Oh ne nézzed erem vér e’,
Ne kérd testem ételt kér e’,
Aluszom e’ csendesen?
’S kedves e’ még a’ jó ital?
Tudományod vigyázz megcsal,
’S majd nem itélsz helyesen
Tudok én egy életmérőt,
Mind ezeknél többet érőt
Hufeland és Brownén túl;
Azt magamról jelenthetem,
Hogy csak ebből ismerhetem,
Jól vagyok e’ vagy rosszúl.
Mig a’ virtus ’s emberiség
Nemes tűze szívemben ég,
’S érttek mindent elhagyok;
Míg szívem kész szent Hazámért
Feláldozni minden csepp vért
Addig frissen ’s jól vagyok.
De ha ember társom’ javát,
’S a’ nyomorúlt’ kérő szavát
Süket fülem nem hallja;
Ha más jajját csak hidegen
Nézem, úgy mint egy idegen,
Ekkor kezd a’ nyavalya.
’S ha végtére a’ Virtusnak
Szent lánczai már nem huznak,
Nyavalyám nagy erőt vett;
Említsd ekkor kedves Hazám’,
’S hogy ha még sem mosolyog szám,
Tudd, a’ halál közelget!
Próbáld még ezt: kedveseim’
Nevezd rendre gyermekeim’
Aldott feleségemmel,
’S ezen ismert édes hangra
Ha nem ébred orczám lángra
Halva vagyok, temess-el.
Gróf Teleki Ferencz.