Aurora. Hazai Almanach.
Elektronikus kritikai kiadás

Azon férfiak között, kiknek tetteik által Magyarország’ előkorai olly gazdag fényben ragyognak, Kohári István úgy tünik-fel mint egyike a’ lelki erő’ és polgári hűség’ legszebb képeinek, mellyet az emberiség’ geniusa jó és balszerencse’ kedvezéseinek ’s viadalmának teve-ki ’s midőn annak csábjait tántorodás nélkűl, ennek veszélyeit hősi állhatatossággal keresztűl küzdé vala, felállította mint csendes zajtalan nagyság’ emlékét, például ’s ösztönűl az utókorok’ ivadékainak. – Illy lélekbe egykét tekintetet vetni, nem lehet nemkedves dolog a’ psychologus és a’ historia’ barátja előtt.

1664. hír futamodék Bécsben, hogy Kohári István, a’ báró ’s atyja annak, kiről itt szó leszen, a’ Léva melletti harczban elesett ’s a’ füleki nevezetes erősség (Nógrádban) mellynek kapitánya volt, kormányzó nélkül maradván, az ellenség’ rohanásainak tárva van. A’ hír behata a’ mi ifju Kohárinkhoz is, ki Csábrágon (1649. Mart. 11d.) születvén, minekutána a’ tanulmányok’ első magvait is itt vette volna, most magasabb tudományok végett a’ bécsi főiskolákat járta ’s tanulásainak épen utósó évét tölté, készítgetve magát a’ papi életre, mellyhez régóta bizonyos belső vonzódást érzett, ’s a’ mi hihetőleg magával is ragadta volna az áhítatos ifjat hanemha a’ környülmények más pályát mérnének elébe. Elvégezvén, tudniillik, iskoláit, atyja’ halála által haza szólíttaték, hol nem sokára parancsolatját vette első Leopoldnak, magyarország’ akkori királyának, mellyben Fülekvár’ kapitányává neveztetett. A’ még alig huszon egy évű ifjú meglepetve e’ váratlan kegyelem által, igyekezett a’ nehéz tisztséget magáról szerényen elhárítani, említvén királya előtt korát ’s tapasztalatlanságát a’ hadi pályán. Azonban Leopold bízva a’ lévai hős’ nagy reményű fijában, újolag parancsoló, hogy hivatalát haladék nélkűl vegye-fel, mellyet atyja’ érdemei miatt ada neki, kinek hogy hős nyomdokaiba bátran ’s férfiúi lélekkel fog lépni erős hittel hiszi.

Fülekvár azon korban egyike vala a’ nevezetesebb helyeknek, részint mert környéke lakhelye volt sok nemes nemzetségeknek, de leginkább mert kulcsa gyanánt tekintetett a’ bányavárosoknak. Hazánkat polgári háború pusztítá ’s a’ mi még keservesb, olly polgári párt, melly a’ törökkel köte szövetséget ’s becsalta azt az ország’ szivébe, hogy segedelmei által a’ főhatalmat magához ragadhassa. Tököli Imre volt a’ háborgók’ feje. Seregei ’s azon törökök, kik Egerben ’s környékén tartózkodtak, kegyetlen zsákmánylásokat tevének Fülek’ táján ’s készülőben voltak magát Füleket ostrom alá venni.

Kohári megerősítve a’ mennyire lehetett Fülek’ bástyáit, nem elégedett-meg azzal, hogy magát a’ falak között csak védőleg viselje majd, hanem addig is míglen az ellenség távolabb volna, sokszori és nevezetes megtámadásokkal nyugtalanító azt, ’s néhányszor a’ kóborló törökcsapatokat Fülek mellől egész a’ dunai környékig verte-el. Ezen kisebb csatáknak a’ mellett, hogy kárt okoztak az ellenségnek ’s gyengíték erejét, még az a’ haszna is lőn, hogy általok a’ Kohári név a’ füleki hadakban bátorságot és bizodalmat, a’ törökökben pedig félelmet gerjeszte.

Egy jókora csapatja a’ Budán tanyázó törököknek megindúla Eger felé ’s útközben néhány falura élelembeli adót parancsolt. A’ föld’ népe felette ki vala zsarolva, nem volt ereje az ellenség’ kivánatit teljesíteni ’s rettegés és aggodalmak között várta magára a’ vad katonák’ boszúját. Azonban egyike a’ falu’ lakóinak, talán bátrabb ’s leleményesb a’ többinél, hirtelen zajt támaszta ’s szaladva, mintha távolról jőne, fen hangon kiáltozá, hogy Kohári közelget seregeivel ’s a’ falut legott meg fogja lepni. A’ törökök hallván a’ Kohári nevet, ijedten kapkodák öszve bútoraikat,^* ’s elveszetteknek hivén magokat ha a’ magyarsereget bevárják, lovaikra szökdelve futának lélekszakadtan; ’s szabadon és bántatlanúl maradt az adóval sanyargatott nép. Ennyit teve már ekkor a’ török seregeknél az ifju hős’ puszta neve.

