_______
A’ királyi szűz szelídke Margit
Térdrül egykor így imáda istent:
„Oh kegyelmes isten! én növendék
Ifju lányka nem tudom, mi üdvösb,
És mi jobb nekem: taníts tehát meg,
Mit miveljek? és jelentsd ki nékem,
Istenem, mi boldogíthat engem?”
És bocsáta isten rája álmat,
Édeset, minő a’ kisded’ álma
Jó anyjának ápoló ölében.
Álma vitte őt kies ligetbe.
A’ ligetben két virágbokor volt,
Egy viríta ormán zöld halomnak,
Más viríta völgyöbölbe rejtve.
Egy parányi ’s fürge szárnyas angyal
Röpködé körűl a’ gyönge szűzet,
És mosolygva a’ halomhoz inté,
’S a’ királyi szűz szelídke Margit
Felkiálta: „Jaj be szép virág az,
Millyen nyájasan néz a’ magasról!”
És mosolygva szólt a’ szárnyas angyal:
,Várj, ’s tekints csak fel szelídke Margit.’
És a’ lányka néze felfigyelve.
Napsugárzott a’ virágkehelyre,
A’ kehelyből harmatgyöngy fehérlett,
Tarka lepke repkedett közötte,
Szállt zsibongva fürge méh reája,
’S a’ királyi szűz szelídke Margit
Felkiálta: „Jaj be szép virág ez,
Mint örülnek néki lepke, méhe!”
És mosolygva szólt a’ szárnyas angyal;
,Várj, ’s tekints csak fel szelídke Margit.’
És a lányka néze felfigyelve.
A’ virág lecsügge dél’ hevétől,
Nagy darázsok jöttenek donogva,
Rút babócsok ’s más bogár-neműek,
Mellyeket nyár ’s délnek lángja éltet,
’S a’ virágon durva röppenéssel
Gázolának által, ’s felkiálta
A’ királyi szűz szelídke Margit:
„Jaj be kár a’ gyönge szép virágért!”
Lágymosolygva hallgatott az angyal,
És a’ lányka néze felfigyelve.
Ím, csodálatos! kelt félnyugotról
Fergeteg ’s a’ zöld ligetre zúdult,
Összezúzva halmon a’ virágot,
’S Margit felsohajta fájdalommal:
„Szép virág, be búsan kell kimúlnod!
Kár hogy olly magas tetőn virágzál.”
A’ parányi ’s fürge szárnyas angyal
Röpködött megint a’ szűz’ körében,
És mosolygva völgyöbölbe inté,
Hol virúlt a’ második virágszál,
Vad tövisek’ árnyékába rejtve.
Nézte a’ szelíd szűz és sohajtott:
„Árva, gyönge, elhagyott virág te!
Illy homályban kell-e hát virulnod?
Fel magasra nyúlni tüskeszálak
Tiltanak szegényt el, nap’ sugára
Tán ha egyszer száll reád naponnan,
Még csak méhe sem lebeg feléd itt;
Kedvesem te, árva kis virágom,
Kár örökre, kár örökre érted!”
’S könnyet ejte szűz szelídke Margit.
A’ könyű virágkehelybe hullott,
De a’ lyányka nem tudott felőle;
Ámde látta a’ kicsinded angyal,
’S a’ leányka’ szűz ölébe röppent,
Hónyakát szárnyával fogta által,
’S csókolá őt a’ meleg könyűért,
Majd piczin kezével hajnal-arczát
Nyájasan simítva szóla hozzá:
,Szép királyi szűz, szelídke Margit,
Fájlalod tehát a’ szép virágnak
Árva sorsát, fájlalod te jó szív?
Oh de nézz csak, nézz reá figyelve.’
Szólt az angyal a’ leány’ öléből,
Nyájasan mulatva hajnal-arczán.
A’ leányka néz, ’s remegni lát egy
Gyöngyöt a’ nyiló virágkehelyben,
’S mond: „Be szép gyöngy! millyet életemben
A’ királyi kertben sem találtam.”
Lágymosolygva hallgatott az angyal.
Majd csapongva dongnak a’ darázsok,
Rút babócsok, ’s illy nemű bogárnép,
’S illetetlen nyugszik a’ virágszál.
Kánya, karvaly, sas lecsap körötte,
Ám a’ tüske őrzi szárnyaiktól.
Büszke szarvas, tiszta őzikével
A’ bokort kerűlve futnak által;
Fergeteg dúl, törve zúzva lombot,
’S épen a’ virág áll völgy’ ölében.
A’ királyi szűz szelídke Margít
Látta mind ezt, ’s felvidulva szóla:
„O te rejtve nyíló szép virágszál!
Árva vagy, de gyámod a’ nagy isten.
Annak áldozol csak illatoddal,
Boldog, oh ezerszer boldog árva!”
’S monda néki a’ kicsinded angyal:
,Szép királyi szűz szelídke Margit,
Láttad, millyen a’ virágok’ élte,
Szép virág te szinte nagy Budában.
Isten azt azért mutatta néked,
Dolgodat hogy intézd el szerinte,
Fel halomra, vagy le néma völgybe
Ültesd által életed’ virágát.’
Szólt a’ kisded angyal, ’s a’ leányka’
Hónyakát szárnyával átölelte,
’S mintha eljegyezné őt jegyesnek,
Csókot illesztvén a’ szűz ajakra,
Elszállt tőle tünde lebbenéssel.
A’ királyi szűz pedig felébred,
És az álom’ ’s égi csók’ hevétől
Lelkesedve a’ királyhoz indul.
Béla, hogy magához jőni látja,
Szól: „Jó gyermekem, szelídke Margit,
Monddsza, mit kivánsz apád’ szivétől?”
’S mond a’ gyönge szűz szelídke Margit:
,Drága gyöngyim ’s a’ királyi udvar’
Pompadíszét félretennem engedd,
’S hagyj lemondnom a’ világ’ zajáról.
A’ szigetben
*A Nyulak szigetén (ma Margit-sziget), a domonkos apácakolostorban.
ottan szent magányban
Égnek áldozandom éltemet fel,
’S elvonulva ott imádom istent,
Hogy reád ’s hazámra küldjön áldást.’
Czuczor.
