Aurora. Hazai Almanach.
Elektronikus kritikai kiadás

szilvási. Egy szót se többet, lyányok! Te, Ilka, lady Amelia vagy, angol telivér születés; te, Náni! miss Nancy név alatt szinte angolné; de néma; érted-e? néma mint a’ hal, mert félek fecsegéseidtől. Hiszen külföld nyújtja az utolsó szalagocskáig ruházatotokat, soknak közűletek csak a’ levegője magyar, ’s egypár napig, jó czélból, nem birnátok külföldiek lenni?

ilka. Igen, atyám, de olly férfinak vetni cselt, ki vőlegényemnek van szánva…

szilv. Tréfa, nem egyéb; számba sem jöhet több szokott cselek között, mellyekkel férfi-nemünk hállóztatik.

ilka. ’S érdemel-e illy fáradságot egy férfi, ki a’ külföld mellett mellőzni birja hazáját?

julcsa. És bennünk, majd férjűl is, bocsáthatatlan hibának nézendi, hogy nem tengeren túl születtünk.

szilv. Jól jártok; ez egytől nem fogja látni több nem kevés hibáitokat. Lajosban, mint hiteles tudósításokból tudom, a’ külföldiség csak ifjúi éretlenség, nem szívnek elhajlása, és így orvosolható. Hazáját még nem ismerheté, mert csak egypár hónap előtt tére magyarországi jószágaiba, gyermekkorát ezredes atyjával Lengyel és Olaszországokban tölté, utóbbi pár éveit pedig Franczia és Angolországokban. Így nem csoda, hogy az utóbb látott és ismert nemzeteket korának szép színeivel tekintse; hiszen ismertem urakat, kik rendesen azon könyvnek véleményével tartottak, mellyet utóljára olvastak. Ezredes barátom, nyugalomra lépvén, tegnap érkezék velünk szomszéd falujába, ’s ma átküldi hozzánk Lajos fiát, háztüzet látni^* menyasszonyánál, kit mi apák, mint forró barátok, szántunk volt neki. Vele küldi Bodor Kálmán huszár kapitányt is, ezrede’ egyik jeles tisztjét és Lajos’ barátját…

julcsa. Fiatal-e a’ kapitány, édes bácsim?

szilv. Majd elhozza az anya-könyvi kivonatot, ha szükség lesz rá.

náni. Kétségkivűl csínos huszár fog lovagolni utánok.

szilv. Kinek a’ néma szobaleány csak inteni fogja a’ jó reggelt.

náni. Jól van! tudom megérti intésemet, ha a’ váczi néma intézetben^* nem tanult is.

szilv. Jól vigyétek szerepeiteket, leányok, azt megmondom, tervemet el ne rontsátok. A’ két család több házassággal rokonult már, ’s a’ szomszéd birtokoknak egyesülni kell. Különben, ha vonakodtok, egyről egyig mind klastromba adlak benneteket ’s vége!

julcsa. Oh úgy inkább tíz férfit szedünk rá.

szilv. Nem tesztek vele újságot.

náni. Én inkább örökre néma leszek.

szilv. Meg is köszönné férjed. – Most lássatok a’ reggeli után, mert vitézink minden órán itt teremnek. (el)

ilka. Hidd-el, Julcsám, ha ez atyai szeszély nem volna, mellynek hódolnom kell, nincs férfi, kiért illyesmit megtenni képes lennék.

julcsa. Nagy árt szabtál egy kis tréfának, Ilkám. Te komolyabban veszed a’ dolgot, mint kellene.

ilka. Mert e’ játékban csak veszthetek, ’s csak én veszthetek. Ha nem tetszem vőlegény úrnak, atyámon esik csapás, ki hónapok óta előszeretettel aggatá tervét össze. Ha tetszem, csak az angolnét fogja becsülni bennem, és minden esetre mit nyerendek egy külföld’ majmában? Sok tiszteletes gyengédségei vannak a’ társaságos embernek; de köztök alig tiszteletesb valamellyik, mint a’ hon’ szeretete.

julcsa. Sok kedves vágyai vannak a’ társaságos lyánykának, de köztök alig kedvesebb valamellyik, mint ki egy fiatal, szép és gazdag férj után eseng szivében. Az illyet magunk’ és haza’ számára megtéríteni édes foglalatosság. A’ fiatalság, tudod, könnyen hajlik, elhajlik ’s visszahajlik, mint kora, kéje, tapasztalása változik. A’ mai ifjú verset, kritikát ír minden magyar folyó iratba, később nem is olvas magyarúl; ifjonta útazik, vadász, lovagol, zajlik, később a’ kályha mellett lesz czímjében vitézlő; elébb, arany szabadságát féltve, repked szivével, szerelmével, gúnyolja a’ házasságot, később kopott szívvel megházasodik még is, ’s ő koldúl hűséget. Megládd, hősünk is rövid időn magyar falujába temeti magát, ’s karjaid közt feledni fogja a’ külföldet minden szépeivel együtt.

ilka. Reménynek szép, de igen kétes; és minthogy te olly jó bizodalommal vagy, legtanácsosabb fogna lenni, neked engednem vőlegényemet által. Úgy is, ki tudja, tréfánkból mi üthet ki? Te az én csekély személyemet fogod játszani.

julcsa. De csak a’ magam csekélyebb személyével. Illy bohó magyar lyányka hogy’ bírna tetszeni a’ komoly angol ízlésűnek!

ilka. Igaz; a’ magyar huszár kapitánynak lesz kivetve a’ horog.

julcsa. Csak azt tudnók: nem valami éltes mentor-e? vagy tán épen összevagdalt invalidus? Báljainkból emlékezem nyájas és jó tánczos kadétokra ’s néhány hadnagyocskákra is; de kapitányra alig egy-kettőre. Ezek olly tisztesen feszes állásban szemlélték volt, mint enyelegtek amazok velünk, mintha néhány tudós társaságnak lettek volna tagjai.

náni. Melly tisztes feszes állásokból, a’ mennyire tudom, gyakran egy kis mosolygás is kiveszi őket; ámbár én inkábbára csak a’ Fourir-Schützeiken tevegeték próbákat. Csak azt tudnók: két szolgát hoznak-e a’ vendég uraságok magokkal, hogy a’ szerint intézhetném szerepemet.

julcsa. Szeretném tudni, mi különbséggel vihetnéd némaságodat, ha két legényt hoznának is.

náni. Oh, szintúgy nagy a’ néma szerepek’ különbsége is. Példáúl: ha huszárt hoz a’ kapitány, az előtt olly jeleket mutatok, mintha félnék a’ fegyveres legénytől. Természetesen ő bátorítgatni fog, én pedig lassanként bátorodni. Ha fürge inast hoz jövendő urunk, ez előtt még fürgébb eszűnek kell mutatkoznom, ’s egy kis rátartással bizonyítnom felsőbbségemet iránta, hogy szerencsének vegye majd fokonkénti leereszkedéseimet. Igaz, hogy a’ nyelvnek, mellyben, dicsekedés nélkűl szólva, egy kissé erős vagyok, leköttetése kínos dolog, melly sok fortélyomat elveszi.

julcsa. Ki hinne illy forgottságot^* magyar szobalyányban! beillenél francziának.

náni. Oh mióta annyit forgunk az úrfiak körűl, haladunk mi magyar szobalyányok is valamit az idő’ szellemével.

ilka. Most, Julcsa, lássunk toilettünkhöz. Ebben, úgy hiszem, nem maradtunk messze a’ külföldtől.

julcsa. Úgy van; a piperében minden nemzet’ leánya egy hangon pendűl, legfelebb is octávája egymásnak. Te, Náni, addig láss a’ reggeli’ elintézéséhez.

náni. Tudom, a’ külföldi uraságoknak hitvány thea; a’ cselédségről majd magam gondoskodom. (Ilka, Julcsa el).

