!
’S add nékem; bűneik bizonytlanoknak
Látszik, ’s kárhoztok illy vad kínra tért!
De hagyjuk e’ ’s több nyilvány jelt ’s gyanúim’
Mint ártatlanságokra kész tanúim’;
60. Csak azt mondom: köz hiedelmeteknek” –
Keresztyéntől a’ kép hogy orzatott,” –
Barátja nem vagyok. Magas kezeknek
Tulajdonítom e’ munkálatot.
Csufjára hittörvényeink’ becseknek
Végzék az ördöngös javallatot;
Mert nem szabad Mosénk’ bálvány alakkal
Szeplőzni, főkép’ más vallásuakkal.
61. Azért hiszem: Mohammed e’ csudának
’S bizonnyal ő, szerző eszközlete;
Példázván, melly tilos szent templomának
Uj hittel örvezett fertőzete.
Próbálja eskeit varázslatának
Izmén, kinek bübáj fegyverzete:
Nekünk Lovagoknak nyil ’s kard segélyünk;
Ez mesterségünk, mi ebben remélljünk!
62. Megszünt; ’s a’ fejdelem, bár fesszel hódul
Kegyekre a’ boszús sziv’ érzete,
Tetszelni vágy, a’ fent ok győzni tódul
Lelkét ’s az esdő’ nagy tekintete.
Élet! szabadság! mond, illy pártfogótul
Akármit is tagadni lehet e?
Legyen igaz vagy kegy: nincs bűnök? őket
Felmentem; ha van? áltadom tenéked.
63. Így oldatának fel. ’S Olindnak épen
Való szerencsés e’ története:
Hogy illy tettén a’ büszke Szűz’ keblében
Szerelmivel szerelmet kisztete!
A’ máglya nász, rab hűs lön, ’s férjeképen
Ölelte őt a’ Hölgy kit szerete.
Kész volt hogy véle hal ’s éltét bezárja;
’S mivel nem halhatott, most élte’ párja.
Helmeczy.
