Boldog voltam éltem’ vir-korába’,
Veszteség nem érte szívemet,
De a’ sors eldúlta csendemet:
Gyászbolt zárja jó atyám’ magába.
A’ Halál elhívta őt honába,
Kin építém szép reményemet.
Bár az ég megszánna engemet,
’S eljuttatna e’ boldog’ karjába!
De talán van enyhülés sebemre?
Nyílni látszik éltem hajnala.
Nem borúl több felleg szép egemre.
Él férjem, szívemnek angyala.
Könnyemet ha hív keblébe ejtem,
Veszteségemet könnyen felejtem.
Képlaky Vilma.