Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az ’s majdan sírod is,
Melly ápol ’s eltakar.
A’ nagy világon e’ kivűl
Nincsen számodra hely,
Áldjon vagy verjen sors’ keze,
Itt élned, halnod kell.
Ez a’ föld, mellyen annyiszor
Apáid’ vére folyt;
Ez, mellyhez minden szent nevet
Egy ezred év csatolt.
Itt küzdtenek honért a’ hős
Árpádnak hadai,
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
’S elhulltanak legjobbjaink
A’ hosszu harcz alatt.
És annyi balszerencse közt,
Olly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e’ hazán.
’S népek’ hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezred évi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
’S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a’ honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És olly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, melly után
Buzgó imádság epedez
Száz ezrek’ ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A’ nagyszerű halál,
*Nagyszabású, dicsőséges, fenséges (nagy-szerű).
Hol a’ temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
’S a’ sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
’S az ember’ millióinak
Szemében gyászköny ül.
Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar,
Ez éltetőd ’s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A’ nagy világon e’ kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors’ keze,
Itt élned, halnod kell.
Vörösmarty.
