Égi vígság, ’s béke’ lágy nyugalma
Boldogíta egykor engemet,
Most az érzet’ zajduló hatalma
Lángözönbe gyakran eltemet;
Lángözönbe, mellyet éjszemed’ sugára
Gyújta szívnyugalmam’ alkonyára.
Vissza esdem boldog éveimnek
Nyájasan lefolyt időszakát;
Néma éjben, bánatos könyimnek
Árja közt szerelmem’ hajnalát:
Ah de csüggedt lelkem’ bánatára
Nem mosolyg-le szép remény’ sugára.
Még is olly ohajtva szenderűlök
Képzet-álmaim’ varázsölén,
Búm’ ködéből újra felderűlök
Mint kelő hold esti ég körén,
’S bár e’ szívet új vihar fenyíti
Szellemálma édesen hevíti.
Bústavi.
