Annyi szín van, annyi színből
Mondod: mellyik kellene?
Van piros, van kék, vagyon zöld,
Van fehér, van fekete.
Mondod Emma: van szivünkben
Titkos édes érezet,
Melly a’ színből, mint a’ szívből
Legkivált egyet szeret.
Ah! nem int örömre engem
A’ pirosló támadat,
Búban úszva, bút sohajtva
Hágy a’ bíbor alkonyat.
Mondd-meg, Emma! mondd szerelmem,
A’ piros hogy tetszenék?
Titkos, édes gerjedelmet
Érte, mondd, hogy érzenék?
Kék az égnek boltozatja,
Ha szelíd, ha nevető;
Jaj de hozzám kegytelen volt,
Jaj kemény volt mindig ő!
Mondd-meg, Emma! mondd szerelmem,
A’ kékszín hogy tetszenék?
Titkos, édes gerjedelmet
Érte, mondd, hogy érzenék?
Szép a’ zöld, mert a’ reményé,
Melly a’ szívet élteti;
Jaj de nékem nincs reményem,
Emma szívem neveti!
Mondd-meg, Emma! mondd szerelmem,
A’ zöldszín hogy tetszenék?
Titkos, édes gerjedelmet
Érte, mondd, hogy érzenék?
A’ fehér csak annak kedves,
A’ ki víg, a’ ki szabad;
Jaj de nékem nincs vigalmam!
Bús szememből köny fakad.
Mondd-meg, Emma! mondd szerelmem,
A’ fehér hogy tetszenék?
Titkos, édes gerjedelmet
Érte, mondd, hogy érzenék?
A’ mi nékem tetszik, Emma!
Az – sötét és fekete;
Mert az fürtöd, az ruhád is,
Az szemednek éjjele;
Mert sötét a’ bánat, a’ bú,
Mert sötét ez érezet;
Ah! mert engem, engem Emma!
Engem Emma – nem szeret.
Garay.