De a’ szerencse, melly mind eddiglen hű kísérője volt, most elfordúla tőle, ’s olly inségek’ martalékává hagyta lenni, mellyek a’ középszerű lelket elcsüggeszték vala, de nem őt, a’ megtörhetetlent, kinek ereje a’ bajok’, a’ veszélyek’ nagysága által még inkább köszörűltetett. Tököli Imre, feje azon pártnak, mint mondatott, melly az akkori kormány ellen támadt, naponként ragyogóbb szerencsével hordozta győzödelmes fegyvereit. Szatmár és Kassa megadták magokat, a’ mi vakmerő lelkébe még nagyobb bátorságot önte, ’s mint gáttalan vízár úgy nyomult diadalmas seregeivel előre. Fülek ’s a’ hősi pályán feltűnt ifju Kohári darab idő óta nevezetes tárgyai voltanak figyelmének, de csak most látott alkalmat reá, hogy vágyait kielégítse. Felszólítá a’ váradi basát, hogy az alatt míg ő Kassa’ vidékein foglalásokat teszen, szálljon Fülekhez ’s vegye e’ sok hasznot igérő helyet ostrom alá. A’ basa megszaporítván török csapatait jókora számú magyar ’s erdélyi hadakkal, Fülek alá nyomúlt, ’s az ostrom elkezdődött. Tüzzel és vakmerően folytak a’ törökrohanások, de Kohári’ lelke annyi bátorságot ’s vitézi lángot önte seregeibe, hogy a’ vivók többszöri próbák után is kénytelenek voltak minden nevezetes siker nélkűl visszavonúlni. A’ város és vár tizen hét napig szakadatlanúl lövetett ’s pedig nagyobb erővel mint előbb, – mert az ostromlók’ száma mindég nőttön növe – a’ nélkűl hogy Kohári bátorsága megcsüggedt volna. Ez az ifju hős a’ legveszélyesebb helyeken is személyesen jelen volt, a’ ledöntött falakat újra felrakatta ’s megerősítteté; katonáit biztatta, bátorítá; a’ merészeket dicsérettel ’s jutalommal ösztönzé szebb és nagyobb tettekre, a’ félénkeket megdorgálá ’s minnyájokat a’ haza ’s király iránti kötelességre emlékeztette. Szívreható beszéddel festé előttök mi szép, mi szent halál az, mellyet egy hős a’ haza’ védelmében szenved, ’s készítgeté őket azon erős tökéletre, melly lelkében élt: a’ várat semmi nemű esetekben fel nem adni.

Láták a’ polgárok a’ veszély’ nevekedését, láták, hogy a’ várost többé az ostromlók’ rohanásai ellen védeni nem lehet ’s felgyujtogatván saját lakjaikat a’ várba vonúltak. Az égés tizennégy napig dühödött ’s a’ legrémítőbb jelenéseket szülte, mellyeket csak képzelet adhat. A’ lángok’ ropogása, mellyeknek rőt fénye az éjfélt világos nappallá változtatá, az ágyúdörgés, ellenség’ zajgása, fegyvercsattanások; a’ várba vonult asszonyok’ sikoltozásai, kik ágyúgöbektől öszveroncsolt, féligholt gyermekeiket ég felé emelve jajgattak, végre megcsüggeszték a’ várbeli őrök’ bátorságát. Fen szóval kivánták vezéröktől, hogy a’ várat, melly különben is csak kőhalom már, bizonyos kedvező feltételek alatt adja által. Kohári hallani sem akart ezek felől ’s azt felelé katonáinak, hogy készebb magát a’ vár’ omladványai közé temettetni, hogysem életét hívtelenséggel hazája ’s királya iránt venni-meg. E’ nyilatkozás új erőt önte egy részébe az elcsüggedteknek: de az csak kis rész vala; a’ nagyobb számban vétkes, áruló gondolatok kezdettek harapózni. Azonban a’ viadal folyton folyt, a’ veszély naponként nagyobb leve, nagyobb a’ félelem, reménytelenség, kétségbeesés; elannyira, hogy nem hallgatván végtére az őrsereg vezére’ szavára, az ellenséggel alkuba ereszkedék, egyezésre lépett ’s mind a’ várat, mind pedig az ifju hős vezért a’ basa’ hatalmába adá. (1682)

Zajló öröm közt vezette a’ törökvezér Fülekbe katonáit, vigadva szerencséjén, hogy illy nevezetes helynek juthata birtokába: de mint elbámula, midőn látná, hogy a’ vár, mellyet olly sok fáradsággal ’s mintegy három ezernyi ember’ éltén ’s diadal’ dicsősége nélkűl vett-meg, nem egyéb mint kőhalom ’s csaknem földig rontott omladék. Fellobbana haragjában ’s kevésben mult, hogy a’ fogoly Kohárinak saját kezével nem vevé életét. De meggondolva azt, hogy Tökölinek nagyobb örömet teszen, ha életben szolgáltatja kezeihez, mérséklé boszúját ’s bilincsekbe veretve Fülek’ hősét Tököli’ táborába küldötte.

