Bokorban eprésző kis leány űl,
Csendes a’ zöld pagony kivűl belűl,
Még is egy madarka zeng az ágon,
’S aranyos lepke csügg a’ virágon.
Gyönyörűm, csicsergő kis madarkám,
Szálj alá, szálj alá ’s repűlj hozzám,
Aranyom szép szárnyu hímes lepkém,
Ne távozz’ ne távozz’, jőj jőj felém.
Ah! a’ ki megfogná a’ madárkát,
Od’ adnám neki e’ tölt kosárkát,
És a’ ki megfogná mind a’ kettőt,
Beh tudnám szívemből szeretni őt.
’S a’ mint a’ leányka így sohajtoz,
Megzörren a’ bokor és ingadoz,
A’ madárka suhan messze ágra,
’S a’ lepke ellebeg más virágra,
Féreg egye, rosz fa, gyökeredet,
’S ragya pusztítsa-el leveledet!
El a’ kis madárkát ’s tarka lepkét
Előlem, óh gonosz! mért rezzentéd?
’S míg a’ kis leány így ül epedve,
Egy szép ifjú vadász lép elejbe:
Oh ne sohajts, anyád’ szűz zsengéje,
’S gyönge erdőm’ legszebb csemetéje.
A’ madárka híved úgy sem lenne,
’S ha szerét tehetné elreppenne,
A’ lepke csapodár és változik,
Aranyos szárnyiból kivetkezik;
Ám ha kis madár kell ’s arany lepke,
Fogok majd neked én, szép kedveske,
’S akkor, a’ mit mondál, megtennéd e,
A’ vadászt szivedből szeretnéd e?
Fogj, oh fogj madarkát ’s hímes lepkét,
De szerethetlek e, nem tudom még;
Légy még is, szép vadász, ott a’ tanyán,
Megkérdem elébb, mit mond rá anyám.
Czuczor.
