Néma csend ül a’ komor tetőkön
’S a’ tetőknek távol ormain,
Andalogva mintegy jobb időkön
Áll a’ rém Csák’ puszta romjain.
*A Csák nemzetség csákvári vára a Vértes-hegységben.
Áll ’s lenéz a’ szunnyadó hazára,
Mellyet egykor lángolón ölelt,
Ah! de melly a’ hő kebel’ szavára
Jéghideg volt ’s bosszúval felelt.
Bosszuval mert rá, leghűbb fiára,
Honvesztettség’ átkát mondta-ki,
És az üldözöttnek birtokára
Szolganépet külde rontani.
Ez ledúlta szirtövedzte várát;
A’ dicső lak rom gyanánt hever,
Láng emészté-meg kies határát,
Bájvidéke síri hamvveder.
Nincs körűle zengeteg madárka,
Nincs körűle semmi életnyom;
Minden olly bús, minden ollyan árva,
Mint az élet őszi alkonyon.
Csak magányos éjeken tűnik-fel
A’ romok közt barna rém-alak,
És melléből bánatos fohász kel,
Mellyre visszanyögnek a’ falak.
Benne a’ nép tisztelőn gyanítja
A’ ledult vár’ ősi jó urát,
És regét mond róla, melly nagyítva
Száll ajakról más ajakra át.
A’ regének kurta foglalatja:
„Csák a’ vad kény’ áldozatja lett,
’S lelke most is a’ hazát siratva
Bolyg a’ puszta vár-romok felett.”
Bústavi.