NÁNI maga. Be kínosan jut mai időben férjhez a’ szegény fejérnép! Ilka kisasszony szép, gazdag, és még is milly fortélyt nem kell elővennünk, hogy főkötő alá hozhassuk. Kivált az én szerepem kiállhatatlan. Én néma! ki, mint mondják, még álmomban is beszélek, én angolné! ki soha életemben egyet sem láttam. Annyit még is hallottam felőle, hogy komoly mint egy professor’ leánya, és hogy férfi-kalapot visel. Ez utóbbi nem is épen a’ legrosszabb divat. Mindjárt fel is próbálom a’ számomra rendeltet (feltesz egy kalapot ’s azt tűkörből illegetvén fején, több nemű komoly testtartásban és bókolásban gyakorolja magát).

jean (betekint az ajtón, ’s tánczolva, danolva bejő).

náni. (szemére húzván a’ kalapot, komolyan elinti magától).

jean. Que diable! Van nekem szerencse, ház’ gyönyörűséges szobalyány megtisztelni?

náni (meghajtja magát ’s igent int).

jean. Oh úgy miénk vagyunk. Én valet de chambre^* – De mellyik nyelven mondjak, angyalka, hogy szeretek magát?

náni (ismét elinti magától ’s elfordúl tőle).

jean. Úgy-e? tehát angyalka néma van?

náni (elfelejtkezve). Igen is.

jean. Ha-ha-ha! néma szegényke! tán csókolni sem tudja! (csókolni akarván, felnyomja kalapját).

náni (rá ismerve). Jancsi!

jean (hátra lép, ’s ráismervén terjesztett karokkal). Nánikám! Mi a’ guta? valóságos testesűlt Nánikám! Hát mióta vagy néma, szent János-bogarkám?

náni. Mióta angol miss vagyok. Hát te mióta beszélsz olly nagy urasan roszúl magyarúl?

jean. Mióta maître Jean, valet de chambre lettem Gedey Lajos ő nagyságánál.

náni. Hiszen, mint emlékezem, nem tudtál francziáúl!

jean. Most sem tudok, angyalkám, néhány szón és ama’ dalon kivűl egyebet, miket gróf Vizaknai franczia szakácsától lestem-el. Ugyan ő tőle tanulám-el a’ lokaji bon tont^* is, mint uram nevezi, az az, hogy megértsd, a’ párisi inasok’ ügyes fogásaikat, ’s ezek segítének-be mostani uram’ jó szolgálatjába.

náni. Oh szaporán, hadd halljak belőlök, Jancsikám! szeretek hallani a’ párisi szép inasokról.

jean. Dehogy? látom a’ régi maradtál. Halld tehát és értsd. Fő adag egy magam forma mivelt inasban a’ gorombaság, hogy minden, ki általunk urunkhoz közelíteni kíván, felérhesse ésszel, vagy ha fel nem érné, kényszeríttessék felérni, hogy csak az ajándékok és borravalók azon egyetlen gyenge oldalunk, mellyen hozzánk járulni ’s velünk boldogulni lehet. Ezt a’ lokaji bon tont ugyan alkalmasint elleste már néhány tisztviselő is hazánkban, mert a’ mellyik ajándékra vár, rendesen olly goromba, mint a’ fenyítő ház’ pokrócza. – A’ másik fő adag a’ szelesség, ’s ez, tudod nálam nem igen hibázott soha…

náni. Oh a’ mi szelességedet illeti, arról hiteles tanúbizonyságot tehetek. Ez hajtott-el a’ gróf Hegylaki háztól is, hol naponként törtél valamit, ’s végre a’ grófné’ öl-ebét taposád agyon.

jean. De szelességem, szép rózsám, még sem tarthatá-ki a’ versenyt gyors kerekű nyelvecskéddel. Tudod, mint kelle bucsúznod Hegylakiéktól neked is, minthogy fűvel fával tudatád, hogy az öreg gróf szemet vete reád. Azért is igen csodálkozám az imént némaságodon; mert a’ grófné, ha nem csalatkozom, szó-pitlének^* nevezett volt. –

náni. Merő irígységből, hogy a’ gróf leereszkedő vala hozzám. – De ugyan meghitványkoztál elválásunk óta, Jancsikám!

jean. Merő epedésből utánad. Csend uralkodott azóta füleimben, és üresség elhagyatott szívemben. Rajtad ellenkezőt tapasztalok, mintha neki teltél volna.

náni. Szélcsendben azóta árva szívem sajkája nem hánykódott. Különben is felhagyva a’ férfiak’ álnokságával, jól ettem, jól ittam, ’s jól aludtam.

jean. Charmant! Csakhogy ismét feltaláltuk egymást, gerliczém! Használjuk a’ sorsnak intéseit. Most már férj és feleség leendünk úgy-e zengő madarkám?

náni. Ám legyen, mihelyt uraságaink egybekelnek; ámbár neheztelnem illenék a’ notárius’ leányáért Hegylakon –

Jean. Én nagylelkűleg hallgatok gróf Hegylaki ő nagyságáról –

náni. Helyesen! Mire valók is volnának idő előtt a’ szemrehányások? majd ráérünk azokra házassági unalmainkban –

jean, Superbe! megcsókollak ezen szép franczia ötletért! (megcsókolja.)

náni. Imhol az egyik lokaji fő adag, a’ szelesség. – De szóljunk már uraságainkról; mert nekem a’ tanácsos azt igérte, hogy leánya’ lakodalmával együtt tartja-ki az enyémet is.

jean. Úgy-e? E’ szerint határozott vőlegénynek is kell már lenni?

náni. Oh nem – koránt sem – csak Károly, özvegy szakácsunk bohóskodott –

jean. Ej, ej, kedves csízikém!^* ’s te nem bohóskodtál?

náni. De igen, egy kicsit, tréfából, hogy azt a’ mord embert néha felvidítsam, és hogy a’ tanácsos ő nagysága nekem a’ kiházasítást megigérje. Meg is igérte, mihelyt kisasszonyunk Lajos úrfival egybe kel –

jean. Örök adósod lesz, mert mi szárazon vízen sokat útazottak nem igen szeretjük a’ magyar kisasszonyokat.