Tököli, ki akkor Regécz alatt álla, rendkívűl örvendett a’ fogolynak: részint, mert benne egy hatalmas ellenségtől menekedett-meg, de leginkább, mert reménylette, hogy idő’ lefolytával pártjához fogja vonhatni ’s általa seregei egy jeles hőst ’s a’ mi még becsesb, jeles hadvezért nyerendenek. Mindent elkövete a’ hajlékony, a’ fortélyokkal teljes Tököli, hogy foglyának szivét magához hódítsa: de Kohári mozdíthatlan maradt; sem hizelkedés, sem fenyítés nem lehettek eléggé erős eszközök eltántorítani; sőt bátor arcczal, mint férfiúhoz illett, szavait a’ pártok’ hatalmas vezére ellen emelvén, érzékeny szemrehányásokat teve, mint lőn királya iránt hívtelen ’s hazáját, mellynek javára kellene törekednie, mint dönté vakmerő dulongásai által keserű inségekbe. ’S mind ezt olly merész tekintettel, annyi élességgel, hogy Tököli, ki eddig iránta nyájasan mutatkozott, elsáppadván a’ boszútól börtönbe viteté, ’s fogadalmat teve, hogy fejét véteti. De a’ lengyel király ’s Tököli’ barátjai nem javalák a’ tettet ’s azért megváltoztatván szándékát fogságra itélte őt; a’ legkegyetlenebbre, mellyet gondolni lehet. Elzáratá tudniillik a’ regéczi várnak egyik sötét, mély üregébe, hol huszon három hónapot töltött álmatlanság, szomj, éh és a’ földalatti falnedvek’ emésztő gőzei által sanyargatva. ’S hogy boszúja teljes mértékű legyen, feldúlá mind azon szép birtokokat, mellyek Kohári’ tulajdonai voltak, ’s nevezetesen a’ csábrági vár’ egy részét földig rontatta. Mind ezeknek híre a’ szerencsétlen fogolynak tudtára esett, hogy inségei általa még inkább neveltessenek: de őt e’ csapások’ nagysága sem vala képes meghajlítani ’s híve maradt feltételeinek elannyira, hogy végtére a’ számára rendelt őrök eltelve sajnálkozás’ tisztelet’ és szeretet’ érzéseivel e’ ritka lelkű ember iránt, utat mutattak szabadulására ’s önkényt ajánlák magokat védtársainak. De futásoknak a’ szerencse nem kedvezett. Téren, tetőn, erdők’ sivatagai között, nem ismerve a’ tájt, midőn darab ideig bolyonganának, az éhség őket egy faluba hajtotta, hol a’ szökevény őrök megismertetvén a’ futni akaró fogollyal együtt elfogattak. A’ szökésnek szerencsétlen eszközeit Tököli kegyetlenül, karókba húzatva, öldözteté-el, Kohárit pedig Munkácsra küldötte ’s egy, az előbbinél még borzasztóbb, földalatti üregbe záratá. Itt le nem irható inségekkel kelle harczolnia. Minden közösűlet a’ külvilággal el vala tőle zárva, ’s még őrei közűl is valakinek vele szót váltani tilalmas volt. A’ legártatlanabb dolgok, mellyek lelkének derűletet vagy elszóródást kölcsönözhettek volna, meg valának tagadva. Éj ’s nap egyenlők körűle; sötétség, borzasztó csend, falak’ dögletes gőzei, lélek és test öldöklő bú voltanak elválhatatlan társai. Puszta, hideg föld szolgála neki székűl és ágyúl, víz ’s egy kevés száraz kenyér naponkénti élelműl ’s annyi keresztényi szánakozás sem mutatkozék senkiben iránta, hogy minekutána ruháit a’ nedves gőz elrohasztá ’s tagjai a’ tél’ hidegének voltak kitéve, egy kevés szalma engedtetett volna fekhelyéűl. Neki a’ könyörűlet, a’ szánás, melly föld’ férgeivel is érezteti kegyelmét, meghalva látszottak lenni, ’s meghalva ’s eltompulva iránta minden emberi érzés. Illy meg nem nevezhető szenvedések fakaszthatták lelkéből azon panaszt, mellyet életirói feljegyzettek: hogy neki hazájában ’s egy nemzetebélitől kelle olly elbeszélhetetlen nyomorúságokat szenvednie, mellyeket a’ pogánynál sem reméllt vala feltalálhatni. Lelkének egy bizonyos józan életbölcseség, mellyel nagy mértékben birt, ’s a’ hévvel szeretett költés adának enyhűletet. Fogságának idejét nagyobbára magyar versek’ készítésében tölté. Elgyengűlve izmos teteme, bajnoki karjai a’ sanyargatás’ súlyaitól mozdulatlan hevert tömlöcze’ fenekén; ezt az őrök észrevévén ’s holtnak gondolván őt, megjelenték Tökölinek. Megengedtetett, hogy kihozassék tömlöczéből, de midőn a’ tisztább levegő, az álom ’s az egy kissé jobb étek egészségét valamennyire helyre állíták, Tököli őt ismét visszaviteté a’ régi inség’ és gyász’ helyére.

