Egy madár felszállott a’ felhőkbe,
Szép tollát föl egy madár sem érte,
Sem más földi szülemény;
Rá repűle Maris’ ablakára,
Megszólítá: ,Hallod, lelkem adta,
Szólj ha hallsz, vagy alszol e?’
„Ah jól hallak téged én, nem alszom;
De szivem nincs ajtómat kinyitnom,
A’ hadban van kedvesem.”
Ők egymással e’ szerint beszéltek,
Míg végre egymásra ismerének
És keservvel sírtanak.
„Messze honból üdvöz légy, szerettem,
Mondj újságot jót ’s gonoszt te nékem,
A’ világon hogy mi ért?”
,Sok rosz ére, szőke szép galambom,
Megvagdosták szívemet, sajátom,
Karddal széllel szeldelék.’
„Hagyj, o kedves, patikába futnom,
Mindenféle gyógyszert nyomba’ hoznom,
Mindenféle fűveket.”
,Nem törődöm én már fűveiddel,
Hogy ha halnom karjaid között kell,
Szép karocskáid között.
Menj-el inkább a’ paphoz, galambom,
Sírásónak hogy parancsot adjon,
Ásna egy új sírt nekem,
’S ékesítse e’ czím a’ sirormot:
János fekszik itt, a’ kardra hányott.’ –
’S itt elhalványult Maris.
Székács.
