Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpülnék,
Messze, hol érzelmim’ kínja nem érne utól;
Volnék bérczi patak, lerohannék sziklatetőkről,
’S eltűnném a’ nagy tengerek’ árja közé;
Lomb vagyok, a’ szerelem’ szép fáján hervadozó lomb,
Mellyet hitlenség’ játszi fuvalma letört.
Míg lebeg a’ hegyi szél ’s lezuhog vigan a’ patak’ árja,
Száradok én, a’ bú lassu halállal emészt.
Bajza.