Hosszabb idő’ elfolytával Tökölibe újra egykét sugára szállott a’ reménynek, hogy elsanyargatva ennyi szenvedések által e’ nevezetes ember talán még is részére vonható. Egy napon felhozatá őt tömlöczeből ’s törvényszéke elébe állítván, hol egy basa ’s néhány nagyobb tekintetű személyek ültek, parancsolá, hogy szolgaként háta megé álljon. De Kohári nem feledkezvén meg származásáról, nem hivatalairól, mellyeket tiszteletlenségtől óvni kötelességének hive, széket foga ’s arcczal fordúlva a’ pártok’ hatalmas vezéréhez, kinek pillantataitól függött léte, mindenek’ bámultára leűle. Tököli meglepetve e’ bátorság, ez arcz által, mellyben büszkeség ’s bizonyos tisztelet-parancsoló méltóság ültenek, elnyomá haragját ’s azt a’ dúló fájdalmat, mellyet foglyának megvető viselete keblében gerjesztett, ’s a’ helyett, hogy őt pironság, hogy szidalommal illetné, mérsékelt tekintettel fordult felé ’s igyekezett félig parancsoló, félig nyájas hangon makacs feltételeitől elmozdítani. „Mit használnak, úgymond, neked a’ hűségnek e’ fellengő álmai? Íme, az inségek’ örvényeibe döntöttek. Magadat gyötrelmek’, kínos szenvedések’ játékává, szép ősi birtokaidat enyészet’ martalékivá tetted. Semmid sincs többé mint puszta neved ’s haldokló életed e’ roskadozó tetemekben, melly nem is élet többé, csak árnyéka a’ voltnak, ’s hogy ennek is még birtokában hagyattál egyedűl nekem ’s kegyeimnek köszönhetd, mert tőle megfosztatnod csak egy hang, egy szemhunyorításba került volna. Most tehát kötelességnek kell ismerned, jó indulatimat meghálálnod. Térj-el átalkodott feltételeidtől, állj felemre ’s a’ szabadság’ zászlói mellé. Hazádnak csak úgy fogsz valóan szolgálni, ha bajnoki karjaidat, mellyekbe hatalmat ’s erőt ada az isten, az ellen fordítod, ki polgártársaid’ szabadságát, mellyet századok szenteltek-meg, szolgabilincsekbe készűl verni. Vagy lehet e csak reményed is tovább szabadulásra ’s eszközölheted e végét inségeidnek más úton, minekutána az ország’ nagy része fegyvereimnek meghódolt? Lehet e örömed hősi bátor lélekkel birván, olly úrnak szolgálnod, ki egy szép országot, a’ te hazádat, mellyet annyira szeretsz, fegyverrel is kezében eléggé gyáva és erőtlen volt birtokában megtartani?”

De Tököli’ hizelkedő ’s még nagyobb mértékben csábító beszéde foganatlan volt. „Tudd-meg, felelt Kohári méltósága érzetében, tudd-meg, te, ki hazád és fejedelmedhez hívtelen lettél, – mert jó polgár pártok’ vészeivel rokonait nem dúlja – hogy őseim a’ hűséget, mellyel hazájok ’s azon magas személy iránt tartoztak, kit törvények’ szentsége kent-föl magyar nép’ fejévé, soha valamelly ballépés által be nem mocskíták. Nem volnék én méltó illy atyák’ ivadékának neveztetni ha magamat vagy hatalmadtól megrettentetni, vagy incselgő beszédeid által elcsábíttatni hagynám. Mit te átalkodott, makacs feltételeknek nevezsz, az előttem semmi más nem, mint hűség a’ haza ’s fejdelem iránt, mellyet megszegni kárhozatos bűnnek tartok. Bár a’ szerencse királyom’ részéről elhajlani látszik, lesz még olly idő, melly e’ dolgokat kedvezőbbre változtatandja, mert az igaz ügy csak koriglan hagyja magát elnyomatni, nem végkép, nem örökre. Éltemet, mellyet parancsolsz kegyed ’s ajándékod gyanánt néznem, nem tartom méltónak olly nagy áron, a’ hűség’ árán, megvennem. Lelkem a’ szabadulásra el van készűlve, még a’ halál is, mellyel rémíteni akarsz, csak szabadúlást fog adni, a’ mi sokáig már úgy sem késhetik, mert ez árnyék lét, mint nevezed, roskadozó tagjaimban hosszu korig már nem tarthat. Egy mindenható bíró mindkettőnknek tetteit meg fogja majd itélni,’s akkor nyilvánná leszen, az volt e’ vétkes, ki fogytáig hű maradt, vagy ki pogánnyal köte bűnös szövetséget, hogy polgár társai’ vérében gázolva királyi bíbort ’s magas csillogást nyerhessen. Mindent tehetsz, hatalmad alá bilincselt a’ balszerencse, de azon örömet nem fogod elérni, hogy hűtelennek, hogy valaha magadénak vallhass. Történjék bár mi, én királyom’ felén maradok.”