náni. Talán, hogy nem örömest hallgatják az útazottak’ hazugságait?

jean. Oh e’ részben nem panaszolkodhatunk; hanem mivel, mint uram mondja, a’ magyar kisasszonyokról ritkán tudhatni, mellyik nemzethez tartoznak, ’s innen bajos elhatároznunk biztosan, milly alakban conversáljunk velek. Angolúl öltözködnek, francziáúl esznek, németűl beszélnek és tánczolnak, magyar levegőt szívnak, ’s értenek magyarúl is, de csak a’ cseléd végett.

náni. Úgy-e? ez lehet tehát az oka, hogy nekünk szobalyányoknak az újabb időben többecske jut az úrfiak’ mulattatásából.

jean. Azt kikérem magamnak most és utóljára! Emlékezem gróf Hegylaki –

náni. Hagyd-el! Lajos úrfi tán csak nem keres illy kárpótlásokat?

jean. Azt ő tudja; én nem hiszek az illy ifjú uracskáknak, kivált ha angolnénak adod-ki magadat, kiket különösen kedvel. Tán csak tennéd is le azt a’ kalapot, pintyőkém, átkozott pajzánon áll fejeden.

náni. Nem; ma egész nap angolné vagyok, ez pedig kalapot hordoz.

jean. Szegény ország! nem szokol-e hozzá asszonykorodra is? mert az efféle ragadvány hamar elterjed a’ szép nemen. – De hát miért kell ma angolnénak lenned, madarkám?

náni. Az titok, pedig imént is fecsegéssel vádoltál; hallgatással bizonyítom-be, hogy rágalmaztál.

jean. Helyes; de a’ mi mások előtt ejtve fecsegés, köztünk frígyesek között bizodalom, érted-e csízikém?

náni. Te menj hát jó példával elő a’ bizodalomban. Írd-le nekem az uratokat.

jean. Ez terhes feladat, Nánikám, miután egy úr sem szokott nagy lenni inasa előtt. Azonban kedvedért megpróbálom még is. Mi, mint fiatalok és gazdagok, egy kissé bohók és szelessek vagyunk, de szánakozók is és jótevők. A’ franczia és angol földet különösen szeretjük; de szeretjük magyar hazánkból is a’ jövedelmet, a’ miskolczi és rimaszombati kenyeret, és a’ jó somlyai bort; egyébbel pedig nem igen vagyunk megelégedve. Most még csak én vagyok udvarunkban a’ franczia és a’ szakács; de nem sokára angol lovászt kapunk, hogy futtathassunk a’ new-marketi angol gyepen, mert a’ pesti gyep nem eléggé selyem nekünk; azután, ha tőletek szép módjával megválhatunk, keresünk egy angol ladyt, vagy franczia marquisnét, ’s megházasodunk.

náni. Ej, ej, ragadt-e reád valami ezen utazási kórságból, Jancsikám?

jean. Nem sok; mert hazámból nem valék szerencsés kihaladhatni. Egy ízben Szakolczáig voltam szélmalmot látni, másban Komáromig, hol bámulással szemléltem azon szűzet, melly a’ férjfiaknak figét mutat.^*

náni. Figét mutat? Ezt alig hihetem, Jancsikám.

jean. Igen, de a’ szűz kőből van, érzéketlen kőből, Nánikám. – Mondom, tovább nem voltam; mind e’ mellett is kegyes vala uram, kinél, az igaz, nem régen vagyok, elhinni, hogy Strasburgban francziának születtem, honnan gyermekségemben kerűltem a’ magyar földre; mert ha bár felejtém is már a’ franczia nyelvet, mellyet soha sem tudtam, de szelességem csakugyan kezesség vala előtte, hogy a’ Rajnán túl születtem. – Halljam már a’ te szép bizodalmadat is, gerlepárom.

náni. Az én leírásom kurta, csakhogy ellendarabja a’ tiédnek. Mi fiatalok egy kissé komoly szabásúak vagyunk; becsüljük a’ franczia és angol földet, de a’ magyart lelkünkből szeretjük; és ha tőletek szépszerivel megválhatunk, egy szinte lelkes magyar gavallért szemelünk-ki magunknak férjűl, ki is, minthogy szépek is vagyunk ’s van is mit aprítnunk a’ tejbe, úgy hisszük, soká hibázni nem fog.

jean. Úgy-e? megválni kívántok tőlünk? mire való tehát angolkodástok?

náni. Atyusunk tűzzel vassal rajta van az egybekelésen. Innen ma… De nem szólok, mert ismét fecsegőnek hiszesz –

jean. Dehogy hiszlek, tubám, hiszen régen tudlak –

náni. Ím a’ másik lokaji fő adag, a’ gorombaság. Nem is szólnék máskép, mint merő bizodalomból. Ilka kisasszonyunk ma angol lady leend, az ő személyét pedig urunk’ testvérjének leánya, a’ pajkos Juliska kisasszony viendi, ’s majd csak nem egyedűl ő magyar az egész háznál, a’ tanácsossal együtt.

jean. Értem a’ cselt, ’s ezt, mint hű szolgához illik, azonnal meg kell vinnem az uramnak –

náni. Úgy-e? hogy mindkettőnket kicsapjanak a’ szolgálatból; mert úgy én is azonnal kifecsegem, hogy Nagy-Szalontán születtél.

jean. Ne aggódjál semmit, a’ franczia inas nem igen szokta elrontani a’ komédiát, kivált ha saját haszna forog kérdésben. – Most már jer, jelents-be uraságodnál; előre jövék meghozni jó reggelét uraságomnak, ki mindjárt itt terem a’ kapitánnyal.

náni. Jancsikám, még nem is szóltál nekem a’ kapitányról.

jean. Semmi közöd vele. Vadász, lovagol, pipázik, szitkozódik, tréfás, boviális,^* egy szóval, jó kedvű magyar úr; ámbár az új magyarokat nem igen szíveli.

náni. A’ czigányokat, Jancsikám?

jean. Dehogy! azokat, kik farkát metszik a’ magyar szónak, és csak úgy találgatnunk kell mit akarnak mondani.

náni. Ha ha ha! Juliska kisasszony pedig, igen ért ehhez a’ nyelvhez, mert sokat olvas. Eleget morog a’ tanácsos is az új szók ellen. Azt mondja: bár puszta szőllejére kapna olly sok újítókat, mint mennyi a’ szegény magyar nyelvnek állt neki.

jean. Most az uraságomhoz! miután tudni-illik egy kis reggelivel megvendéglettél volna. –

náni. A’ rajnántúli gyomornak kétségkivűl herbathé, vagy ritka leveske fog kelleni?

jean. Nem, szép stigliczem!^* gyomrom valóságos nagy-szalontai maradt, melly jó makkos szalonnát kíván, ’s olly papramorgót mellé, hogy egy fertály óráig ne birjak füttyenteni utána.

