Nyögve kél az esti szellet
Balzamillat szárnyain,
Csolnakom száll a’ part mellett
Csörgő víznek habjain;
Csillag ’s hold a’ viz’ tükrében,
Zöld erdő partja’ mentében,
Bokrain száz rózsa leng,
Philomela köztök zeng.
Csattogó bájhangozatja
Mint ezüst hab ömledez,
Lényem’ minden gondolatja
Lágy érzésben sűlyedez;
Szívem habzik mint az ének
’S cseppje hő szemem’ könyének
Vízen, parton, erdőn túl
Ismeretlen tárgyért húll.
Ég! óh sátorod’ pompáján
Merre vonz a’ messzeség?
Leng egy csillag nyúgot’ táján,
Melly ott rózsaszínben ég?
Csillaga a’ szerelemnek!
Habja mért dagad keblemnek?
Hozzád mért gyujt illy erő?
Idvesség tán tőled jő?
Kölcsey.