Elhalványodék Tököli boszújában e’ beszédekre ’s talán vérén vett volna foglyának elégtételt ha nője – az angyallelkű Zrínyi Ilona, – nem könyörög vala érette. De a’ lelkes asszony’ kérlelő szavai annyira vették a’ különben kemény és hajlíthatatlan Tökölit, hogy levetetvén foglyáról a’ lánczokat, úgy küldé szabadabb tagokkal először az ungvári, később a’ sárospataki tömlöczbe. Itt vette hírét lelkének újabb gyötrelmére, lángolva szeretett anyja’ ’s Imre’ testvére’ halálának. Az első hír kivált mélyen érdeklette, mert mintegy bizonyosnak hívé, hogy ennek bánat, ’s keserűség az ő fogságbeli gyötrelmein voltanak okai. Azonban ittlétét valamennyire elviselhetőbbé tette Tököli, vagy a’ mi hihetőbb, magas szívű nője, azzal, hogy a’ száraz, izetlen kenyér naponként kétféle főtt eledellel váltaték-fel.

Ütött végre az örvendetes óra, melly Kohári’ szabadúlását elhozá. Megveretvén a’ törökök Bécs mellett (1683.) hazánk lassanként emelni kezdé fejét a’ polgári vér-özönből. A’ királyi seregek’ nyomában mindenhol győzedelem járt ’s Tököli’ pártja nem lépcsőnként ’s halkan, hanem sebes és nagy bukkanások közt közelgett végéhez. Egy év’ lefolyása alatt el volt a’ láng oltva, ’s maga Tököli hitszegő czimboráitól bilincsekben Sztambulba küldve. Kassa ’s vele a’ Tökölihez szító magyarországi felrész, megadák magokat. Patak is csak hamar meghódolt, hol legelső gond az vala, hogy a’ hűségéről elhírűlt Kohári megszabadíttassék.

Az egy szívreható pillantat volt, midőn a’ királyi katonák a’ szerencsétlen sínlődőt, ki két hónapot tölte három év felett nemérdemlett szenvedések közt, a’ börtön’ sötétségeiből felhozták. Örömzaj a’ katonák’, érzékeny ölelkezés, üdvezletek a tiszttársak’, a’ barátok’ részéről követték lépteit. Magasztalás, dicséretek ömlöttek minden ajakról a’ derék lelkű bajnokra, ezer átkok Tököli ellen. ’S megemlékezvén Kohári’ hajdani szerencséjéről, tiszteletes deli alakjáról ’s öszvevetvén azt ez előttök álló csonttá aszott, halavány rémhez hasonlító termettel, mellyből az ínség’, gyötrelem’, a’ pusztúlás’ eleven képei szólottak, sokakban az elszigorult katonai szív meglágyulá ’s szemeikben a’ szánakozás’ könnyeit lehetett látni. Voltanak többen Kohári’ baráti közt, kik tanácslák, hogy e’ beteg, roncsolt alakkal menjen királyához ’s láttassa vele milly nagy áron tartá-meg hűségét. De Kohári, ki szerényebb volt, hogysem tettein a’ kérkedésnek csak színét is megszenvedte volna, nem akara e’ rémítő alakkal királya elébe tolakodni, ’s csak midőn tagjai egy kissé több erőt ’s arcza vidámabb színt nyert vala, utazott Bécsbe, a’ király’ üdvezletére.

Leopold nyájasan ’s a’ legnagyobb leereszkedéssel fogadta. Főrendeinek jelenlétében egy rövid beszédet tarta, mellyben Kohárit dicsérő szavakkal illeté. Közelebb intvén magához nyakába egy aranylánczot akaszta ’s ezen szavak között: „éljen a’ hűség’ tűköre” öszveölelte. Ezen felűl, hogy a’ Tököli’ pusztításai által birtokain szenvedett kár valamennyire megtérűljön ’s egyszersmind maradandó emléke legyen a’ vitézi erőnek ’s a’ polgári hűségnek, Fülek’ várát a’ hozzá tartozó környékkel neki ’s maradékainak ajándékozá. Harmadik Incze,^* akkori pápa, atyai levelet külde hozzá, jelentve örvendetét, hogy inségeiből a’ boldogságos szűz, magyar ország’ patronája, megszabadítá; ’s dicsérettel emlékezék királya iránt mutatott hűségéről. Külde ezen felül egy szentelt kalapot is pápai kegyelme’ jeléül. Olly ajándék, mellyel a’ pápák nagy tekintetű ’s a’ kereszténység’ védelmében érdemeket szerzett hadvezéreket szoktak megtisztelni.

1686. a’ király’ seregei Eger ostromára gyűltek Auria János’ vezérlete alatt. Jelen volt Kohári is, mint altábornoka a’ Dunán innen lévő részeknek, melly hivatallal fogsága után tisztelé meg a’ király. Hada az úgy nevezett hatvani kapunál állott a’ völgyben, hol a’ nép egy kútat máiglan is a’ Kohári névtől nevez. A’ várvédő török erős bástyái között igen kedvező állapotban volt ’s remény csak kevés lehetett a’ megvétel felől. Az ostrom lassu ’s csekély sikerű vala. Kohári azonban a’ várvivás alatt szünetlen munkásságban volt. Az ellenség’ kicsapásait többnyire vitézűl verte-vissza ’s rendkivűl sok nyugtalanságot, kárt és veszélyt okoza nekik apró csatáival. Azonban a’ sors úgy akarta, hogy itt új szerencsétlenség érje. Egy nap midőn a’ törökök vakmerő elszánással kirohantak, Kohári tüzes harczba keveredék ’s olly okos fordulatokat teve, hogy a’ törökök észrevévén mi tapasztalt hőssel keltek legyen csatára, nevezetes veszteség után vissza kezdének huzódni. Kohári sergei előtt űzte őket a’ kapukig ’s mert egyike volt a’ legbátrabbaknak, egészen előre nyomúlt, a’ tűznek szinte közepébe, hol záporként süvölte a’ halálos ón. A’ lövések ezrede közűl, mellyeknek mindenike mintegy ellene látszott irányoztatni, csak egy érte őt, de ez veszedelmesen ’s karját öszveroncsolva annyira, hogy kénytelen volt az ütközetből eltávozni.

