Elhúny visszajöhetlenűl,
Bár érette egész nemzet epedne is;
A’ végóra’ hatalmai
A’ vágyó szem elől elviszik a’ jelest!
A’ bölcsön tudomány, erő
Nem tágít a’ hadak’ hírkereső fián,
Sem jámbort szigorú erény,
’S ifjút a’ vidor év’ szelleme meg nem ó.
Mély gyászban szerető barát
A’ sír’ néma kövén hasztalan ostromol.
Míg földön nyomorút ’s bitort
Hosszú életi kín ’s gyilkos öröm maraszt,
’S földnek ’s égnek is ellene
A’ véres hatalom’ bíbora’ szörnyeit
A’ szent emberiség’ nyakán
Késő ’s gyáva halál szenvedi ülniök.
Mit mondjon tereád a’ hon,
Kit szép férfikorod’ munkabíró delén
A’ sír’ árnya boríta el?
Melly bánat, mi könyű illik azon setét
Zárhoz, melly porodat köti?
Oh fáj és keserű minden a’ mit tudunk
Rólad jót, nemeset ’s becsest;
Mert annak teveled jobb fele sírba ment! –
Láng észt ünnepel a’ világ,
’S tündöklő nagyai’ hunyta fölött keserg;
Minket kétszeresen sanyar
Égő fájdalom és nemzeti veszteség;
Mert a’ nagyra szülötteket
Nagygyá lenni kaján végzet irígyeli.
Félig kész remekek között
Pályájok’ derekán hullnak idő előtt,
’S új hőst a’ megerőltetett
Század, húnytaiért, kétkedik adnia.
Vörösmarty.
