egy megholt’ naplójából.
Az élet hosszú a’ szerencsétlennek, rövid a’ boldognak, játékszín az okosnak, álom a’ szerelmesnek, mámor a’ könnyelműnek, pusztaság a’ szegénynek, örömház a’ gazdagnak.
Ki soha nem botlott, jele, hogy bátran lépni nem mert.
A’ halál azért olly rettenetes, mert mielőtt bezárná szemünket, létünk’ minden feltételeit, irányát, szépeit, lepletlen tűnteti-fel előttünk, ’s a’ csalódás’ jóltevő ködét eloszlatja.
Ifjaink addig hazafiak, míg a’ nagy világba nem lépnek, vagy pénzhez nem jutnak. Ekkor gyengék lesznek, mint az egyszeri ember, ki culturát menvén keresni, az első örömházban felejté, mit akart.
Ki csak a’ szépet vadássza, annak haldoklik ereje. Kelletlen a’ nap’ heve, de érlel.
Hol sokat beszélnek hazafiságról, keveset tesznek érte. Mie nincs az embernek, azt örömest emlegeti.
A’ szegény különczöt gúnyolja a’ világ ’s bolonddá alázza; a’ gazdagot majmolja, ’s bolondságát characternek nevezi.
A’ magyar igazi rejtvény a’ történet’
*Történelem.
könyvében. E’ nép, mellyben nemzetiség, egyesség, közjóért közös törekvés olly kevés volt mindenha; örökké idegen szokásnak rabja, annyi kül és bel veszélyek’
martaléka, tíz századot kiállt, ’s törvényének ezer ágú szövevénye napjainkra áthatott. Ha ezeket az elme fontolgatja, a’ népvallás szentelte
magyarok’ istenét el kell ismernünk.
Az ifju iró számos kötetekről álmodik, ’s a’ szedő lesz kedvese. Utóbb, t. i. ha nem rontja meg az önhittség, félve közelít a’ sajtóhoz. Nem a’ recensiók miatt, hanem előbbi munkái’ olvasása támaszt benne kétséget önmaga iránt. ’S ha így, boldog.
Vannak leányok, kikről első szemre nem tudjuk, szépek e vagy rútak.
Az asszony mindig szivet említ ’s még is ezt keresi legkevésbbé a’ férfiaknál; a’ férfi észt, és épen ezt nem keres, sőt a’ magáét is legkevésbbé használja a’ szépnem’ ellenében.
