HUN–REN-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Aurora. Hazai Almanach.
Elektronikus kritikai kiadás

A’ HÁZASSÁG ÉGBEN KÖTTETIK.

Szörnyűség! kiálta Doctor Body, feltört levelet tartván kezében, ’s falusi lakja’ szálájába*
Szobájába.
lépvén; szörnyűség! holnap érkezik három hugom, és semmi készület! Jancsi, Jancsi! kiálta a’ bejövő inasnak, szedj rendbe mindent, hugaim jönnek; azt a’ szobát ott éjszak felé, az öregebbiknek adod, Málinak, ezt kelet felé Bettinek, ’s amazt délre a’ legifjabbiknak, érted, Línának. Hátha fenn azt a’ három egymásba nyílót? monda Jancsi – Mentsen isten! esik szavába a’ Doctor, nem szabad együtt lakniok; csak foganatja legyen! – ez szokott szava’ járása – frissen, Jancsi, frissen, holnap reggelig minden kész legyen.
Tudjátok e már, mond a’ Doctor, belépő fiainak, Ádolfnak, Károlynak és Lászlónak, hogy holnap három hugaitokkal fogtok megismerkedni? Három legény, három lyány! Hm, ebből még lehet valami, csak foganatja legyen, mit gondoltok? Itt majd választhattok. Máli egy kissé elvirúlt ugyan már, de tud minden nyelvet, minden tudományban járatos, ismeri a’ mathematikát, nagy csillagvizsgáló. – Betti tiszta lyrai természet, fél éjekig ábrándozik a’ hold’ fényében, ’s egy kellemetes tájnak látására olvadoz érzeményekben – ellenben Lína mindég nevet, ha a’ félvilág szétfolyna is könyekben. ’S így mindegyiktek talál köztök egyet, kivel sympathizálnia kell. De már most, tréfán kívűl, kedves fiaim, reménylem, udvariasak lesztek hugaitokkal, ’s falusi mulatásokat fűszerezni fogjátok. Tudjátok, hogy bátyjok Déky’ halála után tútorjokká neveztettem, a’ mivé ugyan mingyárt a’ szegénynek kimúlásával lettem volna, ha akkor épen franczia országban nem utazom. Képzelhetitek, hogy biz’ én azt a’ szerencsét Déky barátomtól nem irígylettem, három leányt felnevelni, kivált mikor mindenik ollyan maga fejű! ez nem csekély feladás, ugye? de csak foganatja legyen. Lássuk, hogy illünk majd össze. Gyönyörű tájékot nyujthatunk, ’s bizonyosan nyájasan fogadjuk.
Csak attól félek, mond Károly, hogy hegyi levegőnk nem lesz egészen nekik való. Ide egészséges nem elkényezett lelkek kellenek, Bettit kivévén, a’ ki, a’ mint mondják, a’ természetnek nagy tisztelője. Mit! levegő! természet! mond László, nem hallottad, hogy Máli a’ tudományokkal foglalatoskodik, hol teheti azt több nyugalommal, mint ezen magányban, itt a’ mi völgyeinkben – Tanulni, épen bizony! persze majd! – viszonzá Adolf – vigan fogunk lenni; én Linával minden hegyeinket össze vissza járom, röpűlöm, nevetünk, tánczolunk, felütöm megint theátrum-sátorunkat, muzsikálunk. Akkor – mond László, – alkalmasint magad fogsz tánczolni, mert Máli’ szelleme illy enyelgésekben kedvet nem találhat; reménylem ő egy választott könyvtárt hoz majd magával Pestről a’ literatúrának minden újságival; melly élemény lesz az, mellyet ideáink’ cseréjében fogunk találni. De már ebben a’ tudós cserében, édes Laczim, senki sem fog részesűlni rajtad kívűl, monda Károly, mert Betti egy csupa lyrai természet, neki jó gazdasszonynak kell lenni,’s reménylem, hogy annyira elhagyott tollas népünket ő végre egyszer rendbe szedi; jövendőben magunk fogjuk gyolcsunkat feldolgozni,’s szolgálóink érezzék, mi az, egy házi aszszony alatt állani.
Helyesen, kiálta a’ Doctor, a’ mint látom, már mindegyiktek védelembe vette egyikét a’ három leánynak, csak foganatja legyen; tulajdonkép egyiteknek sincs igaza, de hogy a’ dolog épen ellenkezőkép volna, azt sem állíthatni. Máli Lászlónak, Betti Károlynak ’s Lína Adolfnak termett. Most isten veletek fiúk! én Újhelyre megyek – délre megint látlak.
Body Dr. egy igen jó érzésű ’s valódi characterű ember volt. Tudománya, ügyessége őt a’ leghiresb orvossá tették körűl belűl, ’s 20 év alatt meg is gazdagíták. Felesége’ halálától fogva három fijával jószágán lakott, melly a’ megye’ legvirágzóbbjai közé tartozott. Többire egyike volt a’ legritkább emberi origináloknak*
Példányoknak, egyedeknek.
– t. i. enthusiasta! mindent, a’ mihez nyúlt, lángoló enthusiasmussal űzött, de melly természetesen, mint minden láng, hamar elaludt, de más nemű szikra által ismét hatalmasan fellobbantathatott. Csak a’ gyógytudományban maradt híve a’ régiebb iskolának, és semmi nemű változtatásról nem akart tudni semmit; különben minden tudomány polgári just nyert fejében, de csak addig, míg más által onnan ismét ki nem szoríttatott. Így ő váltva törvénytudó, mezei gazda, mathematikus, költő és müvész volt. Enthusiasmusa általment fijai’ nevelésére. Mindenik jeles sikerrel végezte el tanulását, ’s most visszatértek az atyai tűzhelyhez, mert Body magához kivánta őket három esztendőre, minekelőtte a’ világba lépnének ’s tőle váltig elválasztatnának. Igy történt, hogy három egymást követő esztendőkben, fiai’ visszajövetök után, más meg más tudomány lelkesítette az öreget ’s által ment hol erre hol amarra, ’s ennél vagy amannál uralkodó lett. Mikor László az Egyetemről haza jött, atyja épen buzgó mathematikus volt ’s a’ vidék’ legjobb földmérője. Csuda volt e hát, hogy fija is megszerette e’ szép tudományt, ’s kedvencz tanulmányának választotta. Legközelebb való évben Károly jött vissza, mikor atyja a’ gazdaságnál egyébbel nem is gondolt. Az istállói hízlalás behozatott, a’ juhok megnemesíttettek, szarvas marha Helvécziából hozatott, mindenütt lóhere termesztetett, ’s a’ legújabb szántószerek próbáltattak meg. Károly mindég atyja’ részén volt, megkedvelte a’ földmivelés’ tudományát, ’s egy esztendő múlva nem volt munka a’ mezei gazdaságról, mellyet ő nem olvasott ’s meg nem emésztett. Harmadik évben Adolf hagyta-el Pestet. Ekkor atyja’ háza az öröm’ temploma volt. Minden a’ kinek legkisebb sejdítése volt művészségről, öszve gyülekezett nála az egész környekből. Concertek és játékszíni előadások örökké váltogatták egymást; maga a’ Doctor igen jelesen adta az atyai szerepeket, ’s concertekben a’ violoncellót mesterileg játszotta. Adolf vígaságra termett lelkű, ’s minden társasági jeles tulajdonokkal kikészűlt lévén, ezen körökben a’ legbuzgóbban vett részt. Ő játszá a’ szeretőket, szép tenórszava ’s lelkes előadása a’ flótán mindeneket elbájolt. Atyjától, a’ müvészség’ enthusiasti kedvelőjétől feltüzelve, talentumai mind inkább fejledeztek, vidámsága általment körötte levőjibe is, ’s az életnek előtte többé sötét oldalai nem voltak. Illyen volt Dr. Body’ famíliája, mellybe most meghalálozott öregbik bátyjának három leánya volt lépendő. Ugy látszik, a’ sors őket különösen kiképezte ífju Bodyék’ számára. Igen korán árvaságra ’s Déky’ nevelésébe jutván, ki mívelésökre nem épen a’ legnagyobb figyelemmel volt, ’s e’ mellett igen gazdagok lévén, mindegyik kedvencz hajlandóságát követte; így lett Amália tudós, Betti egy idylli ábrándozóné, ’s Lína minden szeretetre méltó művészék’ legelevenbike. Hol lelhetének hát e’ három leánykák jobb menedéket, mint nagybátyjok’ házánál, hol három ífjút találtak, ki hajlandóságaiknak olly annyira megfeleltek.
