A’ jelen kötettel tizedik évfolyamatját veszi az olvasó közönség az Aurórának, de ezt már csak félig alkotója’ és alapítója’ kezéből. Ő nincs többé. Hideg föld takarja azon férfiút, kinek keble csak az imént még égi gerjedelmekben lángola. A’ jelen koszorúba utólsó áldozati vannak fűzve, azon utólsó virágok, mellyeket a’ forrón szeretett hazának reszketeg és gyengülő kézzel sírja’ szélén nevele.
Barátjai meg nem nevezhető fájdalommal jelentik itt általam a’ dicsőűltnek kora elhúnytát ’s benne a’ magyar literatúra’ nagy veszteségét. Hogy ezen általa alapított almanach, mint tíz év óta költésünk’ leghatalmasb előmozdítója, kidőltével meg ne szűnjék; ők, kik véle írói öszveköttetésben élvén, e’ pályán munkával segélték, ’s a’ szeretet’ és baráti hűség’ minden szolgálatival sírjáig elkisérték: öszveálltanak ’s azt határozták-el, hogy folytatására egybevetett vállakkal fognak munkálni, ’s elfelejthetetlen társok’ emlékezetét évenként fűzendő virágfonadékkal meg-megújítani. Szerkeztetőnek a’ dicsőűlt’ egyik legkedveltebb, ’s legdrágább barátját Bajza József urat választák maguk közűl, mint kinek a’ boldogúlt e’ provinciát régen szánta, ’s ki a’ jelen kötet’ gondjait is az elgyengültnek kezeiből általvette.
Ennyit addig is szépliteratúránk’ kedvelőji’ megnyugtatására, ’s az Aurora’ távol’ lakó munkatársai’ értesítésére; míg annak új Szerkeztetője maga fogja az utóbbiakat további szíves részvételre kérni ’s felszólítani. Pest, November’ 25. 1830.
Toldy Ferencz.