náni. Így van az; ezek az elégedetlen útazott uracskák, hamar békűlnek a’ magyar föld’ áldásainál.

jean. Úgy van, a’ magyar lyányka mellett!

gedey. Szilvási’ mezei laka szebb ízlésű mint véltem. Nagy ablakok! már látom kedvelni kezdjük a’ világosodást.

kap. Haladunk, barátom, haladunk. Hát a’ tegnapi ebéd Rákosy kamarásnál? ettél-e hasonlót a’ londoni lordmayornál?

gedey. Oh az asztaloknál hősök vagyunk. A’ zöldnél sokat vitatkozunk, a’ fehérnél bámulásig eszünk. Már korán hajnalban jó étvágyat kíván nálunk minden szembe-találkozó az ebédhez, délután a’ vacsorához; az újságok rakvák fényes vendéglések’ hírével, hogy a’ szegény legény’ száját, gyomrát szinte elfutja a’ kívánság; és ha szabadban vígadni akarunk, görbed utánunk a’ cselédség az enni- innivalóval.

kap. Tüzes villám! úgy is illik; bőségnek jelensége ez, barátom! csicsókás, burgonyás országban csak szép szavakkal ’s legfelebb szippantat tobákkal vendégelgetnek. A’ katona tudna erről szólani!

gedey. Igaz, igaz, bőségünk van ’s ebbe fúladunk! Ez az oka, hogy szellemiség helyett igen anyagosak vagyunk.

kap. Anyagosak? tán anyásak, akarád mondani. Sokszor nem értelek, Lajos barátom; vagy felejtéd a’ külföldön nyelvünket, vagy tán téged is megfogott a’ nyelv-újítás’ maszlaga.

gedey. Anyagosak vagyunk, Kálmán barátom, ’s épen te adád a’ magyarázatot szavamra. Ládd-e, nyelvében és literaturájában még is csak haladt valamit a’ magyar; de te nem olvasod az újabb elmeszüleményeket, és így járatlan vagy ezen szép haladásban – mert anyagos magyar vagy.

kap. Anyagos? én anyagos? Tüzes mennykő! jó hogy nem értem ezt a’ botor szót, és hogy barátok vagyunk. –

gedey. Ne neheztelj, Kálmán! kölcsönös legyen türelmünk. Lám én békén hallgatlak, midőn kifakadásaimat honom hibái ellen kárhoztatod; közbe közbe szitok is pattan-ki pörge bajuszod alúl –

kap. Más az, atyafi! Te keresed hazádban a’ hibát, ’s tetszel magadnak, hogy felleléd azt ’s éles vagy. Pedig csak kell tartoznunk valahova: gyermek az atyai házhoz, férfi a’ hazájához. Te elhánytad ugyan szemüvegeidet, de még magad szemével látni nem bírsz. A’ külföldet kevéssé ismered, hazádat még kevésbbé; a’ magyart néhány ismerősöd után itéled, a’ magyar leány pedig előtted…

gedey. Hidd-el, Kálmán, igen kevéssé szellemi, igen anyagos.

kap. Tüzes, ropogós… megint anyagos? Csak tudnám ki faragta ezt az átkozott szót! De elébb engemet vádolál, hogy nem olvasok. Próbáltam én olvasgatni, Lajos pajtás, az újabb könyveket is, kővágói munkával őrlöttem-le bennek egykét lapot; de féltem, hogy emésztetlenségben halok-el, ’s letettem őket. Bár ne tudjak hozzá, Lajosom, de félek tőle, hogy ez a’ ti új literaturátok épen ollyan, mint rosz vas kályháink, mellyek elébb gőzösek, mint melegedhetnénk melletök. De vigye patvar a’ nyelvcsigázókat, csak a’ magyar lyánykákat ne gyalázd, azt megmondom, különben régi lovagok’ módjára, lándsát kardot mérek veled.

gedey. Szépek, jók, jó sütők, jó főzők, ha úgy akarod, édes lovagom; de ne tagadd, hogy az a’ lelkes, az a’ szellemi valami nagy részben hibázik nálok.

kap. Szellemi? ezt a’ szót megint valami kóborló diák koholta. Jó hogy gömbölyű a’ világ, különben sok bohó oldal-bordáit törné szegleteiben össze!

gedey. Úgy értem, barátom, szépeink nem igen állják-ki a’ hasonlítást a’ franczia és angol szépekkel. Nem értenek a’ sentiment des convenances-hoz, nem ismerik a’ fashionable illedelmeket.

kap. Illedelmeket? bizonyosan az illéseket érted. Oh tudom én, mi ez a’ társasági úgy nevezett mivelt köröknél; röviden: fenn nem akadni a’ természet’ illésein, de bűnnek tekinteni legkisebb megsértését is a’ társalkodásiaknak.

gedey. Tettünk már magyar házaknál néhány látogatást, szólj, barátom, mint folyt múlatozásunk szépeinkkel! Dél előtt Bohó Misi és Csörgő sapka felett kritizálgattunk együtt, vagy én hitettem-el velek, hogy Páris alatt a’ veres tenger foly ’s benne mamelukok az első szinjátszók;^* délután az időjárásról tettünk megjegyzéseket, ’s vacsora felett azon bálok dícsértettek élénken, mellyekben a’ házi kisasszony prächtig mulatta magát, minthogy néhány tánczfordulatban ő is tipegett.

kap. Krimiai tatár! ne bántsd a’ magyar lyányt, egy közűle anyád volt! Tán másként van ez a’ külföldön? Tán nem tudom, milly feszes az angolné’ társalkodása, ’s milly szerfelett szabad a’ francziáé; hogy nálok is Salonok, soiréek, carnevalok, theátrek azon tárgyak, mik körűl a’ társalkodási tón forog? ’S aztán ha másként volna is ez hazádban, tisztelő türelmet mutass iránta! Szeresse a’ franczia a’ maga Champs Elisées-jét, az angol a’ maga Hydepark-ját, a’ magyar pedig, barátom Lajos, ha egyebet nem talál – a’ maga faluja’ tornyát. Érted-e?

gedey. No no, ne heveskedjél, hiszen nem tagadom, hogy magyar szépeink erényesek –

kap. Erényesek? Nem értem. Az a’ kín veletek új magyarokkal, hogy az ember soha sem tudja, nyelvetek, tollatok botlik-e, vagy akarva szóltok, írtok roszúl.

gedey. Dicsérem, pajtás, a’ magyar nőket.

kap. Úgy is illik, kivált minden órán házasulandónak. Itt a’ házi kisasszony, mint hallám, testesült angyal.

gedey. Ha ha ha! testesűlt! megengedem, à l’ ordinaire. De házassághoz épen semmi kedvem. Csak valld-meg, barátom, vaskos magyar egy ötlet vala apáinktól, ismeretlen leányt ismeretlen ifjúval kötni öszve csak azért, hogy egy-pár falu’ határa egy tagban maradjon, és mivel az apák barátok együtt!