Nagybátyjokkal hajlandóságaik öszve nem ütközhetének, mert hiszen ő egykor mind ezen hajlandóságoknak hódult, ’s most épen a’ legjótékonyabbnak: a’ philanthropismusnak. T. i. egy esztendőtűl fogva Dr. Body épen kizárólag azzal foglalatoskodott, hogy jobbágyait boldogítsa ’s emberszerető intézeteket állítgasson. Kisdedek’ iskolájit, vakok’ és siketnémák’ házát, ispitályokat és őrűltek’ intézetét állíttata a’ környékben: ezeket tapasztalásai és pénzbeli segedelmei gyámolították. Csak ezen Szerzényeknek élt, ’s úgy látszék, hogy ezen legszebb enthusiasmus a’ sok közűl a’ végső lesz életében.
Feszített figyelemmel várá most a’ három ífju azon napot, melly a’ három leányt hozandó közéjök. Itt vala dél, a’ postasíp hangzott, ’s a’ hugocskák poros kocsijokból kiszálltak Body’ udvarában.
Itt vagyunk, édes Uram Bátyám kinjára ’s magunknak örömünkre! monda egy csínos feketécske, jobbik kezével gitárt tartván, a’ kocsiból kiszökvén ’s a’ Doctor’ ölébe futván. Ezek bátyjaink? kérdezé, a’ kocsi köré gyűlt három testvért. – Szolgálatjára! felel Adolf, lehet e szerencsém karommal megkínálni Lína kisasszonyt, hogy szobájába vezessem; mert hogy ez neve, gondolom. Míg a’ kettő felmenne a’ hágcsón,*
Lépcsőn.
egy andalgó nefelejts szemű szőke lépett ki a’ kocsiból, egy kalitkát tartván kezében két kanári madárral. Édes nagybátyám! kialta megfogván kezét, a’ város’ tömlöczéből jövünk ide a’ természet’ kebléhez – fogadjon szívesen. Hol mink édes hugom, folytatá a’ beszédet Károly, szavába esvén atyjának – mindent fogunk tenni, hogy a’ faluhelyi életet fűszerezzük. Nemde Betti hugocskámhoz van szerencsém? folytatá, őtet a’ garádicsra késérvén, ’s a’ kalitkától megszabadítván. Azon közben egy Júnói alak lépett-ki a’ kocsiból, sötét szemekkel ’s lefüggő barna haj fürtökkel, ki egyik kezében Beudant’ és Bathyányi’ magyarországi utazásaikat hurczolta*
Az említett mű: Reisen durch einen Theil Ungarns. Siebenbürgens, der Moldau und Bukovina im Jahre 1805, Pesth, 1811. Magyar fordítása: Batthyány Vince Gróf utazása Magyarországnak, Erdélynek, Moldáviának és Bukovinának egy részén által 1805. eszt. Magyarra fordítva egy hazafi által. Pesten, 1818.
egy nem kisded perspectivummal, hóna alatt pedig egy folio-rétű thékát*
Dobozt.
vitt. Tisztelt gyámom! monda a’ Doctorhoz lépvén, védőnk vég kivánata szerint e’ pillantattól fogva őr szárnyai alá léptünk, ’s hálával ismerjük-meg a’ teher’ nagyságát, mellyet magára vállalt. – Micsoda teherről beszélsz hugocskám! viszonza a’ Doctor, félre az udvariságokkal, édesem! jer melyemhez; én mint leányimat foglak tartani. – Nemes lelkű férfiu! monda Amália, kezét szivéhez szorítva, mit csodáljak inkább, szívét e vagy szellemét? szabad e egy kisded szobácskát kérnem lakomúl ’s egy szálát könyvtáromnak? – Engedje-meg Máli hugom! monda László, méltósággal közelgetvén feléje, hogy karommal megkínáljam ’s tanulószobájába vezessem! – Jósága pirít viszonza Amália, mellette, de nem vele karöltve felmenvén a’ hágcsón.
Ej nézze-meg az ember ezeket a’ ficzkókat, kiálta Dr. Body, utána nézvén a’ három párnak, mint kerűlnek öszve ezek a’ jó gyümölcsök, csak foganatja legyen. Alig éré-el mindegyik a’ maga küszöbét, már is mindegyiknek megvolt a’ maga lovagja. No, adja az ég a’ maga áldását. Az gyönyörű ha ebből a’ fiatal népből három házaspár kerűlne-ki; fiaim akkor itt maradnának, ’s mindegyik más meg más intézetnek lenne igazgatója. László az iskoláké, Károly a’ gazdasági szerzényeké ’s Adolf ispitályaimé. Igy örökké élnének intézetim gyermekeim’ szelleme által.
A’ hason-érzésű lelkek valamint első találkozáskor egymásra ismertek, ugy viszonos hajlandóságok e’ naptól fogva mindég szorosbbá és szorosbbá lett. László Málinak megérkezett könyvtárát rendelgette, mutatóját készítette, ’s együtt tanulgattak hol ezen hol amaz ágában a’ tudománynak. Károly egy halomról a’ másikra vezetgette Bettit, felkeresvén a’ legszebb látpontokat, ’s mind a’ kettő édelgett ezen Éden’ nézelésében, itt virányló síkok, ott szőllőpartok, amott tavak’ tűkrei. A’ dús nyáj’ megjelenése, mikor haza tért mind kettőt’, noha külön okokból – egyiránt gyönyörködtette; ’s Betti irígylette a’ pásztor’ és pásztorné’ sorsát, kik – képzelete szerint, idylli magányban boldogabbak, mint fejdelmek és fejdelem nők bíbor székökön. Ádolf es Lína ellenben mozgásba hozták az egész házat. A’ földszínti szála, melly eddig egészen el volt hagyva, nékiek engedtetett által öröm’ csarnokául. Alig vétetett-be a’ reggeli, máris concertdarabok gyakoroltattak, következett a’ bilyárd, abroncsjáték ’s egyéb. Ebéd után declamáltak, szerepeket próbáltak, este magyart huzattak ’s táncczal záratott-be a’ nap’ vigadalma.
Távollevén a’ három lyányka’ itt lételének első hónapjában a’ Doctor, philantróp foglalatosságai végett, a’ három fiatal pár minden akadály nélkül űzte kedvencz hajlandóságait. Nem is történt köztök legkisebb ellenkezés hanem mindenik gondatlanul járt a’ maga pályáján. De most közelgett egy alkalom, mellyel igen nehéz volt mindnyájokat egy köz elhatározásra birni.
