Három magas halmon lebegve békén,
Messzire hint sugárt egy korona.
Nyolczszáz évtől diszlik királyiszékén,
’S a’ hír reá szebb szebb virányt fona;
Több társinak, földünk minden vidékén
Nem hátrált eddig még tulajdona:
Mert míg harcz dúlt az ég’ más sarka mellett,
Reá új új dicsőségfény lövellett.
Im’ a’ vihar fellázzadott szárnyára,
Előrohan pusztító zajszele;
Villám lobog, ’s ledől sok büszke’ vára,
Halállal ijjeszt a’ köd éjjele ;
Hijába! kár nem száll tetőnk’ ormára,
Süllyed, ki harczra dölyfben felkele:
E’ dicstetőket bár melly vész rettentse,
Nem tűn el onnan a’ nyugalm, szerencse.
Mert szent jel véd ott minden boldogságot,
’S a’ legdicsőbb, mellyet föld nyerhete.
Fel, fel folyók! kérdjétek e’ világot:
Hűbb népeket, mint mink, nevezhet e?
Tud e Főnknél nemesbb Hatalmasságot?
’S van e Keresztnek illy tündöklete?
Halom, kereszt, korona súgárzással
Ezernyi évig díszlendők egymással.
Gróf Mailáth János.