kap. A’ mint veszed, ohajtásnak bizony nem vaskos. Úgy hiszem, vaskosabb méltatlanság fogna lenni, előre kárhoztatni a’ nem látott menyasszonyt.

gedey. Már ebben igazad van. Látásig tehát felfüggesztem itéletemet; de azután jó kívánságokkal itt hagyjuk nem sikerűlt ipánk urunk’ tisztességes házát, a’ mint találtuk. – De ím jőni látom az egész háznépet.

szilv. Isten hozott, öcsém! Isten hozta kapitány urat! (bemutatva Julcsát) Ilka leányom, (Ilkát) lady Amelia, egy angol hajós kapitánynak, ifjúságom’ barátjának leánya.

gedey. Angol? Szerencsés találkozás!

szilv. Igen is angol, de ki még gyermek korában árván maradván, öt év óta lakja hazánkat, ’s nyelvünkkel, szokásainkkal annyira megbarátkozott, hogy nem értő előtt akar magyar lyánynak adhatnám-ki. Sokkal tartozom ezen kisasszonykának, mert mondhatom háztartásomat egészen helyre hozta. Nevezetesen meggyőzött a’ felől, hogy a’ magyar nem igen való szolgának, innen a’ szakácsom franczia, szobaleányom, lovászaim angolok, a’ majorosom schweitzi születés; de azért udvaromban más nyelvnek a’ magyaron kivűl hangzani nem szabad; ez már az én szeszélyem.

kap. (félre) Szeszélye? ezt nem értem.

gedey. Örvendek, szép lady, hogy hazám illy kincset bír szomszédságomban. Sajnálnám, ha e’ szegény honban epedés bántaná szép honja felé.

ilka. Honomat, mint tanácsos úr mondá, még gyermek éveimben hagyám-el; és így ez csak mintegy homályos ködben lebeg emlékezetem előtt.

kap. Valóban Angliának ködös a’ levegője.

gedey. Emberek teszik a’ hazát, ’s a’ miveltségnek azon óriási haladása, a’ szorgalomnak sokszoros kényelmei, a’ társalkodás’ gyengédsége –

ilka. Oh ezen utóbit itt feltaláltam. Ilka’ barátsága, és azon vidor kedv, melly a’ magyar házi köröket eleveníti, kedves ellentételek igen is komoly társalkodási tónunkkal.

julcsa. A’ magyar lyányka, míg nem szerelmes, szívesen kaczag, ’s minthogy csekélységem épen illy esetben van, a’ búsongást nem igen ismerem; a’ lady pedig kegyes barátságból szinte mosolyra nyitni szácskáját; mert az angolnék kaczagásig ritkán haladnak. Ez különczségeikhez tartozik.

gedey. Úgy van!

kap. Különczség? ez a’ szó, még illy szép szácskából ejtve is megcsendíti fülemet.

julcsa. Oh az újabb írók igen szeretik ezt a’ különczséget. Kapitány úr hihető csak a’ régi mellett marad?

kap. Igen is, kisassszonykám, a’ szép nemet kivéve; ez, mint az uborka, addig jó, míg meg nem érik.

gedey. Ez magyar elmésség vala, nem-e, misstress Amelia?

ilka. Fogadok bár kivel, kapitány úr ezt nem fogná mondani érett asszonyságok előtt.

kap. Kétségkivűl nem.

gedey (félre Szilvásihoz). Kész fogadni! ez angol vonás benne.

szilv. (szinte félre). Nincs különben. Naponként fogad valakivel, borús időben, hogy ki fog sütni a’ nap; napos időben pedig esőre fogad.

gedey. Hát a’ magyar ifjak mint tetszenek a’ ladynek?

ilka. A’ legjobban! egyedűl az ellenök minden kifogásom, hogy keveset lovagolnak, és midőn egymást idvezlik, férfias kézszorítás helyett csókolódnak.

gedey. Bravissimo! ez a’ nemesebb angol szokás ellen van. (félre Szilvásihoz) Azt mondá, legjobban tetszenek neki a’ magyar ifjak. Hogy ki-tetszik az angolné! az angol nyelv igen szereti a’ superlativust.

szilv. (szinte félre). Sokszor is hozott már ezzel tévedésbe; mert ha feje fájt, azt mondá: legroszabbúl van.

kap. (Julcsához). Csak még töb hibát ne találhassunk magyar ifjainkban! úgy-e kisasszonykám?

julcsa. Oh én találok bár mennyit! Nevezetesen, hogy állhatatlanok, és a’ szerelemben igen ármányosak.

kap. Ármányosak? ez új bűnök lehet az ifjaknak; mert bizony nem értem.

julcsa. Magát a’ bűnt tán értik katona urak. Azt értem, cselszövők a’ szerelemben.

kap. Szövők? a’ takács-mesterséget sem értem. Látom, leczkéket kell vennem saját szülötte nyelvemben. Illy szép ajkak után tán boldogulnék –

julcsa. Tanítványom válogatná – addig is ajánlanám az újabb magyar literatura’ olvasását; úgy sem fogna unalmas lenni katona uraknak; többnyire harczból áll.

kap. Illy szép ajánlásra megpróbálkozom még egyszer, ha a’ magyar nyelvet egészen elfelejtem is mellette.

gedey. Bár lehetnék én is boldog, néha lady Ameliával gyakorolhatnom magamat az angol kiejtésben!

ilka. Nem nyerne velem Gedey úr, miután honomtóli hosszas távollétem miatt kiejtésem nem igen tiszta; de különben is különös szeszélyeim közé tartozik, azon országnak szólni nyelvét, mellynek levegőjét szívom.

gedey (félre Szilvásihoz) Ez ismét angol vonás benne, angol cosmopolitismus.

szilv. (szinte félre). Melly annyira ment nála, hogy szobaleányt is némát hozatott Angliából magának, csak hogy szólni ne kelljen vele ’s még is honbelije szolgálja. – De, lyányok, ideje rendeléseket tennünk kedves vendégeink’ illő fogadásához, hogy aztán reggelihez ülhessünk. Rövid viszontlátásig, uraim! (el a’ lyányokkal).

kap. Lajos barátom, százszor boldog vagy! Cseh kőre számoltál ’s a’ legbecsesebb gyémánt jutand birtokodba. Ilkád testestől angyal! Azok a’ pajzán ártatlansággal villogó szemek, az a’ szerelem’ tréfáira nyílt szácska, azok az eleven de még is szíves magyar arcz-vonások –

gedey. Magyarok? igen is! elevenek, szívesek, pajzánok, villogók – a’ mint akarod, barátom; de vesd hozzá Amelia’ bájait, mellyekhez hasonlókat magában Angliában sem láték! Oh az angolné egészen más teremtmény! Az a’ nyájassággal vegyült komolyság; az az erő és határozottság minden szavában, mozdulatjában; azok a’ lelkes sajátságok; az a’ lelkes sajátságok; az a’ lelket jelentő valami; az a’ szellemi –

kap. Mord fergeteg! ismét szellemi? Olvassam-meg csak az új magyar literaturát, magam kezdek harczot ezen szó ellen. Amelia csínos szép angolné lehet, sem nem nagy lábú, sem nem veres hajú, mint rendesen az angol szépek lenni szoktak; de feszes, de van valami követelő benne, mellyből feleségemben már előre sejtem jövendő asszonyomat; pedig, pajtás Lajos, úgy érzem, az asszonynak ollyannak kell lenni a’ maga házi körében, mint óra a’ szobában, melly jár, mutatja az órát, nem ügyelve arra, nézi-e rajta valaki vagy senki sem a’ haladt időt.

