A’ leányka, mint madár,
Repkedő és csapodár;
Minden újabb pillantása
Egy hivének buktatása.
A’ leányka lenge nád,
Hajlik tőled és hozzád;
Szellő hajtja jobbra balra,
Majd keletre, majd nyugotra:
Keblet minden szépre tárj,
De leánytól jót ne várj!
Melly gyönyört az óra ád,
Úgy tekintsd mint rózsafát,
Mellynek kurta ifjusága,
Hervadandó szép virága.
A’ leányka gyenge ág,
De szerelme szép virág:
Szedd szelíden a’ virágot,
Meg ne sértsd a’ gyenge ágot;
’S melly gyönyört az óra ád,
Vedd ’s köszöntsd-el poharát.
Mit sovárgasz? mit tünődnél
Hosszu hűség’ lángirúl?
Még a’ nap sem hű az éghez;
Majd derűl, majd elborúl.
A’ hold, bár szelíd világa,
Csak muló kéj’ csalfa lánga;
Fogy ’s telik, mint kedve jő:
Hű leánykák’ képe ő.
A’ hitetlen oldalcsont
Már sok férfit tőrbe vont.
Bár szerelmed tisztán ég
’S véghetetlen mint az ég,
Zálogúl add szívedet,
E’ legdrágább kincsedet;
Vagy megvetve, vagy csalatva,
Így is úgy is megromolva,
Veszteséged bármi nagy,
Gúny ’s nevetség’ tárgya vagy.
Élj az ért a’ gyors idővel,
Ne törődjél a’ hüséggel:
Kölcsön esik, ha te csalsz.
Megcsaltak már értte százszor,
Azt gondold, most rajtad a’ sor:
A’ csalásban meg nem halsz.
És ha még is tévelyedve,
Jó tanácsot elfeledve,
Fenn akadnál, ’s lányi jóság,
Vélt erény és ártatlanság,
Könnyü, mívelt, vidor elme,
’S a’ szerencse’ dús kegyelme,
’S csókkal esküdött
Tiszta szerelem,
Könybe gyöngyözött
Játszi barna szem,
És haj, mint az éj,
Váll, kar, mint a’ hó,
Mint megannyi kéj,
Ész- és szívfogó,
Megbüvöltek, ’s neki szánva
Kész lennél e’ nagy mondásra:
Holtodiglan, holtomiglan; –
Térj eszedre! féld a’ szégyent,
Mondd helyébe: „holnapiglan!”
És ne kívánj lehetetlent,
Mert, akarja bár szivében,
Más van írva sors’ könyvében –
A’ leány hű nem lehet:
Férficsontból vétetett.
Holló.
