Töredék.
Szerelme ’s büszke dísze nemzetünknek!
Nagy már atyáid’ fényekben, saját
Kebled’ szent érzetében még nagyobb!
Ha téged’ egy rosz lópöczér – elébb
Rosz nyelvpöczér volt – náthás rigmusában
Leczkére fogna, mert apró, de szép
Kanczáid közzé angol mént eresztesz
’S a’ szép magyar fajt, a’ csontost szügyest
Czangár szunyoggal korcsosítod-el;
Ha vádra kelne, hogy sok útazásid
Hideggé tették szívedet hazádhoz,
És a’ mit a’
Canningek’ bús honában
*Utalás Angliára (a Canning család, esetleg a kortárspolitikus, az 1827-ben elhunyt George Canning alapján). (KFMK. 875.)
’S a’ még buktokban is vig francziák közt,
’S túl a’ Pyreneék
*Pireneusok; magashegység a francia-spanyol határon.
vad csúcsain,
Az egykor gazdag, most szegény spanyolnál
’S Rómában és Athenben ’s a’ nagy úr’
Hét tornyú városában,
*Konstantinápolyban. (KFMK. 875.)
megszerettél,
Mind azt magyarrá tenni vágysz; – ha tán
Azt mondaná, hogy a’ lófuttatás is
Csak anglomaniád’ vak szűleménye;
Ne lásd Londonban, Pesten nem teszed;
Erőnket fejtsd-ki, nékünk példa nem kell
Kerűlni kell az ollyat nem követni,
Mert az egyébbé tészen mint vagyunk.
Oh valld-meg azt: neheztelése méltó
’S tanácsa bölcs; csak az baj, hogy – nagyon!
De véget a’ dorgáló még nem ére itt
Halljad tovább. Te nem csak nemzetedre
Vonál gyalázatot, midőn neki
Az angolt tőd példáúl: pártosan
Kelél-fel a’ természet ellen is:
A’ Neptún’ magzatjainak farkokat
Elcsapkodtatván
*A tengerek legfőbb istene, aki magát tartotta a ló megteremtőjének, az utalás így a lovakra vonatkozik; a lófarok levágásának példája, egyáltalán a ló mint példa aktualitását az adja, hogy 1828-ban jelent meg Széchenyi István A Lovakrul című munkája. (KFMK. 875.)
hóhérló kezekkel.
’S szebb kecskefarkkal a’ ló mint amúgy?
Nézhetd e hogy cselédid azt szelik,
Vágják, sütik mert romlott ízletednek
Úgy tetszik inkább? Vagy talán sebesb lesz
Lenyult fark nélkűl futva? Lásd Manó Pált
Az nem-zsidó lován is nyert jutalmat.
Örvend a’ lópöczér, hogy czopfja nincs,
De bölcsen úgymond czopf és fark nem egy.
Te nyúgalomban mégy a’ fényes úton,
Hová nagy lelked’ lángja gyúlva tol
’S nem hallod a’ pöczér’ szidalmait.
Nagy leczke nékem, mert a’ nyelvpöczér
Régóta zaklat engem is, kit a’
Külföld’ szerelme vétkes útra szédít.
Én a’ magyart németté tenni igyekszem,
És francziává, rómaivá, göröggé
És rontom a’ szép nyelvet, szabdalom
Szavainknak farkokat, teremtem a’ szót
A’ régit új formákba fűzöm-össze…
De nyúgalomban könnyü menni néked,
Nagysága ’s fénye védik a’ dicsőt.
Mi védhet engemet homály’ fiát
Ha védelmemre nem kelek magamnak?
És ültetnének téged is szamárra,
*Kazinczyt a Mondolat metszete szamárháton ábrázolta. (KFMK. 875.)
És tiltatnának-el csak téged is
Mint engemet készültek; oh bizonnyal
Mondom neked, elhagyna nyúgodalmad.
Sürű köd és borongó fellegek
Fogák-el tájainkat, a’ midőn
Egyenként kezdénk itt ott a’ menést;
Úgy hitte minden jó ösvényen ő jár,
Ál úton minden más ’s kiáltozá:
Felém, felém! csak itt, csak itt az idv!
Amaz viszont, hogy hátra kell haladni
Előre nem, hogy menni kell, de csak
Mint báblován a’ gyermek, mint az eb
Sültet forgatva a’ konyha’ kerekében.
Egy harmadik hosszúra nyúlt szakállal,
Hogy Asiának boldog tája gyujt
Szép csillagot pályánkra, nem nyugot.
Egy tortyadt nyelvbölcs törvényt hirdete;
Hogy a’ szokás az úr; tiszteljük azt,
De csak ha majd ő nyomja rá pecsétjét,
’S a’ tortyadt bölcsnek senki nem hive.
Álmélkodással látta, hogy tilalmát
A’ tiszteletlen nép még megkaczagta;
’S nem érté, őtet mint lehet kaczagni.
Én láttam a’ zavart ’s láttam, hogy az
Sorban vagyon; úgy volt az mindenütt,
Míg a’ nyelv’ hivei írók ’s olvasók
Egymást korholván összeszerkezének;
’S a’ versenygőket nem békére vontam
Hanem hevesb és még makacsb vitára.
Ki nyugtot óhajt, harczra kél. Kivívánk
A’ szép tusát ’s most béke boldogít.
Még hallik ollykor egykét kullogó’
Neheztelése. ’S azt csudáljuk e
Hogy sánta kullog a’ sereg megett?
Magára nagy bajt vállal, a’ ki az illyet
Nyergébe szedné. Hagyjuk ön magokra;
Elérnek egykor; és mi kár, ha nem?
Ha nyelvünk el van rontva, mint kesergik,
Úgy az most rosszabb mint egykor vala…
Kazinczy Ferencz.
