Csendes ifju járdal andalogva,
Andalogva szent berek’ homályán.
Száll föléje nyögdelő szelecske,
’S bíbor ajkán végig elsuhanván,
Tiszta csöppet harmatoz-le hűsen.
Honnan, honnan, nyögdelő szelecske?
Nem derűl most hajnal rózsaszínben,
Esti fény sem bíboroz tetőket;
Lángfolyamban úszik a’ nap ott fenn,
De hevétől rekken a’ meleg táj,
’S szárnyad, íme, tiszta csöpp’ ezüstjét
Harmatozva lebben-el körűlem.
És felelt a’ nyögdelő szelecske:
„Mentem én keresni dél’ hevében
Rózsabokrot balzam-ernyejével,
És alatta leltem gyönge lyánykát,
Gyönge lyánykát ülve könnyel áztan;
Szánakozva röpdezék föléje,
’S megfürödtem könnye’ tengerében.”
Szóla ’s ment a’ nyögdelő szelecske.
És az ifju’ szíve kezd dobogni
’S bíbor ajkán a’ csöpp égni kezdett,
Égni kezdett bár leszálla hűsen.
Kölcsey.
