Forráskútnál juhászbojtár,
Arcza piros, szeme bogár;
A’ forrásra nap’ alkonyán
Dalolva jön három leány.
Egyik így zeng: Én istenem!
Vajha itt volna kedvesem,
Ki énnekem vizet merne,
Szédüléstől megmentene.
Másik így zeng: Gyönge vagyok,
Vízcsöbreim pedig nagyok;
Hej ha galambom itt lenne,
Be örömmel segítene!
’S a’ harmadik, kinek hajnal
Orczája, zeng bús ajakkal:
Egek’ ura, szent teremtőm!
Mért nincs nekem is szeretőm?
A’ lyánykák illy énekléssel
A’ forráshoz értenek-el,
A’ szép bojtár mindent halla
’S nekik viszont ő így dalla:
Kinek szédelgős a’ feje,
Szemeit, ha mer, hunyja-be,
Ki egyszerre nem bir sokat,
Kétszer tegye-meg az útat;
’S kinek nincsen szeretője,
Adjon neki teremtője,
Ím reá nyílt karokkal vár,
Ha tetszik, a’ juhászbojtár.
