Sok bajnak utána az ősz dalia
Csendlakta honába kerűl;
Vészes fiatalkori napjaira
Néz vissza reménytelenűl:
Eltűntek a’ harczok, a’ győzödelem,
’S tündér koszorújok, az egy szerelem
Fáradtan, elaggva, ez álmaiban
A’ harcz’ ’s koszorúk’ fia él,
’S bár álmain a’ komor ész’ köde van,
Még lelke busongni kevély;
A’ sírba letenni ohajtja fejét:
Márvány örökítse ’s dal üllje nevét.
’S hosszú nap után borus éjszaka száll,
Felhőbe huzódik a’ hold.
Éjfélre a’ hős’ rideg álmainál
Felhangzik az ős laki bolt,
*Sírbolt, kripta.
Kürt híja ki harczra az ősz daliát,
Vég harczra kimenni nem ója magát.
A’ kürt tova és tova zengve rival,
Rémhangja betőlti az éjt.
Megy bátran a’ hős csatagondjaival,
Érezve veszélyteli kéjt.
Megy zordon utakban a’ hangok után,
Nagy messze körűle a’ puszta magány.
’S fölzengeni hallja a’ harcz’ moraját,
A’ férfiölő viadalt,
Küzdők’ rohanásit az érczsoron át;
Hall rémületes csatadalt:
Kard, dárda zörömböl, a’ ló szabadúl,
Nagy sebben álélva vitéz ura hull.
A’ hős tova és tova tévedezőn
A’ képtelen éjbe halad.
A’ vérbe borúlt, csatadúlta mezőn
Elhallgat az éjjeli had.
’S rémséges, halotti a’ csend, a’ magány,
A’ vad rohanások, a’ hadzaj után.
Harmadszor a’ kűrt riad és szomorún
Vég hangja bucsuzva kihal,
’S villám’ sugarában az éji borún
Át rémlik emelt ravatal;
A’ hős’ temető helye ’s orma felett,
Fog bús szobor, a’ haza’ képe, helyet.
Sok bajnak utána az agg dalia
Itt békehelyére talál;
Vészes, viadalteli napjaira
A’ századok’ éjjele száll,
’S míg lelke dicső nyugalomnak örűl,
A’ hír’ örök éneke zengi körűl.
Vörösmarty