Orvosi vizsgálatok után jobbjában a’ csont darabokra zúzva találtatott, a’ mi olly fájdalmat okoza, hogy sokan csak halálát várnák. Azonban magát Bécsbe vitetvén kigyógyúla, de a’ hibás orvoslat miatt karja fegyverviselésre, sőt még írásra is alkalmatlanná leve. Ez okból a’ király egy hold formájú ezüst lapra metszetvén a’ Kohári nevet megengedé, hogy aláírásokban ezt használhassa törvényes foganattal. Ezen lapról az 1715d. országgyűlésnek 29d. törvényczikkelyében is van emlékezet.

Ez idő óta visszavonult a’ csata’ mezejéről ’s nyugalomban élt a’ tudományoknak, mellyeket annyira kedvelt, miglen az újabb polgári zivatar csendei közűl fel nem verné.

1703. magyarország ismét fegyverben állott. – Rákóczi Ferencz, mostohája Tökölinek, fija első Ferencznek és a’ balszerencse’ kegyetlen játekivá lett Zrínyi Ilonának, kiszabadúlván németujhelyi fogságából, hová vétlen záratott, a’ vitéz lengyelek’ védelmébe futa. Innen, kitörvén magától a’ lázzadás, Junius’ végén magyarországba jöve. Tódulva rohant a’ megelégedetlen nép zászlóji alá ’s nem sokára egy jókora sereget látott maga előtt, vakmerő, elszánt fegyveresekből, kik készek voltanak a’ lehetetlenséggel megvíni, ha vezérők úgy kivánta. A’ háborgások elkezdődtek ’s felső magyar ország csaknem egészen Rákoczi’ hatalmába esett. A’ király, hogy mind inkább magához csatolja híveit, tisztségekkel ajándékozá-meg őket; nevezetesen Kohárit tábornoki fő őrmesterré nevezte. Rákóczi’ felekezete sem késett szövevényeit terjesztgetni, hogy Kohárit részére vonhassa, de ez mint mindég, most is állandó maradt magához, a’ miért a’ szövetséges seregek boszúra gerjedve ellene, midőn a’ bányavárosi környeket Bercsényi’ vezérlete alatt zsákmánylanák, Kohári’ szomszéd birtokait is el nem mulaszták öldöklet ’s ragadomány által dúlni.

Leopold’ seregeit ezen időben a’ franczia háború foglalta-el, a’ mi Rákóczira nézve felette kedvező volt, mert az ellenséges hadak többnyire az ország’ határain kivűl álltak ’s a’ szövetkezettek’ fejedelme szabadon ’s akadálytalan tehette hódításait. De megveretvén a’ francziák Hochstädt mellett (Aug. 13d. 1704.) a’ császár’ dolgai derűltebb szint kezdének magokra venni, ’s Rákoczi is egy kissé megszelidűle. Így történhetett vala, hogy September’ végétől October’ 15d. a’ két sereg között fegyvernyugvás köttetett. Leopold használni akarván ez időt, Rákóczival alkuvásokra bocsátkozék a’ béke iránt. Selmecz^* volt az öszvejövetel’ helye. A’ király Kohárit, Rákóczi pedig Bercsényit küldő békeszónokúl. Kohári mindeneket elkövete, hogy a’ polgári lángot elcsillapíthassa; ’s szívreható beszédeket tartott Bercsényi előtt e’ szent ügyben.

„Mi gyönyörűség lehet, úgymond egy alkudozás’ alkalmával, ha magát Rákóczi magyarország’ fejedelmévé teendi, minekutána mind ezen hiú dicsőségeket csak polgártársai’ inségén ’s egy vele rokonnép’ vérével szerezhetni-meg. Nem borzad e hazája’ romlásán emelkedni egy olly fénytetőre, hol nem lehet maradandó, mert királyi hatalomnak törvény adhat csak állandóságot, erőszakos bitorlás soha nem. Emlékezzék Rákóczi őseire, emlékezzék mivé lön Tököli’ egykori rémítő hatalma? Az az isten, kinek őrszemei századok óta függnek csudatéve e’ harczok’ vészeitől szakadatlan hányatott hazán, nem fogja boszútlan nézni az ártatlanúl kiontott polgári vért, nem azt, mint pusztíttatnak vétektől fertőzött kezek által még az olly tisztelendő helyek is, mellyeket imádság ’s vallási szertartások szenteltenek-meg. Bizonyára, egykor rettentő számvetésre fog vonatni az, ki mindeneknek oka volt. Hagyja magát Rákóczi a’ hazafiúság’ szent érzelmeitől meghatni, tegyen-le fellengő képzelmeiről magyar ország’ koronája’ birhatása iránt, álljon azokra, miket az ész, polgári hűség tanácsolnak; fogadja-el a’ királytól ajánlott békepontokat, kivel most, midőn háromféle külháború által nyugtalaníttatik, nem leszen nehéz kedvező egyezésekre lépni. Itt az időpont, a’ legjobb alkalom, mellyet ha használatlanúl hagyand, félő, hogy egykor, midőn késő leszen, meg ne bánjon.”

