Jó hold, ki békén szenveded
Kéretni sápadt képedet,
Kihez boldog, boldogtalan
Sohajtva járul untalan:
Hallgass meg egyszer engem is,
Nagy tisztelődet – igen is!
Csak, hogy még nem volt alkalom
Ezt így szemedbe mondanom;
Vagy jobban szólva, még soha
Rád nem szorultam úgy mint ma. –
Kérlek tehát, ha majd leszállsz,
Holott fejérlik ama’ ház:
Tekints be kisded ablakán,
Megette ül egy barna lány.
Talán épen most vetkezik,
A’ gyöngyöm! ’s rám emlékezik,
Vagy mint ím szinte magam is,
Még asztalnál ül a’ hamis,
És csintalansággal tele
Kezében nyugszik szép feje.
Igen tehát! ha majd benézsz,
Ajkán, melly édes mint a’ méz,
Nevemben egy szűz csókot hagyj
– Egy csókot adni nem olly nagy –
’S mondd, hogy, ha már úgy is szeret,
Szeressen inkább engemet,
Hisz’ az miébe sem kerűl
’S engem mulatna vég ne’kűl.
’S ha már szeretni fog talán,
Mondd, hogy szeressen igazán;
Mert az már még sem illenék,
Ha végre szarvat öltenék.
Mondjad, hogy én őt szeretem,
Míg el nem hagy lélekzetem,
’S hogy, ah! ha szíve meg nem szán,
Még szent Mihál visz el lován.
*Szent Mihály lova: hordozható ravatal a koporsó szállítására.
Mondd, hogy forró szerelmemért
Nyujtson szerelme méltó bért.
Mondd, hogy ne légyen változó,
’S hüségi eske puszta szó!
Mosolygasz, csintalan sugár!
Bolond beszédek, úgy-e bár?
Alig ha úgy nem lesz; no hát,
Jó hold komám, csendes jó éjszakát!
Holló.
