Szerelmet énekeltek,
Szegény, szegény fiúk ti,
Pityergő, hős szerelmet,
Szerencsés, bús szerelmet,
Anakreon-szerelmet,
Újmódi-ó szerelmet,
Szerelmet mindörökké,
És mindig únodalmast,
Ízetlent, érdeketlent,
Bolond, bolond szerelmet,
A’ millyen a’ botor lúd’
Tollából folyhatott csak.
Te Lína, Laura, Nelli,
Te Phyllis és te Daphne,
Vagy a’ miként neveznek;
Az istenért, leánykák,
Nyájas, kegyes leánykák,
Szép, jó, szelíd leánykák!
Az isten’ szent nevéért;
Ne higyetek szavoknak,
És meg ne hallgassátok
Az illyetén imádót:
Hazudság a’ mit érez,
Hazudság gondolatja,
A’ mit kimond ’s ki nem mond,
Merő, merő hazudság.
Az istenért, leánykák,
Hagyjátok őt epedni,
Hagyjátok sorvadozni.
Ha égni mondja szívét,
Hagy égjen el! nem ér az
Egy árva felsohajtást;
Ha bujdosásra készűl,
Hagyjátok elbujdosni
Világtalan világig,
Ha halni vágy buvában,
Hagyjátok őt legottan
Pusztúlni a’ világból;
Mert képes-e nagyobb bűnt
’S halálosabbat ember
A’ földön elkövetni,
Mint a’ ki rossz, igen rossz
Versekre mért sorokkal
Szerelmet énekelget?
Vörösmarty.
