Szőke ifju ’s barna fürtü lyányka
Egymásért hő szívvel lángolának.
Egy folyamba jártanak fürödni,
Tagjok’ egy lepelbe törledezték.
Esztendő múlt és még nem tudák-meg;
Jött a’ más ’s szerelmök közbeszéd lön.
Közbeszéd lön a’ szülék között is.
’S anyjaiknak ellenökre volt az,
És egymástól őket elszakaszták. –
Csillagok lettek most hírvivőik.
„Halj-meg, mond az ifju, csillag által,
Halj-meg szombat’ alkonyán, leányka!
Én vasárnap’ hajnalán halok-meg.”
’S úgy lön, mint a’ bús legény üzente.
Szombat estve halt-meg a’ leányka,
’S a’ legény reggel korán vasárnap.
Egymás mellé voltak eltemetve
’S a’ hideg föld fogta őket egybe. –
Holnap mult-el ’s ím az ifju’ sírján
Zöldelő sugár jegenyfa nőtt-ki,
Egy pirúló rózsa a kedves leányén.
A’ rózsát körűl foná a’ szép jegenyfa
Mint bokrétát a’ selyem fonalszál.
Széplaki.