Híre jött, egy orosz gróf keresztűl utazásának famíliájával együtt azon kérés mellett, lenne neki szabad a’ Doctor’ házánál éjjelezni, ’s egy napig hosszu útja után kinyugodni. Mivel a’ három kisasszony Pesten több jeleit vette a’ gróf figyelmének, kötelességöknek tartották itt mulatását a’ lehetőségig kedvessé tenni, de ennek módjáról egy hónap óta meg nem tudtak egyezni. Máli és László azt javallák, hogy mindenek előtt vezettessék be a’ helybeli iskolákba, megmutassanak neki az ottani mezőkön kiásott római régiségek, ’s estve mindnyájan öszvegyűljenek a’ nagy szálában, hol László a’ római másszákról és pénzekről, Máli pedig a’ legközelebbi üstökös csillagról eléadást fognak tartani. Betti és Károly ellenben egy hajókázással akarák a’ vendég famíliát megkínálni a’ tavon által a’ hattyús szigetre, egy parasztlófuttatást rendelni, estve pedig a’ közel hegyek’ legmagosbikára felmenni, ott éjjelezni ’s onnan más nap a’ napköltét csudálni – Ádolf és Lína végre egy nemzeti bandát öszve szerezni a’ tánczhoz, estve egy muzsikai és declamátori mulatságot adni, ’s maszkos cotilyónnal az egészet bevégezni.
Lína és Ádolf épen forgatták a’ nagy kérdést estve a’ földszínti szálában, midőn Body’ kocsija bezörgetett az udvarra, ’s ő legott jó kedvűn és épségben köztök termett. Jó estvét, gyermekim, monda, ámbár meg voltam elégedve utam’ sikerével, még is mindég közétek kívánkoztam. Bezzeg elfogtok bámulni, ha uj ispitályomat fogom nektek leírni – aztán tudjátok e, hogy én vagyok az első, a’ ki új csináltuton jöttem Szemesről; ’s hogy holnap fogjuk először hajóra bocsátani búzánkat a’ most elkészűlt csatornán! Úgy van, egy pár év múlva egy szegény ember se legyen többé az egész környékben, mind mind, boldogok legyenek, csak foganatja legyen.
Édes bácsi kiálta Lína, arczait ezer csókkal behintve, az egész világ’ ispitályait leírhatja nekem, csak most hallgasson-meg, hacsak egy pillantatig is. A’ bácsi’ elhatározása most a’ legszükségesebb; már hetektől várjuk a’ legnagyobb vágyódással. Mi baj hát, gyermekim? felele a’ Doctor. – Mingyárt édes bácsi. Azt irta, hogy az orosz gróf egy napot fog itt nálunk tölteni, ’s hogy ezt neki lehetőségig kedvessé tegyük. Ime az én plánumom! csak a’ bácsi’ megegyezése legyen-meg, ’s az mingyárt életbe lép. A’ faluban egy parasztbált rendelünk – brávo! kiált a’ Doctor – aztán következik egy muzsikai és declamátori akademia – bravissimo! – végre egy maszkos cotilyón. – Pompás! gyermekeim! Hát helyben hagyja bácsi, kérdi Lína – Tökéletesen, mond Body, ’s hogy is ne? Egy kis ünnep, muzsika, táncz, declamatio, hisz ez még mindég elementumom!
Persze, hisz tudtuk mi azt, Ádolf és én, azért is rendeltük ezt; de csak gondolja meg édes atyus! Laczi és Máli nem akarják. – Hohó! kiált a’ Doctor, mért nem? – Istenem, mond Lína, tudja, mind a’ kettő különben igazi angyal; csak ne volnának ollyan szörnyű tudósok: gondolja el csak: a’ falusi iskolába akarják vezetni, mit bánja az a’ falusi iskolát! – Épen nem, viszonoz Body, hiszen nincsen még ujonnan elintézve; míg a’ Lancaster’ módja be nem lesz hozva, egy léleknek sem szabad azt látni. – Aztán, atyus, a’ római ásványokat akarják neki megmutatni, a’ szegény ’s úttól elfáradt embereket árkokon és köveken keresztül kivinni a’ mezőre, hogy lábaikat is eltörjék. – Majd bizony, mond Body! míg a’ Muzeum tökéletesen el nem készűl, ’s el nem rendeltetett, egy idegennek sem szabad ezeket a’ kincseket bámúlni – Végezetűl estve holmi római göröngyökrűl és pénzekrűl és üstökös csillagokról praelegálni! Istenem, hiszen szegények úgy is el lesznek fáradva az úttól, örök álomba akarják őket illyen leczkékkel ringatni? – Jól van, Lína, illyen régiségekről nem kellenek leczkék, ha még is új intézeteimről papolnának, de mit gondol a’ gróf a’ régi pénzekkel, néki újak kellenek útjára; ’s az üstökös csillagnak, a’ mint már bizonyosan tudjuk, semmi befolyása földünkre nincsen, ’s így nem gondolok vele; a’ mi az emberi boldogságra nem foly be, hiu semmi. Szárít e az üstökös posványokat, melegít e, hüvít e? Az egy kevély bolygó, hosszú függetyűvel, ki sok lármát csinál semmiért. – Hát nem javalja Míli plánumát? kérdi Lína – mentsen isten! – ’s az enyémet? – Tökéletesen. – No Ádolf, megvan. Édes Betti, édes Károly! monda a’ belépőhez, megvan már határozva mint fogadjuk a’ grófot, majd a’ bácsi megmondja nektek! ’s gyermeki nevetéssel kiszökelt Ádolf karján a’ szálából.
Úgy van, fiaim, mond Body, a’ gróf sok barátságot tett famíliánknak, nekünk azt le kell fizettünk nyájasságok által. Már arról mi gondoskodunk – kiáltának Betti és Károly, ’s ha atyus előre nincs ellenünk elfogódva – Ellenetek elfogódva? Hogy a’ m… – viszonza a’ Doctor, csak Máli és László’ komoly terveit nem javallom. – Tehát hallgassa meg! monda Betti, a’ miénket.
Ismerem a’ grófot ’s az övéit igen jól; ők a’ legérzékenyebb lelkek közé tartoznak, ’s csak a’ természet’ örömei felé hajlonganak. Azért is olly móddal fogjuk fogadni, melly leginkább felel-meg érzéseiknek. Egy gyönyörű sajka áll készen, melly tavunkon a’ bácsi által csináltatott új csatornához fog vinni. – Ugy van! mond Body, azt kell látniok! – aztán a’ parasztok az épen most elkészűlt úton futtatnak – Helyes! kiált Body, csudálni fogják csináltutunkat – Végezetűl estve hegyünk’ csúcsára vándorlunk, ott éjjelezünk, ott várjuk be a’ nap’ költét, ’s onnan csudáljuk majd minden új intézéseit a’ bácsinak: utait, csatornáit, hidait, épületit, mind egy pillantattal átal nézzük. – Mind egy pillantattal! kiált elragadtatva a’ Doctor. Ez a’ gondolat gyermekim, szép, nagy, felséges, isteni, e’ mellett maradunk. – Úgy e, folytatá Betti, egy illyen hajókázás a’ tavon csak jobb, mint amollyan egy paraszttáncz a’ kocsmában. – Elhiszem, mond a’ Doctor, hogy is ne! Ilyen táncz elrontja az erkölcsöket, a’ fiatal nép elmulasztja iskoláit, az öregek ispitályba szorúlnak – ’s az a’ lófuttatás az új csinált uton, folytatá Betti, csak többet használ az emberi társaságnak, mint egy concert egy komor szobában. – Ki is kétlené! esik szavába a’ Doctor, egy illy serény lovag’ repülése ama’ szép uton utazásra édesget, a’ concert álomba ringat. – Aztán egy értelmesen elintézett falusi jószág a’ hegy’ ormáról, a’ kelő nap világosításában csak többet ér, mint egy őrjöngő cotilyón egy gyertyagőztől ellepett szálában. – Hah, egy cotilyón, kiált Body, ki ajánlaná azt? ki ama’ professzor értekezését olvasta, ki azt pogánynak, veszedelmesnek nevezi! Pogánynak, mert a’ Pompeji-béli falképek*
Pompeji ókori római város a Vezúv lábánál, mely a vulkán kitörésének áldozata lett; 1748-tól indul meg feltárása, mely a korszak egyik legnagyobb régészeti, kultúrtörténeti szenzációja.
