Genius
*A géniusz (görögül: daimón) az antik hagyomány szerint személyes védőszellem, Kölcseynél ezen túl alkotó, teremtő személyes szellemet is jelent. (KFV. 436–437.)
száll az énekes’ melyébe,
Melly szelíden ömlő dalra hív:
Elmerűlvén lantja’ zengzetébe’
Szíveket ragadni égi mív!
Mint Zephyr’ lágy szárnya zúg, felettünk
Bükkje’ sátorából szép dala,
’S Hesperidák’ kertjeként mellettünk
Rózsaberkek nyílnak általa.
Gyúl ’s borong az érzelem reája
Fellegként, melly nyári napra jő;
Felderűl a’ gondolat’ fáklyája,
’S mint szivárvány a’ dal áll-elő.
’S fénykörének messze csillogtában,
A’ merengve néző szem előtt
Ég ragyogva színes pompájában,
Mellyet égi súgarakból szőtt.
Boldog, a’ kit isteneink szeretnek
És teremtő szellem ajkán leng,
’S karja közt a’ nyájas képzeletnek
Ideálok’ bájhonába reng!
Századokká nyúl-ki pillanatja,
’S felderűl a’ kétes messzeség;
Enyhe fényt kap a’ bú’ csillagzatja,
’S Hesperusként rózsaszínben ég.
Istenűlő! földi szellemében
Gúnyol a’ gőg téged álnokúl;
Vesd-meg őtet lelked’ szép hevében
Álragyogvány fénye, melly kimúl;
Szállj királyi sasként égi pályán,
Szárnyaidnak nyíl szokatlan út,
Homlokodra túl a’ föld’ homályán
Nyersz jutalmúl csillagkoszorút.
Kölcsey.