gedey. Magyarországban igen is, hol urának nevezi férjét az asszony. De mivelt Angliában, barátom, az asszonyok férjeikkel hason-jogúak.

kap. Dörgő villám! nincs-e példa, hogy az angol eladta feleségét?

gedey. Megengedem a’ pór nép közűl. Ez a’ nemzeti sajátságok közé tartozik.

kap. Melly ha magyar sajátság volna, nemzetünket az irokézek közé számlálnád, úgy-e?

gedey. Hibás szokás, gyengeség, minden nemzetben lehet –

kap. No még is valahára rá jövél; el ne felejtsd! Hadd szorítsam-meg érte kezedet, pajtás; mert viszont hálából megismerém ám, hogy Ameliának teljes igaza van a’ készorításokra nézve.

gedey. Oh Ameliának mindenben igaza van! Mi lenne, pajtás, ha barátságosan megosztoznánk? én Ameliánál maradnék, te pedig a’ nekem szánt magyar, eleven arczú, villogó szemű pajzán Ilkát vennéd-el.

kap. A’ gondolat nem rosz; de mit szólnának az atyák hozzá? mit a’ lyánykák? A’ vevő’ szándéka még nem határozza-el a’ vásárt.

gedey. Illy esetben csak határozott akarat győz, ’s te nem vagy csekélyebb pár Ilkához, mint én. Jer próbáljuk szerencséinket, barátom; te magyarosan ostromlasz, én angolúl.

julcsa. Ilkám, vitézed ugyan pedzi a’ horgot!

ilka. Szerencse is; mert érzem, magam sem vagyok messze a’ fennakadástól. Gedey, külföldi kórságát kivéve, Julcsám, igen ínyem szerinti ifjú.

julcsa. Ezen kórságtól pedig, olly szép, olly ügyes orvosné mint Ilka, hiszem, ki fogja gyógyíthatni.

ilka. Reménylem magam is; mert a’ baj, látom, még egészen szivére nem vette magát. De ki is kell azt izzadnia, hadd lakoljon azon magasztalásokért, mellyeket az asztal felett, hazánk’ mellőzésével, a’ külföldre vesztegetett.

julcsa. Már az én kapitányom e’ részben kímélést érdemel. Vetted észre mint tüzelt a’ magyar mellett?

ilka. Nem igen biz én – Gedey –

julcsa. Egészen elfoglalt, úgy-e? no nem neheztelek; hiszen magam is alig láttam a’ kapitánytól tányéromat is. – De itt jőnek hőseink, engedjünk helyet nekik, sétáljunk a’ kertben addig, míg felettünk alkudoznak. (elvonúlnak).

gedey. Meg kell vallani, Kálmán pajtás, hogy Szilvási jól vendégel. Beefsteake-jénél valami ízletesbet alig ettem magában Angliában is.

kap. Igen, mert Amelia mellett ültél. Plum-puddingja ugyan maradt volna országában! elég rosz volt. Csak a’ jó érmelléki bor bírá helyre hozni. Az egész asztalnál azt becsültem leginkább, hogy Ilka mellé estem.

gedey. ’S haladtál-e nála valamit, barátom?

kap. Annyira a’ mennyire. Nem láttad, hogy csirke-sarkantyút is szakítottunk már együtt?

gedey. Oh Amelia hideg irántam, barátom, mintha egész életében csak fagylalttal élt volna; pedig az egész asztal felett hazája’ elsőbbségeivel mulattatám.

kap. Úgy-e? már látom sikeresebb a’ magyar ostrom. Ilka csemegével kínála, én pedig úgy nyúlék a’ tányérhoz, hogy egyszersmind kezecskéjére szorítám kezemet. Ő elpirúlt ’s lesüté szemeit; én pedig a’ félretett csirke-sarkantyút vevém elő. Ki a’ nagyobbat szakítja, ezt súgám hozzá, még ez idén megházasodik vagy férjhez megyen. Én szakítottam a’ nagyobbat. Rajtam nem is múlik, angyalkám, ezt súgám ismét, csak a’ sarkantyúm’ kisebb darabja álljon reá. Újra elpirult Ilka, de mosolygásából gyanítám, hogy nem neheztelt-meg. Ládd, barátom, a’ jó magyar legény könnyen nyilatkozik, a’ jó magyar leány nem igen zárkozik, ’s így köztök hamar megkészűl, mit az égben elvégeztek.

gedey. Neked könnyű munkád van. Ilka szabad, mert velem való viszonya csak az apák’ levegői vára. De nekem félnem kell, hogy Amelia el van foglalva, legalább aggódva vevém észre, hogy az özvegy tanácsos igen szemmel tarta bennünket, ’s különös részvéttellel van a’ szép angolné iránt.

kap. Láncz-hordtát! tán csak nem hiszed, hogy a’ vén sas lenne vetélkedőd?

gedey. Nem lehetetlen! Egy olly lyányka, mint Amelia, ki venné még a’ telet is fagyából. De átengedni ugyan nem fogom neki. Ha szerelmes bír lenni, verekedhetik is; párviadalra hívom-ki.

kap. Kétségkivűl angol hidegvérűséggel?

gedey. Gúnyolj bár, érzem, Amelia nélkűl nem élhetek. Mindig több több kecsek, jeles tulajdonok fejlenek-ki előttem benne. Barátom, azt hiszem, Anglia mintáúl, irigylés’ tárgyáúl küldé ezen angyali leányát Magyarországba.

kap. No ugyan volt is itt reá szükség, midőn Ilka már köztünk lakott! – De ím itt jő a’ te imádottad. (commandó-hangon) Vigyázz! előre nézz! egész svadronnal fogunk ostromlani!

ilka. Kapitány úr! Ilka barátném, mint mondá, ígéretnél fogva, mire a’ lyánykák igen számot szoktak tartani, a’ kertben sétára várja kapitány urat. Hagyjuk-e várni őt, és számlálni a’ hosszú pillanatokat?

kap. Ezer hálát ezen jó újságért! Rohanok, repűlök. De egy megjegyzést itt kell hagynom Amelia kisasszonynál, melly külföldinek nem árthat. Mi magyarok, bár igen szeretjük ön magunkat, de ha szerelmesek vagyunk, szerelmünk’ tárgya nélkűl nem élhetünk. Ezt azért mondám, szép Amelia kisasszonyka, nehogy Lajos barátomnál gyilkosságba essék (elsiet).