azt mutatják, hogy már a’ Rómaiak is gyakorlották – veszedelmesnek, mert Pythagoras azt tanítja, hogy egy 46 lépésnyi kör, ha átmérője tizenötöt tesz, egy éjjel annyiszor megjárva 16,000 lépést tesz, ’s ennél fogva másodfél mértföldnyi szökdelést, ’s hogy e’ szerint öt év alatt az ember minden lélekzetét kiszökdelteti. – Hát édes bácsi azt gondolja, hogy mindent a’ mi plánumunk szerint intézzünk? – Bizonyosan mond Body, mit lehetne okosabbat tenni. – Hát lássunk hozzá! jó, hogy jöttök, Máli, Laczi – kik épen belépének – bácsi meg fogja mondani, mint óhajtja a’ gróf’ eljöttét űlni, ’s reménylem ti vele egyet fogtok érteni.
Édes bátyám! – monda Amália – akármit végzett, meg vagyok győződve, hogy a’ maga ’s a’ gróf’ lelkére semmi egyéb nem méltó, mint a’ mit mi javaslunk. A’ gróf ’s az övéi nagy mértékben míveltek. Ő a’ maga jószágain nagy kiterjedésü philantróp elrendeléseket vitt véghez. – Hah, úgy hát neki az enyéimet kell látni, viszonza az enthusiaszt, meglássuk ki fog e rajtam. – Hisz’ igen! épen erről akarjuk őt meggyőzni. Hagyj legyen meglepve ő is, de bátyám is. Egyholnapi távolléte alatt az iskolában a’ Bel-Lancaster’ rendszere*
Andrew Bell és Joseph Lancaster egymástól függetlenül kidolgozott módszere: a tanító az idősebb tehetséges tanulók közül segédtanítókat választ ki, akik a tőle kapott rendszeres utasítások alapján végzik a kisebb gyerekekből álló csoportok oktatását, nagyobb közösségek egyidejű oktatását téve lehetségessé.
hozatott-be. – Hah! azt neki látni kell, mond Body. – Aztán, folytatá Amália, ásatásink közbe egy római utra akadtunk, melly azt fogja mutatni, hogy Mac-Adams’ útépítése*
Az úgynevezett ’makadámút’ John Loudon McAdam skót mérnök fejlesztése, ami tömörített kőzúzalék-borítással rendelkező egyfajta műutat jelent.
már a’ rómaiak előtt is isméretes volt. – Római útra! melly talán öszve köttethetik majd az enyémmel, azt is kell látni, hagyj itélje-meg, mellyik érdemli-meg az elsőséget. – Végre, mond László, egy kis előadást tartok ezen ásatványokról. – Brávo! de szűntelen az enyémre való tekíntettel – Befejezésűl, esék szavába Amália, rövideden az üstökös csillagokról fogok valamit olvasni, mert a’ gróf egy szenvedelmes égész, ’s így már csak kell néki egy kis áldozatot tennünk. – Áldozatot! Az philanthropismus! Embertársaink’ gyengeségeit szeretetlenűl megitélni nem illik; úgy van, tegyünk neki egy kis áldozatot. – Annál marad hát? – Annál, főkép a’ philanthróp áldozat miatt.
Ime, ime egy levél a’ gróftól! kiáltának Betti, és Lína beszaladva ’s a’ levelet Bodynak oda nyújtván. Csak hamar, bácsika! mond Lína, olvassa, hogy tudjuk, mikor lesz itt – Lássuk mond az öreg, de a’ mint feltöri, felkiált: Jaj jaj gyermekek! – nem – lehetetlen – halljátok csak – nem – halljátok! új csinált utamon felfordult kocsija, ő lábát, a’ grófné pedig karját sértette meg, ’s most gyógyítás végett Pestre mennek vissza. Hogy a’ manóba lehet az, új utamon felfordúlni, ez hallatlan dolog! csak foganatja legyen. – Mit, út, új út, mond Amália, de előadásainkat nem hallhatja most! nem magunkat, de őtet szánom – Ajaj! sohajt Lína, nem lesz semmi táncz, sem muzsika, sem maszk! Illy szerencsétlenség csak engem érhet. – ’S a’ tón nem lesz majd sétacsónakázás – mond Betti – nem látja a’ nap’ támadtát, szegény gróf, melly gyönyörűségtől foszt-meg egy nyomorúlt út!
Micsoda, nyomorúlt út, kiálta a’ kedvetlenűl kimenők után Body, már azt kikérem magamnak; hólnap kimegyek látni azt a’ helyt, hol a’ kocsi felfordúlt. Azonban csak most jut eszembe, hogy még örülnem kell, hogy a’ gróf el nem jött, mert a’ mint nekem látszik mennykő enthusiasmusom által annyira elhagytam magamat ragadtatni, hogy mindegyik hugomnak megengedtem terve’ végrehajtását, így ugyan szép zavarba jöttem volna! mellyből most íme új csináltutam mentett-ki, de jövendőben soha többé nem engedem magam által olly enthusiasti indulatoknak – csak foganatja legyen!
Ekként szerencsésen el volt mellőzve az a’ vihar, melly a’ három pár’ ellenkező indulatit fenyegeté, ismét előhaladtak tulajdon megszokott pályájokon, ’s viszonos köz hajlandóságok mindég szorosban csatolgatá öszve. Így mult-el a’ lyánykák ottlétök’ második hónapja is, ’s a’ Doctor örömmel várta gyermekei’ ünnepes öszveköttetésök’ napját, midőn a’ sors hirtelen igen különös és váratlan fordulatot ada terveinek.
Tikkasztó volt heve a’ nyári estvének, és sötét fellegek hirdeték a’ közel égi háborút, midőn az egész família a’ parkból a’ kastély’ szálájába vonult, szorongódva várván-be itt a’ vihart. László és Amália épen Clapperton’ belső afrikai utazásait olvasták, midőn a’ mennydörgés azt jelenté, hogy a’ villám közel sújtott. A’ Doctor a’ másik két párral kiváncsian rohan ki megtudni a’ dolognak miben-létét. László es Amália pedig olvasásokba elmerűlvén ’s alig hallván a’ beütést, tovább olvasának, midőn egy házi inas bérohan ’s tűz-et kiált. Ez riasztá-fel Lászlót álmából. Hol van tűz? kérdezé – lenn, felelt az inas – a’ kovács’ csürjébe ütött-be – Micsoda? hát lássatok hamar a’ tüzoltó csővekhez, ki a’ vízszekerekkel, fogass-be – kiált László, messze elvetvén a’ könyvet – Hiszen maradjon, mond Amália, végezzük-el ezt a’ czikkelyt, mi gondja avval a’ lármával, a’ parasztok majd oltanak. „Mi? mi gondom hozzá? viszonoz László, mi gondom a’ szegény paraszt’ kunyhójához; meg-őrült e, hogy ezt kérdezi? Csak ki! ki!” ’S evvel az inassal együtt elsietett, maga szökött-fel az oltócsőre, megragadta a’ gyeplőt ’s elvágtatott. Megérkezvén közel a’ tűz’ helyéhez, Línával találkozik, kit egy sereg kis gyermek követett, kiket ő vígasztalt és bátorított. – Honnan ezek a’ gyermekek? kérdé László. Itt a’ tűz’ helyéről; szüleiktől vettem által hogy a’ kastélyba vigyem ’s addig is gondjokot viseljem. Szép! szép! kiálta László ’s a’ tűznek ment; minden megfelelt a’ kívánságnak, ’s nem sokára a’ tűz el volt oltva. Megnyugtatva tért haza a’ Doctor három fiával, ’s mindnyájan, kikkel találkoztak Lászlónak Éljent kiáltottak. Mikor a’ kastély udvarába léptek, Betti az életkamrában volt, ’s ételt osztogatott, Lína a’ gyermekek közt ült vígasztalta ’s etette a’ szegény megijedt kis teremtéseket.
