képmagyarázatúl.
Coriolan, saját névvel Caius Marcius, egyike vala azoknak – mint a’ történetek’ ismerője előtt tudva van – kik a’ néphatalom’ emelkedését ’s a’ tribunusi tisztséget Romában irígy és boszús szemmel nézték. Különben szerencsés hadvezér, bátor bajnok, az ősi törvényeknek gondos őre és védője, de lelke aristokratai gőggel teljes, ’s kész túlságokra vetemedni csakhogy a’ nép’ befolyását a’ kormány’ dolgaiba akadályozhassa. Innen azon szigorú ’s egyszersmind éles beszédek, mellyeket egy ’s más ízben a’ demokraták ellen a’ tanácsban monda, olly tűzzel ’s kimélet nélkűl, hogy a’ nép végtére elveszté türödelmét ’s boszújában saját gyűlése elébe idézvén őt, hazájából örökre számüzé.
A’ hontalant, az idegen földön bujdoklót, a’ Volscok
*
Coriolanus a volszkokkal (umbriai törzs Rómától délre) szövetkezve fordult Róma ellen.
(Roma’ kérlelhetlen ellenségei) nem csak szívesen fogadák magok közé, hanem egyszersmind polgári joggal megajándékozva seregeik’ vezérévé választák, ’s Roma ellen küldék. A’ korának másatlan elméjű bajnoka beüte Romának és
frígyeseinek tartományaiba, foglala és dúlt, ’s könnyeden keresztűl rontva minden akadályokat egyenesen Roma’ kapuihoz szállott, a’ hálátlan hazát, melly annyi fényes szolgálatait számkivetéssel jutalmazá, véres ostrommal büntetendő.
Azon verseny, melly a’ patriciusi és póri rend között a’ hatalom’ elsősége miatt rég forrt, most vala a’ legnagyobb buzgásban, midőn Coriolan nem vélten ’s váratlanúl meglepte a’ várost. A’ pártos nép nem akara, a’ lovagrend nem vala elégséges ellene fegyvert fogni; ide járult az, hogy ismerve, mi gyakorlott ’s ügyes hadvezérrel kellend mérkőzni, mindenki vonakodott a’ vezéri tisztet elvállalni, ’s a’ büszke republicanus nép odáig juta, hogy számüzött honfia előtt meghajolva kérelemre kell vala fakadnia. A’ tanács követségeket külde egy és más ízben, hogy az ellenséget megkérlelvén békekötésre birhassa: de a’ megbántott lélek el vala tökélve a’ boszúra ’s nem engede semmi kérésnek mind addig, míg Veturia és Volumnia – amaz anyja ez nője Coriolánnak – látva a’ véginséget, az elrémült Roma’ első rendű hölgyeinek kíséretében a’ táborba nem jőnének, hol kérelmeikkel, esengéseikkel a’ rémítő bajnok’ sziklai keménységét meglágyítva, honokat az ellenségtől megszabadíták.
E’ rajzolaton itt azon szempillantatot fogá-fel a’ müvész, midőn Coriolan anyja’ lelkes, érzéseket rázó szavaitól ostromolva elhatározatlanúl küzd a’ honszeretet, a’ fiúi érzés, ’s a’ kötelesség között ’s már már ajkain lebeg amaz ismeretes szó: „Anyám! te hazádnak fényes győzödelmet nyertél, de fiad’ örökre elvesztéd.” Veturia megett a’ csoportban látni Volumniát, kisded gyermekével, és Róma’ hölgyeit, kiknek arczaikból aggodalom, ’s a’ kérlelés’ esengő fájdalmai szólnak. Coriolan’ jobbján a’ Volscok’ tábornagyai állnak, csodálattól elfogódva ez érzékeny nagy jelenéstől. – Ennyit a’ kép’ magyarázatára. A’ történetet kellett vala e’ helyt adnunk okok és következmények’ pragmatikai fejtegetésével, ha…
A’ kiadó.