gedey. Ezen megjegyzést Kálmán barátom, érzem, szívem után tevé.

ilka. És még is, annyi Magyarországban a’ virító ifjú, és Angliához képest olly ritka itten az öngyilkosság, hogy vagy hibásnak kell lenni a’ kapitány úr’ megjegyzésének, vagy talán az igaz szerelemnek kell igen ritkának lenni a’ magyar földön.

gedey. Nem minden napi az igaz, mint más hazákban sem. De az enyémről szép Amelia iránt, melly becsülésen ’s ebből eredő lelki vonzalmon alapúl, esküvel fogadhatom, hogy az igazak közé tartozik, melly csak a’ szívvel hal-el.

ilka. Kár, hogy ezen szép vallomás csak az angolnét illeti, ’s annálfogva azt nem méltathatom úgy mint óhajtanám. Angol születésem csak a’ sors’ játéka, ’s így személyes tulajdonimnak nincs érdemök Gedey úr’ hajlandóságaira nézve.

gedey. Lehete becsülésem, mellyel az angol nemzet’ kitűnő tulajdonit méltatom, első költögetője érzelmemnek, de azt azon tiszta győződésem érlelé és örökíté, hogy szegény hazám illy angyalt nem bír mutatni, és hogy Ameliában bár melly nemzetnek is remekét fognám birni.

ilka. Ezen szép hizelgés valóban igen kötelező, ’s ha még is magyarnénak születtem volna, nem merném azt engemet illetőnek venni.

gedey. Ez nem egyéb messze vitt szerénységnél. Ekkor boldogságomnak nem fogna határa lenni. De hazám csak egy század’ múltával fog szép neméből illy remeket mutathatni!

ilka. Ez viszont messze vitt méltatlanság. Mennyi jeles magyar lyánykát nem ismerek, kit nemzetem irígyleni fogna! ’S aztán az a’ nevelési, szokási rokonság az egyföldiekben, az egy-nemzetiekben – milly hatalmas ingerrel nem nevelheti a’ hon’ leánya iránti vonzalmat! Rokonok vagyunk, az igaz, más nemzetekhez; de magunk saját nemzetének fiai és leányai, ’s ezen viszony, úgy hiszem, gyengédebb, szentebb amannál.

gedey. Oh ez valódi angol szép érzelem!

ilka. Nem egyedűl. Nevezetesen a’ magyarban igen lelkesnek tapasztalám a’ hon’ szeretetét, ’s megvallom, főképen ez taníta becsülnöm e’ nemzetet.

gedey. Így reménylhetem tehát, hogy szép Ameliánál, magyar születésem nem fog akadály lenni szerencsémben?

ilka. Sőt igen. Mint magyarné, nem tagadom, szerencsés fognék lehetni Gedey úr’ kezével; de mint angolné, épen elveimnél fogva, angol férjet óhajtok. Mert ez ismerni fogja nemzetiségem’ hibáit, miktől ő sem ment, és türelmes leend irántok. Ezt más nemzetbelitől, kivált Gedey úrtól, ki saját nemzete iránt is olly szigorú, alig reménylhetném.

gedey. Milly bizodalmatlanság ön magában! melly engemet a’ legboldogtalanabb halandók közé sűlyeszt.

ilka. Mentsen isten! Engedjen Gedey úr barátnéjának, mellynek szívből ajánlom magamat, egy tanácsot. Keressen a’ magyar leánykák között, ki csekély személyemet kipótolhassa szívében.

gedey. Oh ez kegyetlenűl hideg tanács! módos elútasítás! Hogy születnék nálunk Amelia, ’s ha született volna is, divatköntös-e a’ szerelem, hogy kényünkre változtathassuk azt?

ilka. Hagyjon erről engemet barátnéját gondoskodni, kedves Gedey úr, ’s minthogy angolné vagyok, fogadjunk, hogy huszonnégy óra alatt olly magyar lyánykát teremtek számára, kiről saját szíve után meg fogja vallani, hogy semmiben sem csekélyebb nálam.

gedey. De ha ez lehetséges fogna is lenni, ki parancsolhat az akaratos szív’ hajlásának?

ilka (mintegy gondolkodás után). Annyi mint az, arra is kiterjesztem fogadásomat, hogy Gedey úr szintolly forró indúlattal leend iránta, mint milyennel irántam nyilatkozik.

gedey. Topp! így fogadok, mert nyerésem, fájdalom, igen is bizonyos; de szép egem, látom, örökre elborúlt. ’S ha nyerek…?

ilka. Legyen angol paripám tőlem emlék Gedey úrnál.

gedey. Más emléket, angyal! egy bucsúcsókot –

ilka. Ám legyen! ámbár az angolné igen gazdálkodik csókjaival. ’S ha én nyerek…?

gedey. A’ legszebb arany láncz legyen hálám’ bizonysága.

ilka. Mi angolok semmi alakban nem kapunk a’ lánczokon. Inkább egy férfiúi eltökélést fognék jutalmúl kérni Gedey úrtól.

gedey. Áll az alku, angyal, bármi legyen az.

ilka. Eltökélést, hogy soha azontúl szép hazája iránt méltatlan nem leend.

gedey. Ezer örömmel! imádni fogom honomat, ha hozzád hasonlót mutatni birand.

ilka. Kezet ide, angol szokás szerint! (kezét nyújtja).

gedey (megcsókolja a’ nyújtott kezet). Szívesen! oh de e’ kéz még sem engem fog boldogítani!

kap. Lajos barátom, a’ magyar ostrom teljesen győztes lőn, enyim a’ vár. Nézd, szép Ilkám már tűzi kifelé a’ feladás’ zászlóját.

julcsa (Amor’ szobrára koszorút tűzve). Ne légy most az egyszer, kis isten, ollyan mint lenni szoktál, hogy hamar beszállsz a’ had’ fiához, de hamar is odább szállsz tőle!

kap. Nálam, fogadom, felejti a’ repűlést.

julcsa. Amelia! számodra is köték koszorút. Nem fogná tán ellenzeni Gedey úr, ha az enyém mellé tűznéd-fel, a’ kis isten’ szobrára.

gedey. Ah! lady Amelia keményebb, hidegebb irántam e’ szobornál.

julcsa. Úgy hát csak szárnya’ hegyére akasztom Amornak a’ koszorút; majd lerázhatja, ha végkép’ szárnyra kél. Mert, édes Gedey úr, még én reményemet nem vesztém, hogy Amelia barátném is kitűzi a’ zászlót.

kap. Jobb, barátom, fogj magyar ostromhoz te is.

ilka. Szerencse, hogy azt Gedey úr felejté a’ külföldön; mert attól, megvallom, egy kissé magam is tartanék.