Hah! tudtam én azt, monda a’ Doctor a’ szálába lépvén, hogy új tűzoltóm a’ fekvő csővel és angol billentyűvel rendkivűl való hatásu: tíz perczben meggyőz minden tűzet, csak foganatja legyen. Azt az észrevételt kell tennem, mond Amália, ki épen a’ terasszról jött-le, ’s a’ perspectivumot kezében tartotta, hogy ezek az oltó intézetek még sok jobbítást kivánnak. Felülről igen jól láttam a’ tüzet. Először is minden házban a’ fából álló részeknek tűzellenes mázzal kellene bevonva lennie, aztán az oltó embereknek abba a’ vasdrót öltözetbe kellene beburkoltaknak lenni, mellyet Milánóban Aldíni úr talált-fel, ’s végre – Hiszen ez mind igen jó volna, esett szavába kedvetlenűl László, de mivel az nincsen, a’ kéznél lévő szerekkel kell tenni mindent, mit csak lehet, ’s a’ szerencsétleneken segíteni; így gondolkozott legalább Lína, mikor a’ tűz’ helyére futott, az elhagyott gyermekeket haza hozta ’s gondjokat viselte, a’ mint ebből az ablakból láthatja, ha már nem akar benne részt is venni. Ezen szókkal elhagyta a’ szálát ’s Línához ment, ki épen ajándékokkal megterhelve akarta a’ kisdedeket szüleikhez vissza vezetni. – Jövök mindjárt, kiálta utána Amália, mihelyt megleszek Clapperton’ két utólsó czikkelyével.
Ettől a’ percztől fogva László mind inkább idegenkedett Amáliától, ’s Línához közelítgetett. Néki jól esett, mikor a’ komoly tanulmányokat el-elhagyván, Línánál kedves mulatást talált, ’s az órák enyelgés és muzsika közt folytak-el. Mindég inkább és inkább átlátta, hogy a’ tudományok emelik ugyan a’ lelket, de hogy az öröm a’ legszebb isteni adomány; ’s Lína is kedvét lelte az ő társaságában, mert minden kérdéseire hamar és kimerítőleg válaszolt ’s meggyőzte a’ felől, hogy valódilag mívelt ész szép tulajdona a’ férfinak.
Ámbár tehát Amália és László’ szövetségök szűnedezett, a’ másik két páré fenmaradt, ’s mivel László egy pár napra ama’ történet után távol volt, Body annál kevésbbé vette észre Amália’ magányos létét, mivel figyelmét egyéb dolgok kötötték-le. Közelgett tudnillik a’ főpróbatétel’ ideje az általa újra elrendelt iskolájiban a’ szomszéd városkának,’s mivel ezen alkalomra minden körűl belűl lévők meghívattak, ’s egy estvét az ő házánál voltak eltöltendők, sokféle dolgai valának.
Itt volt végre a’ nap, ’s az egész família az iskolaházba ment, tudván, hogy csak így mutathatnak a’ Doctornak valódi figyelmet. A’ próbatét Body örömére igen jól ment, ’s befejezésűl kelle valakinek a’ társaságból tárgyat adni az ifjúságnak, hogy belőle levelet készítsen. Bettit érte a’ sor. Ez soha sem élvén e’ földön, hanem ideális pásztorvilágban, itt is idyllioni*
Idilli.
ihletésének engedvén egy piros pozsgás parasztfiút hítt elő, ’s ezt mondta: „Dámon! írj Daphnének egy levelet, ’s panaszold el neki egy juh’ elvesztését.” A’ társaság hangosan elnevette magát, ’s Károly, a’ ki a’ ház’ szögletében álla, nem csekély zavarba jutott, látván, melly balga szót bocsátott-ki az ő ábrándozó ’s a’ falusi életért égő barátnéja. A’ nagy fejű fiu meredt szemmel bámulta Bettit, ’s azt mondta, hogy ő sem Dámon sem Daphne uramékat nem ismeri. Body elpirúlt boszúságból félvén, hogy tanítványa balog húga miatt szégyent fog vallani. De szerencsére Máli segített a’ dolgon, azt mondván: hugom csak kevés szóval illette a’ feladás’ tárgyát; írd meg fiam anyádnak p. o. hogy a’ víz kiáradt, a’ gátokat elhordta, a’ vidéket elpusztította, de hogy isten’ segítségével nyájadból csak egy juh veszett-el. Body és Károly ismét szabadabban leheltek, ’s a’ társaság elnémult. Csak hamar megvolt a’ fiú, ’s Betti megdicsérvén őtet, tovább adta a’ levélt. Amália keresztűl szaladt rajta, ’s jó okokból elakarta rejteni, de Body kivévén azt kezéből, szerencsétlenségbűl egy öreg kisasszonynak adta által, ki nem épen a’ leggyöngédebbek közé tartozott neméből. Ez és szomszédnéja olvasták a’ levelet, hol egymásra hol Bettire néztek, végre közönséges kaczaj lett belőle, mikor a’ levél körös körül ment. Szegény Károly azt hitte, hogy el kell süllyednie szégyenletében, mikor kezére kerülvén a’ lap, egész egy sereg hibát látott. Pirúlt magáért ’s barátnéjáért, ki csélcsapkodni tudott, de nem beszélni, ábrándozni, de nem írni. Érzette, melly nagyon felűlmúlja őt Máli,’s melly gyengéden akarta ez annak tudatlanságát elpalástolni, de a’ mi, fájdalom, el nem sűlt. Haza menvén a’ társaság, annyira fel volt ingerelve, hogy két hónaptól fogva most legelőször nem Bettit de Málit kinálta-meg karjával.
Úgy tetszett, mintha e’ nap Betti szerencsétlenségére kélt volna fel. Az estvélyi mulatókörben társasági játékokról lévén szó, a’ Betti’ javallatai olly balgák és ízetlenek voltak, hogy a’ felelet mindég csak csúfolódó nevetés volt, míg Amáliának minden szava lelkesnek találtatott. Tánczra híván most mindnyájokat a’ muzsika, Betti kérte Károlyt, hogy jőne véle a’ park’ terasszára, hogy ott a’ deli holdnak örűljenek. – Mindent a’ maga idejében! monda Károly; ma vígadjunk; látja mint forog Máli is ott a’ tarka körben, ki még is egyébkor olly komoly! Tánczra kérem most; maga azonban andalogjon bízvást a’ szelíd hold’ fényében, ’s panaszolja-el neki a’ mai nap’ történteit, mellyeknek én illy különös felfedezéseket köszönök.
Betti elbámúlva nézett utána; fogta gitárját, a’ parkba ment véle a’ szunnyadó természetet ölelni, míg Károly vígan lejté tánczát az éber Amáliával. Általlátta most, hogy ez nem csak tudós de szeretetre méltó is tud lenni, ’s hogy az illy nyílt elmével való társalkodás csak kellőbb, mint olly szűkkel, millyen Bettié vala.
