[Metsző: Michael Hofmann, rajzolta: Perlaska Domokos.]
REZEK’ MAGYARÁZATA.
I.
Gróf Kohári István.
Pfeffel’ régi képének hív másolata.*
Az eredeti kép 1720 körül készülhetett, a felirat szerint Carolus Wilhelmus Brand Nagyszombatban készült festménye nyomán metszette Bécsben Johann Andreas Pfeffel.
II.
Kisfaludy Károly’ emléke.*
1830-ban elhunyt Kisfaludy Károly, és szinte azonnal gyűjtést rendeztek emlékszobrának felállítására; megalakult a Kisfaludy Károly emlékére és munkái kiadására ügyelő társaság, amely Ferenczy István szobrászművészt kérte fel a mű elkészítésére, aki 1831-ben be is mutatta a szobor tervét; az 1832-es Aurorában jelent meg tehát a metszet erről a szobortervről, melyen a műalkotás a Városligeti tó egyik szigetén áll; a szobor végül csak 1844-ben készült el, s csak 1875-ben állították fel – az eredeti impozánsabb koncepció jelentékeny átalakításával – a Nemzeti Múzeum kertjébe. Az emlékműállítás kezdeteihez ld.: KFL. 2., 762.
A rajzolat egy ismeretes pesti vidéket mutat. A kisded tónak túlpartján álló bokrok elfedik a mélyen fekvő várost; ellenben a’ távolból Buda’ várhegye fejtőzik-ki a’ tekintetnek. Megette balról a’ két ormú Sashegy ’s jobbról az, melly hajdan a’ rajta tanyázó Sváboktól vette nevét. Kisfaludy Károly’ feltételes emléke azon szigetecske’ végére van gondolva, mellyhez az ismert lánczhíd vezet, sötét fákból körűlborongva az alkony’ bájos fényében. A’ sétáló nép mulatságai, elszóródásai között is illetődve áll-meg azon ünnepélyes árnyékozat alatt, mellyet az érdem’ tisztelői a’ korán kidőlt munkás, lelkes hazafi’ emlékezetének szentelnek; örömmel tekintvén vissza azon korra, mellyben a’ koszorús fej elméje’ gazdagságából évenként tevé-le a’ honi oltárra becses áldozatait.
Az emlék’ készítését, honi művészink’ legjelesbike, Ferenczy István, vállalá magára. Képe ’s elrendelése a’ müvész’ lelkében él, s a’ modelt jókor közlötte az e’ czélra ügyelő társasággal. A’ szobornak szépsége olly tulajdonságokból áll, mellyeket illy kisded helyen visszaadni, millyent e’ könyv’ formája enged, talán akkor sem lehetett volna, ha olly képirót bírnánk, ki a’ szobrásszal folytatott viszonos értekezések által annak gondolatját elérteni tudta volna. Ezekből jónak láttuk a’ publicumot inkább az iránt felvilágosítani e’ rajzolat által, mi féle helyen ’s milly környezetben gondoljuk a’ szobrot felállítandónak, hogy az figyelmet gerjesszen; de más felől, szerényen eltéve árnyai között, példázza a’ lélek’ útján csendesen tenyésző munkálatit a’ nemzeti írónak. Ferenczy’ terve szerint az emlék egy illő magasságú ’s négyszegű alapra, mellynek előszínén kevés szavakkal a’ mív’ jelentése adatik-elő, lesz helyhetve. Ezen, néhány lépcső felett egy csonkolt oszlop áll ’s rajta a’ hamvadónak képszobra, éltet meghaladó nagyságban. A’ lépcsőkre térdelten ’s a’ szoborhoz borulva, felé terjengő karokkal látni egy deli szűzet: a’ hazai Musát. Leimádkozná az égről a’ korán elvesztettet: de fenn némán és csendesen áll az márványhidegségben, színváltozott arcczal. Az oszlop’ lábainál a’ költés’ jelképei hevernek, mellyeket az ünnepelt részint alkota nálunk, részint gazdagított. – Adná a’ magyar hazafiúi buzgalom, hogy a’ szépen gondolt mív, melly a’ hazát, a’ költőt és müvészt egyiránt fogná dicsőíteni, minél előbb lételt érhetne.
[Metsző: Franz Xaver Stöber, rajzolta: Kisfaludy Károly.]
III.
Aradi gyűlés.*
Az aradi országgyűlésen Ilona királyné, II. Vak Béla feleségének sugalmazására hatvannyolc Borisz-párti főurat mészároltak le 1131-ben vagy 1132-ben (tehát az Aurorában szereplő dátum téves); a trónkövetelő Borisz Könyves Kálmán magyar király fia.
Hősköltemény Czuczortól. 5 ének.
Ilona királyné II. Béla’ neje, minekutána a’ Borics pártja’ folyvást tartó alattonos fondorkodásairól értesíté a’ rendeket, az aradi országgyűlésen (1136) egyebek közt ezeket mondá:
„Hol vannak rokonink, kiket a’ harcz nem vete sírba,
’S kiknek előtüntét várjuk régóta hiába?
Vagy bizony ők most is nyögnek még verve bilincsre
Sziklás boltok alatt ’s fenekén aszu gyomru kutaknak;
Mint negyed évre nyögött Pered imhol bátyja az őrnek,
Karra kinél nem volt hadainknak erősbje Sajónál,
Most pedig elroncsolt tetemit támasztni segédre
Kénytelen a’ nyomorúlt.”
Ezt mondván félre emelte
A’ takaró leplet ’s kire volt fordítva figyelmök,
Egykori hősfelöket látták a’ nemzeti rendek.
Szíveik’ érzeteit méltólag festni ki tudná?
’S a’ vegyes indulatok’ zavarát, melly lázada bennök?
Fájdalom és harag és örömérzet ’s néma csodálás
Fogta-el a’ gyűlést; egy testbe ’s rakásra szorongva
Körbe vevék Peredet, ’s panaszos hangokra fakadván,
Hajdani tetteivel bús sérveit összevetették. (lap. 67–68).
Ezen pillantatot adja a’ kép. A’ festő ügyesen hagyá a’ sok arczon a’ külön érzéseket előlépni ’s a’ lelkes költemény’ olvasója a’ balról álló agg alakban azonnal rá fog ismerni Lámpértra, a’ párt’ fejére, ’s a’ megette állóban az orosz Márkot fogja sejteni borzadozásiban. A’ két királyfi’ gyermekded alakja kedves változatosságot hoz a’ képre. Hátúl a’ távolban Arad’ falait sejti a’ szem.
IV.
A’ két szomszédvár.*
A metszet leírása: VMÖM. 5. 638.
Vörösmartytól.
Lásd a’ 311-d. lapot.
[Metsző: Michael Hofmann , rajzolta: Clarot Sándor.]
