Hej viganó, selyem kendő,
Csalfa czégér mind a’ kettő,
Legény’ szivét tőrbe ejti,
’S ha megfogta félre veti.
Tüzes szemek, mosolygó száj,
Kár a’ szívért, melly értök fáj,
Mert a’ szem is, mert a’ száj is,
Mihelyt lányé, bizony hamis.
Cseresnyeszín piros ajak,
Csókjaid be megcsaltanak,
Hűségszavad, mellyet adál,
Ingadékonyabb a’ nádnál.
Megálmodtam én azt régen,
Hogy leányhoz bízni szégyen,
De álmomra nem hajtottam,
’S bűnömért im meglakoltam.
De félre bú, félre panasz!
Lesz talán egy, ki nem ravasz,
Reménységgel fel nem hagyok,
Mert hiszen még legény vagyok.