Ez az estve lőn Betti és Károly’ frígyök felett az elhatározó; ez Amáliához szított, ki mind inkább érzette, hogy egy illy csupaérzésű ember is kedves lehet, ha nem bír is László’ terjedt tudományaival.
Valamint ez a’ nap vígságok közt töltetett el a’ kastélyban, úgy a’ jövő vasárnap nagy fontosságu volt az egész vidékre nézve. Az ujonnan megjött prédikátornak első beszédét kelle tartania. Őt megelőzte a’ legjobb hír, ’s így közönséges volt a’ kíváncsiság, őt a’ szószéken látni és hallani. A’ Doctornak egész famíliája a’ reggeli után a’ parkban jött öszve, ’s innen a’ templomba ment. Adolf nem látta Bettit és Línát, ’s felkereste a’ nagy szálában. Ott lelte ezt a’ klavír mellett, midőn épen egy új darabját tanulta Herznek. Lína kisasszony! monda belépvén, még maga hijázik a’ társaságból, melly most a’ templomba megy, az új tiszteletes’ első beszédén felépűlni. – Hát nem látja – felelt az – hogy épen ezt a’ potpourrít tanúlom a’ maestvéi concert’ számára. – Hisz ennek máskor is van ideje; a’ legnagyobb szükség’ esetében más valamit is játszhatik. –
Nem, nem! nincsen ma kedvem predikácziót hallani – micsoda? az isten’ igéjét hallani nincs kedve? – viszonza komoly hangon Ádolf. – Bizonyosan mennék, mond Lína, de látja, el nem tudok most válni klavíromtól. – De ha mindnyájan mennek? mond Ádolf – Betti sem megy; ugy e te sem mégy? monda az épen szobájából lejövő Bettihez. – Én? biz én megyek! felel ez. Hogyan? folytatja Lína, hát nem várod be az emberünket, ki a’ várasbúl azt a’ két svéd galambodat hozza-ki az új kalitkával együtt? – Piha! mond Betti, hogy gondolhatod már azt, Lína, hogy én majd illyen apróság miatt elmulasztom a’ templomot – Hát nem jőn? kérdi Ádolf Línát érzékenyen felgerjedve – nem lehet, ne is kinozzon! – Menjünk hát! monda Bettinek, karját nyujtván, ’s elbusúlva Lína’ könnyelműségén némán ment a’ templom felé!
A’ prédikáczió jeles volt, ’s minden hallgatókat megindította. A’ szónok a’ felebaráti szeretetről szólt, ismervén a’ földesúr nemes tulajdonságait, ’s eleven szinekkel festette-le azon jeles embereket, kik nem ábrándoznak, ’s a’ világi boldogságokról nem csélcsapkodnak, hanem szép tetteket visznek végbe; ’s megvetette azon puha érzelgést, melly senkinek sem használ, hanem maga magát elkényezteti ’s elrontja.
Haza kísérvén Ádolf Bettit, ez lassan és gondolkozva haladt mellette, ’s midőn amaz a’ szót az épen most hallott beszédre fordítaná, ez mélyen meghatottnak látszék a’ szavak’ igazlététől. Ádolf is igen el volt lágyítva az épűletes beszédtől, ’s Betti kinyilatkozásai mély benyomást tettenek reája. Általlátta hogy ez nincs mély érzés, csak fentebb miveltség nélkűl; ’s hogy, ha lelkének a’ megkivántató irány adatnék, hogy az életet valódi practicus oldaláról tekintse, neki meleg szivénél fogva igen szeretetre méltónak kellene lenni. Hasonlítgatni kezdte őt Linával, ’s ez nem igen nyert az által, mert ennek, mint mondá magának, csak mulatozásra és enyelgésre nem az élet’ komoly mélységére vannak érzékei. Igy meghűlt szíve Lina iránt ’s annál inkább vonzódott Bettihez, ki igen örűlt társaságának, mert általa izetlen andalgásaiból kiszakasztatott, ’s az élet’ derűltebb oldalait tanulta ismerni.
Így új fényben egyesűlt ismét a’ három pár. A’ tudós László mindég a’ játszi Línával; Károly, az érzékeny gazda a’ bölcs Málival; ’s az életének örűlő Adolf a’ holdi ábrándozónéval volt örökké, Bettijével. Ezen ellenkező természetek egymásra a’ legjobb befolyással voltak; a’ charakterek’ elválasztó vonalai lassanként mind inkább el-enyésztek, ’s napról napra hasonlóbbak lettek egymáshoz.
Body mind ebből nem vett észre semmit. Ő sokkal inkább el volt foglalva intézeitől, mint hogy a’ párok’ cseréjét felfedezze, kivált hogy mindnyájokat a’ legszebb békében látta.
Egyszer, őszi idő lévén a’ Doctor’ fiai vadászatra mentek, ’s igy a’ három leánytestvér egyedül maradt a’ kastélyban. A’ déli nap’ keresztűltörő sugárai Amáliát hívták sétálásra; fogta kendőjét ’s kalapját ’s az újonnan megérkezett újságleveleket. Az erdőcske’ szélin egy asszonyi alak vonta magára figyelmét, ki egy ledűlt fán ült; beteges színe ’s szegény öltözete egy nem csak igen megszorúltat, de koldulónét hagyott volna benne sejteni, ha termetének nemessége ’s egy el nem rejthető jeles viselet mást nem mutattak volna. Amália akaratlan is felé vonatva érzé magát, ’s részvevőleg közelíte hozzája; ajánlott volna neki segedelmet, de nem mere neki azt nyújtani. Talán nem jól érzi magát, mond Amália érzéssel. Igen nem jól! felel az asszony, ’s isméretes lévén előttem Dr. Body emberszeretete, kórházában bátorkodom segélyt keresni. Az meglészen bizonnyal! viszonz Amália. Úgy látszik hogy az asszony nincsen a’ mi vidékünkből? – Nem, felei az asszony, én a’ szomszéd faluból vagyok, hol férjem tiszttartó volt, ’s én halála óta egy csekély kegyelemdíjból éldegélek – Tiszttartó? kérdi Amália csudálkozva – Igen is, kisasszony! Csudálkozik úgy e, hogy engem illy környülmények közt lát: voltam igen is már jobbakban, de ártatlanul szenvedem szerencsétlenségemet. De nem ártatlanul; egykori kevélységem’ és hivságom’ díja ez! – Érdekelve monda Amália: Az asszony szerfelett szigorú önmagához! – Nem én; ’s ezt a’ kisasszony nem mondaná, ha ismerne. Kegyed olly jónak, szelídnek látszik, hogy ellenállhatlanul érzem magamat bűnöm’ megvallására bírva. O csak mondhatnám-meg fenn szóval minden leánynak, hogy egy se légyen hozzám hasonló soha. Atyám tekintetben levő státustiszte volt, nem birt ugyan nagy értékkel, de még is annyival, hogy gondosan neveltethettem. Fájdalom! a’ természet némelly kevés talentummal ajándékozott-meg, ’s ezeknek mivelése nem sokára álmiveltségre csábított-el. Atyám kedvét lelte azon dicséretekben, mellyekkel egyetlen leánya tetéztetett, ’s a’ tudósné híre, mellyre szert tettem, hízelkedett ugyan szegény atyámnak, de minden kérőket elijeszte. Halála után fejem tele volt ugyan sokféle tudással, de értékem nem volt, ’s így kénytelenítettem a’ közel falu’ tiszttartójának nyujtani kezemet. De egyikünk sem lelte e’ házasságban a’ reménylett szerencsét. Ő érzékeny szivű egyszerű férfi volt, én egy tudós asszony, ki csak könyvekben, ’s mesterségekben lelte kedvét, a’ házi gazdasághoz nem értettem, ’s így többet ártottam neki mint használtam. Értékünk rendetlenségbe jött, mit csak akkor vettem észre mikor a’ bú ágyhoz szegezte szegény férjemet, ’s én, mint árva özvegy csak hamar sírjánál álltam. Most felébredtem álmaimból; egy silány penzióval szegényül és elhagyva kelle élnem, elhagyva, mert ifjúságom’ virága elhervadt, ’s tudományomat senki csudálni nem akarta. Ifju ’s öreg ízetlennek tartott; az asszonyok szerfelett miveltnek, a’ férfiak pedig még mindég kevesbbé tudósnak, mint hogy bennem kedvöket találják. Betegségek jöttek rám, ’s állapatom csak hamar olly szegény lett, hogy szinte táplálati gondokkal kezde küzködnem. – Hát nem tudott sorsán kézi munkák által könnyebbíteni? kérdé Amália. – Istenem! felelt az asszony, nem tanultam én azt; fejem tudákossággal volt megtömve, de kezeim elügyetlenedtek. – De – sürgeté tovább szorongódva Amália – nem lelhete valamelly nemes házban talentumai ’s miveltsége mellett társalkodói hívatalt? – Ah híjába kerestem én azt mindenfelé. Az egyik famíliának nagyon fiatal voltam, a’ másiknak kelletinél öregebb, mindenik pedig először is azt kérdé, értek e a’ házi gazdasághoz. Meg is próbáltam egy pár háznál, de fájdalom olly kevés sikerrel, hogy le kellett ezen gondolatról mondanom; bu és gond mind inkább megemésztettek, mig ezen elhagyott állapotra nem jutottam, mellyben lát a’ kisasszony, ’s mellyben most idegen könyörüléshez kell folyamodnom. – Vigasztalódjék! mond érdekelten Amália, lesz segedelem! ’s ha egészsége helyre fog állani, gondoskodunk jövendőjéről is. Jőjön vélem, magam vezetem bé a’ kórházba ’s a’ legnagyobb gondokba ajánlom.
