Bolyongtam árvaként
Nehéz buval rakott,
Keresve új reményt,
’S szerelmi csillagot!
De gyász vonult az égen el,
’S reménysugár nem tűne-fel.
Pályám sötétüle,
’S én sírva fény után,
Haj még is nélküle!
Ösvényemet futám:
’S égről, melly még reményt ada,
Lehúnyt szerelmem’ csillaga.
De láttam a’ lánykát
Felém közelgeni,
’S szerelmem’ csillagát
Szemébe’ fényleni,
’S szivemnek édes kínjain
Reményt vevék bájarczain.
Hajh, földi arczokon
Tartós e a’ remény?
Nem húny e csillagom
Le Czillim’ égszemén?
’S nem kell e újra árvaként
Siratnom a’ letünt reményt?
Kovács Pál.
