Jaj de szép az a’ Pest, istenem, de szép,
’S benne millyen úri, milly szelíd a’ nép!
Össze vissza jártam útat útfelet,
De szemem nyugonni nem talált helyet.
Ablak ablakon van három négy soron,
Olly magas falunkban nincsen a’ torony.
A’ sok útcza tömve, mint a’ méheraj,
Jobbra balra fényes gyöngy, ezüst, arany.
’S mintha búcsu lenne késein ’s korán,
Czifra ott a’ férfi, asszony és leány.
Ám csudálni méltó mindenek fölött,
Hogy kevély alig van annyi úr között.
Mert kosárka almát vittem árúba,
’S feltakarva szépen ültem kapuba,
Ott hogy üldegeltem én szegény leány,
Szépen néze minden átmenő reám.
És sokan, de hogy mért, nem tudom biz’ én,
Visszafordulának többször is felém.
’S három könyves úrfi, más is körbe vett,
Egyik kérdi tőlem: „Húgom, mi neved?”
És a’ másik kérdi: „Hol lakol babám?”
És a’ harmadik mond: „Lelkem, nézz reám.”
Én meg elpirultam, oh de hogy is nem?
És csak úgy susogva mondtam-meg nevem’.
Hányával kel almám, meg se’ kérdezék,
Ám ha annyi lett is volna, megvevék.
’S mennyi furcsa szépet kelle hallanom!
Azt ugy elbeszélni, oh dehogy tudom.
„Hozsz e még be almát? itt ülsz akkor is?”
Kérdezének, isten tudja hányszor is.
Jaj de szép szép az a’ Pest, istenem de szép,
’S benne millyen úri, ’s nem kevély a’ nép!
A’ hogy áldogáltam útcza’ szegletén,
Nagy sietve jött egy szálas úr felém.
Rajta volt ezüstös szép kalap ’s ruha,
Gazdag úr lehet, de még se’ katona.
Állni czifra hintón láttam ollyat én,
Bajsza jól kikenve, barna mint a’ szén.
„Ejnye gyöngyöm adta, kis magyar leány,
Nem szeretsz e engem? én szeretlek ám.”
Így köszönte szépen, és tán ismere,
Mert úgy híva, hogy csak menjek-el vele.
,Nem lehet’ feleltem, ’s kérdezé miért?
,Mert anyámtól meg van tiltva, hát azért.’
,Bé ne menj, leányom, ez volt a’ szova,
Bár akárki hína, házba sehova.’
„Kis szivem, tehát csak nem jösz-el velem?”
Monda, ’s megszorítá kétszer a’ kezem’,
’S búsan ott hagyott az útcza’ szegletén,
Ám de mit tegyek, ha tiltja a’ szülém?
Jaj ha megharagszik az az úr reám,
Mit miveljek akkor? mert hatalmas ám.
Egy kosárka almát béviszek megint,
És ha majd anyám a’ régi módra int,
Szépen kérem őtet, hogy legyen szabad
Felkeresnem azt a’ szép ruhás urat.
’S hogy haragja szűnjön, csókolok kezet,
’S néki nyújtom által a’ legszebbeket,
És igérem, hogy azt nem teszem soha,
’S félni nem fogok, mert ő nem katona.
Cz…
