I.
Csendes éj volt, holdvilág
Szendergett az ég’ ölén,
Fénnyel játszott minden ág,
S’ ablakomban ültem én.
Lelkemet megszállta a’
Szépnek nagynak érzete,
’S messze messze szárnyala
Felhevűlő képzete.
Merre merre, képzetem,
Hol találod czélodat?
Zúgó, forró érzetem,
Hol találod nyugtodat?
Tágas öblös e’ világ,
Benne millió alak,
’S ah, nekem nyiló virág!
Még föl nem találtalak.
’S ím szelíd hang szállt felém
A’ magánynak éjin át,
’S éji csendben föllelém
Puszta keblem’ hajnalát.
Szemközt nyíló ablakon
Megjelent egy bájalak,
’S hang kelt forró ajkimon:
Üdvem, feltaláltalak!
Édes éj! szelíd homály!
Üdvezellek tégedet,
Szállj a’ boldogokra, szállj,
’S tiltsd-el a’ kaján szemet.
________
II.
Csillag-milliók fordúlnak,
Jő nyugot, kelet
’S észre nem vett napok múlnak
Boldogok felett.
Engem ablakomban ülve,
Egy bús éjszakán,
Éber álmimban merengve
Ringat a’ magány.
Néma csend van a’ vidéken,
Csend alatt ’s felett,
Csak egy angyal van körűlem,
Szép emlékezet.
Ablakára átmeresztve
Könnyező szemem’
Nézek, nézek: ah rekesztve
Tőlem édenem!
Bús világ van a’ szobában,
’S halvány termetek
Lejtnek, – távol nyoszolyában
Fekszik egy beteg.
Át hallatszik kínos jaja
A’ bús éjszakán,
’S barna termet vigasztalja,
Gyóntató talán.
Nem jön álom bús szememre,
Torzad főm’ haja,
*Hajam szála az égnek áll.
Borzasztón hangzik fülembe
A’ beteg’ jaja.
Légy velem, szelíd reménység!
Lelkem sejt ’s remeg,
Ah ki fekszik ott, sötét ég!
Ah ki a’ beteg!
III.
Mondják, tündéréj ragyog kinn
Szép az ég’ szeme
’S minden tárgynak bájsugárin
Hármas kelleme.
Ah de én sötétben bolygok,
Mint bús rommadár,
Mint egy őrjöngő zarándok
Sírról sírra jár.
Én nem érzem ennyi szépség’
Bájos íhletét,
Én nem érzem a’ szelíd ég’
Hűs lehelletét.
Gyász koporsó áll középett
Bús lámpák körűl,
’S mérges kínban összetépett
Lelkem elmerűl.
Szép menyasszony! hó féjérség
Űli arczaid’,
Még mosolygók, édesek még
Bársony-ajkaid.
Ah de bájkebled’ szentsége
Össze omladott,
’S hol derült menny’ lángja ége,
Jéghalál ül ott.
Olly szép ’s ifjú! – És illy ajkak’
Édes hangjai,
’S illy mosolygás elhalhatnak
Mint test’ bájai?
Keblem egy nagy éj ezentúl
Zordon ’s fekete,
Gyásztúl, kintúl, fájdalomtúl
Hervad élete.
Tóth Lőrincz.