szilvási (lobbal jő). Öcsém Lajos, abban a’ te franczia Jeanodban több a’ szél, mint mennyit az angol hajósok ismernek. Dél előtt néma szobalyányunknak hágott a’ lábára, hogy szinte megszólalt ijedtében, délután kedves poharamat töré-el, most pedig földijével, franczia szakácsommal perel, hogy szinte zeng az udvarom belé.

gedey. Szeles az igaz, édes bátyám, de ügyes strasburgi^* születés.

szilv. Valamellyik apja kőmíves vagy napszámos lehetett a’ Babylon tornya’^* építésénél; mert zavart nyelvét házamnál senki sem érti.

gedey. A’ francziát már felejté, a’ magyart pedig még nem tevé sajátjává.

szilv. Igy szokott járni a’ korcs!

jean. Majd előadok én mindent, jó féle maître Charles!

charles. Majd szólok én, jóféle maître Jean!

jean. Nagyságos uram!

charles. Nagyságos Úr!

szilv. No mi zaj ez? Charles! tán egy pohár borocska megint felűl buggyant a’ mértéken? Te különben nem szoktál franczia létedre is szeleskedni, ’s nem is vagy már gyermek.

jean. Nem bizony, azért fel is hagyhatna már ő keme^* a’ szerelmeskedéssel.

charles. Miért is ne? érett szőlő ád jó nedvet, nem illyen egres.

jean. Náni már gróf Hegylakinál nekem igéré kezét.

charles. Akkor lehetett még az, midőn a’ muszje Jean csak nagy-szalontai születés volt; de most strasburgi fi ám! Ha ha ha! Ki jó uraságát megcsalni képes, tán ne csalná-meg a’ szegény hiedelmes lyánykát?

gedey. Mit, Jean, ’s te magyar születés volnál?

jean. Bocsánat, nagyságos uram! Vágyásom nagyságod’ kegyes szolgálatjába juthatni –

gedey. Pelengérre való!

szilv. Ne bántsd, öcsém, mint magyar finak legalább érthetni szavát, ’s tán szelességiből is hágy alá.

jean. Oh, nagyságos uram, vagyunk még többen is felmagasztaltatandók. Nevezetesen maître Charles, ki becsületes osgyáni fi, hol az apja azon nagy hírű fazekakat készíti, mellyekben most érdemes fia a’ franczi és angol étkeket főzögeti. Apja’ remekei között, mint illik, a’ boros kancsót méltatja leginkább.

charles. Oh az én francziaságom csak nagyságos vendégünknek tiszteletére vala rendelve.

gedey. Mi a’ tatár!

jean. Kétségkivűl ugyan illy tisztelet-tételűl rendeltetett-meg Nánika’ angol némasága is, ki, régi tudomásom szerint, egy a’ legjelesebb pergő nyelvek közűl.

kap. Ha ha ha! hál’ istennek, szépen halad a’ magyarosodás! Megvallom kételkedem az angol kocsisban és schweitzi majorosban is.

szilv. Méltán is, mert mindkettő saját magyar jobbágyomnak fia.

gedey (némi nehezteléssel). Sajnálom, hogy itt velem komédia játszatik –

szilv. Csak kedvedért nem veled, édes öcsém! mellynek kimenetele, mint szokott, víg leend itt is. Mert ím lady Ameliában van szerencsém neked valóságos magyar Ilka leányomat bemutatni.

gedey. Lehetséges-e az? E’ remek honom’ leánya? Oh én ezerszer boldogabb mint érdemlém! (kezét csókolja Ilkának). Bocsánat, szép Ilka, a’ botor tévedettnek!

ilka. Szívesen, ha tiszta és szilárd a’ megtérés. Mint angolné megnyerém fogadásomat, mint magyar leány örvendek rajta, jó hazámért, és jó magamért is.

gedey. Tartom fogadásomat én is. Hazámat, Ilkámat becsülnöm, szeretnem, legyen ezután legszentebb érzelme szivemnek!

julcsa. Ilkám! lenge Amor ma mint térítő is igen megérdemli a’ kettős koszorút.

ilka. Helyes! Fel tehát koszorúmmal veszélyes szárnya’ hegyéről pajzán homlokára! (feltűzi a’ koszorút).

kap. (félre). Ezen zavarban utóljára is én kapom-el az angolnét. (fenten). Szabad tudnom, tulajdonképen ki fog boldogítani e’ kedves lyánykában engemet?

szilv. Juliska húgom, testvéremnek magyar pajkos leánya.

kap. Szent a’ dolog, könnyebben lélekzem; mert ha még magyar lyányka mellett is tanúlnom kell nyelvemet, mi lett volna belőlem külföldi mellett?

náni (hunnyászan).^* Hát a’ szegény némával mi történik?

szilv. Két szék közt, mint illik, a’ pad alatt marad.

náni. Oh inkább néma maradok, nagyságos uram.

jean. Ha az én kegyes uram megbocsátná szelességemet, én kész volnék megoldani ezen néma nyelv’ kerekét, mellyhez úgy sem igen nagy erőmű kivántatnék –

gedey. Ám legyen, de ezentúl csupán nagy szalontai fi vagy! érted-e?

jean. Szívesen, nagyságos uram! mit is keresnék Strasburgban? ott sem kapnék jobb szolgálatot és csínosabb menyecskét.

charles. Hát a’ szakács, üres kézzel, csak a’ lakadalmi ebédeket főzze, nagyságos uram?

kap. Úgy van, Károly mester! de ne üres kézzel (kapitány és Gedey ajándékot nyújtanak neki), hanem a’ legjobb borból tölt pohárral a’ párok’ egészségeért. De az átkozott plumpudding elmaradjon ám, Károly mester!

szilv. Vén fazekak vagyunk már mi ketten, jó Károly; azok már drótosan sem igen állnák-ki a’ házasság’ kemény tüzét.

charles. Igaz, nagyságos uram, de még is sajnálom dolgomat; csak még búmban italnak ne adjam magamat.

jean. Minthogy a’ szokott útra hamar rá tér az ember!

szilv. Ne tedd, Károly, vagy legalább ejtsd délutánokra kétségb’esésedet, ha már feltálaltál. – Így, gyermekeim! most már, hála az egeknek, mind magyarok vagyunk megint; tervem szerencsésen elsült, szerencsésebben, mint reményltem is. Most menjünk magyarosan vígadni, jó barátokkal, zengő muzsika és habzó bor mellett. Párjával kiki! Megyek én páratlan sas elől!

kap. (Julcsához menés közben). Terve elsült? ezt nem értem, angyalkám, tán pisztoly’ neme –

julcsa. Majd megtanulja tőlem, más többel, kapitány úr! Reménylem olly híres új magyarok leszünk…

kap. Szavakban, isten neki! nem bánom; de szívben, lélekben, maradjunk rózsám a’ régiek (el).

charles (egyedűl, gondolkozva). Illy rosz faluban jó bort sem kaphat az ember; rosz bor mellett pedig vajmi keserves a’ búsulás is. Mondhatom, kettős a’ kétségbeesés! (elbiczeg).