Emelka szép ’s kegyes leányka volt,
Szép és kegyes, mint a’ nap’ égi fénye;
Mint hárfahang szelíd ’s lágy érzeménye;
Jó lelke tiszta ’s csendes, mint a’ hold.
’S a’ lányka’ szíve szívemhez hajolt;
Ő lett valóm’ szerelme ’s éleménye,
Szűz karja közt örök kedv’ zöld reménye
Mellett sok órám édesen lefolyt.
Emelka! hol maradsz? – Jer, kedvesem,
Jer a’ ligetbe; már a’ nap leszállott.
Ím jöttöd’ lángoló szívvel lesem!
Jaj a’ liget kietlen puszta hely!
Ölében a’ szerelmi szó elállott –
Emelka nyugszik – nyugszik, nem jön-el!
Szenvey.