E’ beszéd Bercsényire nézve elveszté foganatját. Ez a’ kevély, mindég szertelenekben gyönyörködő, túlságok között csapongó lélek, ki makacs volt, mert bíza elméjében, ’s bátor és vakmerő mint kevés; ki nem tudá mit teszen félni, a’ helyett hogy megszelídűlve csak kevéssé is Kohári’ tanácslatit meghallgatta volna, vad tűzzel lobbana-fel ’s az elnyomott hazát, a’ megsértett törvényeket, a’ nép felett önkényesen gázoló királyi hatalmat, mellyet sem ígéretek’ szentsége, sem koronázatkori eskü féken ’s korlát között tartani nem tudtak, olly bántó, éles, szívrázó szavakban hánytorgatá Kohári előtt, hogy ez a’ békekötés’ lehetőségéről reményeit veszteni kezdé. Nevelte Bercsényi’ bátorságát azon hír’ vétele is – mert az alku a’ fegyvernyugvás’ határidején túl huzódék – hogy Kassa, Eperjes és Eger Rákóczy’ fegyvereinek meghódolt. Ez okból olly nehéz feltételeket szabott Kohári elébe, mellyekre állnia lehetetlen volt. Így történt vala, hogy az alkudozás, mellyet Bercsényi’ heves, béketüretlen természete szemrehányásokká, szóvítákká változtata, Kohárinak nem kis fájdalmára, siker nélkűl félbe szakadt, ’s Bercsényi újra táborba szálla, Kohári pedig tudósítván a’ királyt a’ Selmeczen történtekről, mivel birtokait a’ szövetkezettek’ fegyverei pusztíták, magát Budán vonta meg.

Leopold’ halála után (1705) első József ült a’ kormányra, ’s hasonló keggyel mint atyja, viseltetett Kohári iránt. 1707. fő tábornoki helytartóvá, négy évvel később pedig honti főispánná nevezte ’s ez utóbbikká úgy, hogy az mindég a’ Kohári nemzetség mellett maradjon. Itt szerény, mindenek iránt leereszkedő indulata ’s a’ dolgokban mély belátása által magát tárgyává tette a’ szeretettel párosult tiszteletnek. III-dik Károly az 1714d. országgyűlésen (Octob. 8d.) belső titkos tanácsnoki hivatallal tisztelé-meg; December 8d. pedig midőn Pálfy Miklós ország’ nádorává választatnék, őt a’ király ország’ bírájává nevezte. Így juta a’ hivatalok után soha nem kapkodó Kohári a’ polgári fénynek csaknem legmagasabb fokáig ’s nem gazdagság és nemzetségbeli szövődések, nem hizelkedés ’s udvari cselszövények’ segédével, hanem a’ hadi és polgári körben szerzett érdem, hűség, állhatatosság által; szóval, a’ rény’ örök díszű pályáján.

Elgyengűlvén agg kora’ súlyaitól csábrági várában vonta-meg magát ’s itt élte hanyatló éveit derűlt, vidám lélekkel, a’ kies táj’ ’s haborítatlan nyugalom’ ölében. A’ várat, melly Tököli ’s Rákóczi által csaknem omladvánnyá tétetett, nagy költségekkel ismét felépíttetvén, egy messze kitündöklő méltóságos palotává tette. Nyájas szív, vidám kedv, valódi magyar barátság ’s vendégszeretet uralkodtak e’ díszes falak közt, a’ miért ritkán is voltak látogatók nélkűl. Egy tisztelkedni, más partfogást, legtöbb tanácsot kérni jöve ’s kevés volt, ki a’ bölcs öregtől vigasztalás nélkűl tért volna meg. Várának nyugoti felén egy tágas terem volt, hol réz koporsóját, mellybe temettetni kivánt, tartotta. Naponként bizonyos időben elzárkozék itt ’s hihetőleg a’ halálhoz, mellyet nem messze vélt lenni, készítgette magát. Halotti szertartásait maga rendelte-el; ’s így történt vala, hogy azt a’ nagy szempillantatot, mellyet ember többnyire rettegve vár, ő békén ’s nyugalommal várta-be. Martius’ végén 1731. gyenge ájulás lepé-meg’s benne hánykodás ’s fájdalom’ jelei nélkűl szunnyadt-el. Tetemei Szent Benedek’ templomában a’ Garan^* mellett tétettek-le a’ Kohári nemzetség’ sirboltjában.

