Száz csatán, ezer veszély közt
Víttam éretted, hazám!
Ágyúvillámok dörögtek,
Szablya-zápor omla rám:
Hol a’ harcz’ lángvésze állt,
Ott kerestem a’ halált.
Dárdaélek közt rohantam
Elfoglalt zászlóidért,
Arczom izzadt, húlla vérem,
Inség, baj csoporttal ért,
Éltem gyakran perczen állt,
De nem leltem a’ halált.
Nyertem zsákmányt és szereztem
Fényes győzödelmeket;
Ám nem irthatám-ki végkép
Régi ellenségedet.
Rongált, dúlt az, szép hazám,
’S sorsod búsan átkozám.
Átkozám, mert balszerencséd
Kebledben tenyész vala,
Tartományod elhagyá az
Egyetértés’ angyala,
Pártviszály kiűzte őt,
A’ rend ’s békehirdetőt.
Rajtad vérözönbe’ folyt-el
Esztendők’ hosszú sora,
Bünhödél, néped’ bünéért
Vert az égnek ostora;
’S még feletted dörgenek
Vészterhelte fellegek.
Itt állok most ősz hajakkal,
Fegyvert nem bir már karom,
Elhunyt lelkem’ lángja ’s lettem
Néptelen ház, puszta rom.
Tűnik, hamvad életem –
Isten hozzád nemzetem!
Isten hozzád, ifju hősfi,
Nagyra indult sarjadék!
Kit nemzettem a’ hazának,
Gondsúlyok közt ápolék,
Bajnoknemzetség’ faja,
Szép remények’ bimbaja!
Kösd e’ kardot oldaladra,
Vedd e’ zászlót, gyermekem,
Sokszor látták diadalmam
Ellenséges ezreken;
Hőstől vedd emlékjelűl,
És apádtól örökül.
Győztem én: de diadalmim
Végczélt még nem értenek;
Menj te bátran, küzdj előre,
Áldjanak-meg istenek!
Kit veszély nem retteget,
Az nyer győzödelmeket.
A’ szabadság’ szép virági
– Úgy akarták végzetek! –
Ész’ mindenható tüzében
’S vérmezőkön termenek;
Int a’ pálya, ifjú hős,
Karddal, ésszel légy erős!
Bajza.