Soha nem ismert érzemények tolultak öszve Amália’ szivében, ’s néma tünődésbe merűlve kísérte el a’ beteg asszonyt a’ kórházba, honnan legott vissza siete szobájába. Elvete magától minden könyvet és ujságot, a’ szerencsétlen asszonnyal foglalatoskodván elméje szűntelen. Szavai’ valósága erősen meghatotta; neki ön értelme és szíve azt súgta, hogy nemfelel-meg asszonyi rendeltetésének, ha eddigi pályáját folytatja, ’s hogy egyéb tartozások vannak, mellyeket meg kell tanúlnia.
Egyedűl lévén a’ három leánytestvérek ebédnél, és Betti, ki hónapok óta vitte a’ házi gazdaság’ gondjait, ezekről beszélgetvén, Amalia – először életében – érdekkel hallgatta, taníttatta magát, ’s általvette a’ kulcsokat ’s minden foglalatosságokat egy időre, de kikérvén magának hugának tanácsát és tapasztalási segédét. Örömmel igérte azt meg Betti, noha tudós nénje’ illy gyors változásának oka előtte titok volt.
Asztal után Betti egy kis sétát javallott a’ közel hegyekre, de Amália azzal mentegette magát, hogy neki mingyárt által kell vennie a’ ház’ dolgait, minden után látni, – Lína pedig egy gyermeksége’ barátnéjához volt már igérkezve, ki a’ szomszéd falu’ prédikátoránál volt férjnél. Azért Betti maga ment a’ hegyekbe csak Jancsi inastól kisérve; ’s ma azt tette-fel magának, hogy a’ legmagosabbra megyen-fel mert az ott-lételt föld felettinek képzelte magának. Ezen gondolattól eltelve bátran meggyőzött minden akadályokat, míg egy órai vergődés után czélpontját szerencsésen elérte. Itt egy favágó’ szegény kunyhója fogadta, ’s pihenésre hajlékot ajánlott; benn egy serény asszony öt köpczös fiucskának egy tál tejet tálalt, mellybe fekete kenyér volt bele vágva.
Jó reggelt kendnek asszony! mond Betti; megengedi hogy egy perczig itt kipihenjem magam? Szívesen nagy jó kisasszonyom! felel az asszony, de hagyj törűljem-meg elébb jól ezt a’ padot. Megbocsásson a’ kisasszony ennyi gyermek között nehéz olly rendet tartani, minőt kellene. Eleget igyekszem hogy kis hajlékom tiszta legyen, de ezek a’ pajkos fiak valódi ostorok rajtam szegény asszonyon. Nem mentek rögtön félre! kiálta a’ fiúkra, kik Betti’ ruháját kiváncsilag tapogatták kezökkel. Hagyja kend őket, mond Betti nyájasan, de egyszersmind aggodalomnál törlögetve ruháját, mellyen a’ gyermekek öt ujainak szennye volt látható. Mint irígylem én a’ kelmetek’ sorsát, mi boldogoknak kell itt lenniök ezen halmon. Bizony jó magas hely, mond az asszony, de istenem mit csináljon egyebet az ember, férjem itt a’ hegy háton fát vág, ’s szerencséseknek mondjuk magunkat, hogy atyánktól ezen élelmet is öröklöttük. Mi egészséges levegő az itt! mond Betti. Igen, a’ levegőben nincs hiba; a’ szél esztendőt át háromszor is eldöntögeti a’ ház’fedelét, de férjem mindég megigazítja. Ti boldogok, mond Betty, ti minden nap bámulhatjátok a’ nap’ keltét és nyugtát. Bámulni? kérdé az asszony csudálkozva, hát a’ városban nem kél a’ nap? Igen, mond Betti megzavarodva, de ez a’ napfény itt? – Igen, városban más napfény lehet, legalább nem illy forró, mert ez szinte éget benünket, mint a’ kisasszony eléggé észreveheti bőrünkről. – Mi jó élet lehet egy illy szalma fedél alatt. – Ah, mond az asszony mosolygva, a’ kisasszony ezen sok lyukak miatt kötődik, mellyeket a’ ház’ fedelén lát; az még az utólsó vihar’ maradványa ’s tegnap jól keresztűl vert az eső rajtok; de majd szombaton estvére, midőn férjem korábban jő haza, ismét helyre állítja. – Mi nyugalomba, mi megelégedetten éltek ti itt egy kedves férj és nő; gyermekeitekkel kebleteken. Igen, mond a’ parasztasszony, a’ gyermeket keblen kell hordani, az ég ugyan meg is büntetett ezen öt poronttyal; öt évű házasság ’s már öt gyermek! De a’ jó isten adta őket ’s az embernek tűrnie kell. Csak olly falárdok ne volnának, de ha az egész erdő talán kenyérből állna már megemésztették volna. Szegény férjem egész isten adta nap dolgozik, és fárad, de hét szájba kenyeret keresni valóban nem is csekélység. Kend nagyon szereti őt, mond Betti nem de? Hogy ne szeretném, jó istenem, ha ma meghal jobbat nála soha sem találok. Makrancz minden férfiban van, ’s hogy ő néha kevéssé többet iszik, azt nehéz munkájáért meg lehet bocsátni, de engem még csak egyetlenegyszer vert-meg. Megverni! kiálta Betti – Igen, de az nem volt ám egészen ok nélkűl mert Endre juhásszal elfecsegtem az időt, ’s így az ételt későn hoztam neki, de a’ jó ég tudja, hogy ha az ember egész reggelt munkában tölti az evésre nem örömest várakozik, azért engedjen-meg a’ kisasszony, hogy most elhagyom ’s férjem’ számára étket hozok. Ő ma éjszaka a’ kunyhóban fog hálni ’s reggel térend vissza. Még sem vagytok készen? kiálta a’ gyermekhez ’s elkapván kezekből a’ tálat néhány lökéssel az ajtón kitolá és sovány étkét készűle férje’ számára kitálalni.