Nyolczvan két évet élt nőtelenűl, ’s ezen szép kornak nagyobb részét a’ haza’ gondjaiban. Igen korán lépett, a’ cselekvés’ pályájára ’s csak néhány évvel halála előtt vonult egészen vissza. Még 1720ban úgy látjuk megjelenni, mint előülőjét egy pesti küldötségnek bizonyos vallásbeli viszály’ elintézésében, hol lelkes beszédei éles itéletet ’s nem kevés theologiai tudományt árultak-el.

Kohári nem volt azon szertelen lelkeknek egyike, kik szenvedély’ vagy elme’ erejével korlátaikból kitörvén, szembeszökőleg nagy, bámulatra méltó dolgokat visznek véghez ’s kényszerítik a’ jelen ’s utókorokat, tetteikről magasztaló szavakban emlékezni. Cselekedeteinek mindenikén bizonyos öszhang és belső csend, nyúgalom és szerénység mutatkoznak. Ő gondosan látszott elhárítani magától mind azt, mi által a’ tettek zajgó fényt, szembeható ragyogást kapnak ’s ez vala oka, hogy irígyei nem voltak, hogy társai előtt mind hadi, mind polgári pályáján köz tiszteletben álla, ’s minekutána magasabb tisztségekre emeltetett is, az udvari fondorlatoktól ’s a’ rágalom’ tőreitől ment volt. Ő fejedelmeinek egyformán maradt híve ’s egyformán bírta azok’ kegyeit, egyformán azok’ bizodalmát is; bár a’ kormány, míg ő pályáját futná, három különböző kezeken ment keresztül; ’s a’ mi még több, kedvencze vala királyainak a’ nélkűl hogy előttök, az udvariak’ szokásaként, szolgailag csúszott volna. Jámbor volt együgyűség, magas szívű kevélység nélkűl. Igéreteihez, adott szavához sanyarúlag hív, barátjaihoz szíves, ellenségeihez nemes lelkű; a’ bántást könnyen feledé a’ jótéteményt esztendők után is hálaszavakkal emlegette. Bátor és irtóztató a’ csatában, szelíd azoknak körében kiket lelke’ rokonainak hitt. Minden magától különböző természetekkel könnyen öszvetuda férni, a’ nélkűl, hogy hibáikhoz simúlna, vagy saját characteréből kivetköznék. Lelkében nem volt gőg, de egy olly nemes büszkeség, melly szívét alacsony tettektől őrzé. Feltételeiben szilárd és állandó, sem fenyítés sem kérelem által nem mozdítható. Igazságszerető ’s kegyelmes egyszersmind, a’ mi korában szinte közmondássá vált. Elméje, azon időhöz képest, tudományok által kitünőleg művelt, mellyeket a’ mint fáradhatlan szorgalommal űzött, fáradhatlan buzgósággal is ápolt. Rendkivűl nagy ’s hív emlékezettel birt meg elagott korában is. Sok évek előtt történt dolgokat név, hely, szám, idő’ tökéletes megjelelésével tuda beszélni. Fogságában több rendbeli hosszabb versezeteket készíte, ’s mert az irás’ szabadsága tőle megtagadtatott, emlékezetében tartotta, ’s szabadulása után írá-le. Felzsákmányoltatván csábrági vára Rákóczi’ hadai által, néhány verses költeményei elvesztek, ’s ő azokat újra emlékezetéből le tudta írni. Szerény vala olly mértékben, hogy ha jelenlétében dicsértetett, arczán kedvetlenség látszott ’s a’ beszédnek vagy más irányt ada, vagy azonnal félbe szakasztá. Ha tetteinek valamelyike szóba jött, magától minden érdemeket eltolt ’s társaira hárítá. Végintézetében eltiltá, hogy felette valaki dicsérő halotti beszédet tartson. Asztalánál pompa és bőség uralkodtak pazarlás nélkűl; ő maga kevéssel megelégedett, ’s ruházata egyszerű volt; ’s még ott is, hol mások tékozlásig fénylettek, ő kevéssel vala több mint nem-szegény. Termete közép vala a’ sugár és zömök közt; tagjai izmosak, hibátlanok, kivéve jobbját, melly az egri ostromban kapott sérelem miatt egy kissé öszvehuzódott volt. Domború, félig kopasz homlok emelkedett-fel szemöldei felett, mellyek alól egy pár kék villogású szem lövelte sugárait. Arczán, melly férfiúi szépséggel teljes vala, tiszteletet gerjesztő méltóság ült. Halavány színe bizonyos gyenge kétes pirosság által vala felderítve, ’s e szín – mint életirói vallják – képén mindég egyforma volt, és semmi nemű viszontagságok között nem változék. Egy csalhatatlan jele a’ tiszta, erős, ’s magán uralkodni tudó léleknek.

Adakozásait szorgalmasan feljegyzették életirói, itt elég legyen mondani, hogy holta után öszveszámíttatván, közel hat száz ezer forintnyinak találtatott a’ summa, mellyet nagy részint köz hasznú intézetekre ajándékozott.

Több magyar ’s latín verses munkái maradtak, mellyek a’ magyar költés’ kézi könyvében Toldy által^* kijelelve láthatók. Bennök életphilosophia ’s didacticai lélek lehel ’s néhányat erővel és szépséggel teljes helyek ajánlanak.