Zöldelő liget-középen
Kis házacska áll,
Fris patakcsa’ tiszta partján
Fűzek’ árnyinál.
Forró vágyaim szünetlen
Vonzanak felé,
Mert sovár szivem rokonját
Benne föllelé.
Szűzek a’ kristály patakcsa’
Ömledései,
Még szüzebbek tiszta keble’
Hű érzései.
Völgy’ ölén emlény-seregnek
Díszlik kelleme;
Kékebb nálok égi lánykám’
Ártatlan szeme.
Hű galamb áll a’ tetőre,
Tündöklő fehér,
Lánykáméval hű szerelme
’S fénye föl nem ér.
Fülmilére hallgat a’ völgy,
’S zengzetén mi báj!
Ah! ezüstebb hang, a’ mellyet
Zeng kis rózsaszáj.
’S még szebb volna a’ derült ég,
’S a’ táj’ kelleme,
’S a’ dal, hogyha oldalamnál
Lánykám lengene.
Ah! százszor jobban imádnám
A’ természetet,
Ő ha hintne szép szemével
Arra életet.
Dús házacska! drága kincsed
Vonja lelkemet,
Tárd-ki ajtód ’s szent öledbe
Végy-föl engemet!
És felejtem a’ virágot,
A’ zengő tetőt,
’S hű galamb’ szelíd szerelmét,
Látva őt, csak őt!
Tóth Lőrincz.