Betti eleget halla és látott. Kilépe a’ szabadba, de a’ paraszt asszony durva beszéde annyira elkedvetleníté, hogy semmi költői érzeményekre sem lehete fogékony. Megismerte, hogy álmodott szerencséje e’ vidékben átkozott prózai alakú ’s hogy legalább e’ helyt pásztorilag szerencsés emberek nem találtatnak. A’ magasztalt szép kilátás felől többé nem akara tudni ’s lejöttében, a’ hegyről a’ legrövidebb útat választá, ’s ezt annyival inkább, mert egy zivatarral fenyegető borúlat sietésre intette. Még a’ hegytetőn, szinte felében útjának, hol nem volt fa és bokor lepte-meg egy nagy zápor, melly lángoló képzeleteit egészen elhűté ’s keresztűl ázottan tért haza.
Itt elborult képzeletekkel tépelődött ’s érzette, hogy ama’ paraszt asszony’ durva viseletében igazabb színekkel festődött elébe az élet mint minden eklogákban. Csalódása annyira elkomorítá, hogy galambjait azonnal szabadon eresztette, kanári madarait szolgájinak ajándékozá, Gessneridylljeit,*
Salomon Gessner sikeres és nagyhatású Idyllen című 1756-os művét Kazinczy Ferenc is lefordította, 1788-ban és 1815-ben is kiadta.
’s hárfáját pedig egy úti ládába zárta, mellyet felnyítni nem hamar szándékozott.
Az alatt, hogy a’ szegény Betti illy gonosz sétálást teve, Lína a’ szomszéd falura kocsizott, hogy Nínát, a’ praedicator’ nőjét és ifjonti barátnéját meglátogassa. A’ pap épen hivatalos dolgaiban utazott vala el ’s Ninát egyedűl hagyta. A’ két barátné rendkivűl örvendett hat évi elválás után a’ viszonlátásnak. Nina barátnéját már a’ kapuban várta ’s ez nagy örömmel röpűlt ölelésére. „Te egy kis hajlékba fogsz lépni, mond Nina, de a’ melly olly csínos ’s nekem annyira kedves, hogy egy városi legfénylőbb palotával fel nem cserélném.” Úgy hát megelégedett és szerencsés vagy? kérdé Lína. Végtelenűl, válaszolt Nina. – Mint örvendek rajta, mond Lína, ’s mint vágyom tudni, mikép szerethetted-meg ennyire sorsodat. Ma vígaknak kell lennünk, muzsikálnunk, rajzolnunk, festenünk, tánczolnunk; igen, egy tánczocskát kell, édes barátném, számomra ma estvére rendelned. Kedves Línám viszonza Nina, én kívánságaidat nem teljesíthetem. Nézd ott ama’ klavírt, hét hónap óta nem volt felnyitva; fele a’ húroknak hibáz, másik fele pedig tágultan áll. Tehát nem játszol minden nap? kérdé Lína bámulva. Kivévén férjem’ születés és névnapját, egyébkor soha sem. Ezen napokra mindenkor valami újat tanúlok, hogy vele meglepjem, különben pedig zárva áll. Jó, mond Lína, úgy hát festeni fogunk, ez a’ vidék itt körűled olly regényes! nem tartóztathatom magamat, hogy könyvemnek egykét lapjait néhány rajzolattal ne gazdagíthassam. Jól emlékezem, hogy te mindég jeles tájfestőné voltál. O barátném, mond Nína, az én festékeimet most gyermekeimnél keresd. Szinte egy éve már, hogy őket az én öt esztendős Károlyomnak ajándékoztam ’s ez most a’ maga huszárjait festi velök. Öt éve, hogy kréta és ecset kezemben nem voltanak. Sem játszol sem festesz? mond Lína, de még is egy kis tánczot fogsz számomra rendelni. Tánczot? kérdé mosolygva Nina, igen, ha Károlyommal tánczolni akarsz, mert különben ő kivűle egy férfi lélek sincs a’ faluban, ki csak egyetlenegy tánczlépést tenni is képes volna. Ma édes Línám meg kell emlékezned, hogy nem királyi városban, hanem csak egy faluban vagy, hol kénytelen léssz Nináddal megelégedni. Jer, menjünk a’ kertbe én majd ruhát fogok varrni ’s munka közben elregélünk mindent a’ mi négy évi elválásunk óta történt. Ah épen jó, mond Lína, hogy ruháról szóltál, a’ mult héten jövél-meg férjeddel a’ városból, úgy nekem néhány módit kell mutatnod mellyeket magaddal hoztál. Módit? Kérdé Nina, én nem ismerek semmi módit. Bizonyossá tehetlek, édes barátném, hogy hat évtől mióta férjhez mentem ruhát nem vevék, mi nem ismerünk piperét, nem módit, itt csak tisztaságra ügyelünk ’s én avult menyasszonyi ruhámban is még mindég legékesebb vagyok a’ falu’ pórasszonyai között. Jó istenem, mond Lína, mivé levél te Ninám alig ismerhetek reád többé. Te, ki valaha csak a’ muzsika, festés, táncz ’s öltözködésért éltél, most mint ház gondviselőné egy faluban tespedsz, eltemeted minden elméidet, a’ mulatság iránt többé semmi hajlandóságod ’s még is szerencsésnek nevezed magad? Miben leled valljon mulatságodat? Azt mingyárt megláthatod, mond Nina, jer velem, ’s a’ szobájába vezetvén megmutatá három magzatit, kik élte’ gyönyörűségei voltanak. Imé mond ő, öszvecsókolván kettejét a’ fiúknak, a’ harmadikat pedig ölébe vévén, ime Lína, ezek az én mulatságom, gyönyörűségem, mindenem! E’ kisdednek kiáltása az én muzsikám, az én Károlyom’ mázolásai nekem a’ festői művészet, szökdelései a’ táncz s’ ha az én kisded Ninámat melyemhez szorítom, akkor sokkal kedvesebb és tetszőbb vagyok férjem előtt, mint bármelly czifrázattal és piperében. Te is tapasztalni fogod nem sokára, hogy mind azon ifjonti enyelgések, mellyeket a’ serdülő kor olly hévvel bálványoz egy jó házasszony előtt elvesztik becsőket ’s hogy a’ valódi boldogság és megelégedés, a’ házi csendben áll, ’s hogy a’ legszerencsésebb mulatság egy kisded rokon körben virágzik.
Lína csudálkozással követé barátnéját a’ kertbe, hol az gyermekei’ számára ruhákat készíte, ’s elébe azon boldogság’ képét rajzolá, mellyet ő férjének karjain éldell. Línának illy dolgokról eddigelé képzelete sem volt, ’s ezeknek látása mélyen érdeklé. Nina elbeszélte mi fájdalmas volt eleintén a’ városi örömeket nélküleznie, de hogy azokat nem sokára elfeledvén férje’ társaságában lelte gyönyöreit, ’s mennyire szerencsétlennek érzené magát jelenleg, ha azon mulatságokkal kellene idejét elveszteni, mellyeket egykor élte főbb gyönyörűségeinek hive.
Línának perczekké váltak ezen egész délest’ óráji, résztveve barátnéja’ munkájában, ’s midőn estve tőle elválna, megvallá, hogy magát némelly tévelygésekből kigyógyúltnak érzi, ’s hogy többször fogja barátnéját meglátogatni, hogy a’ házi boldogságnak tanúja lehessen.
Következő napon Lína klavírja zárva állott; a’ festékek és ecset félre voltanak rakva, rokkát és orsót veve elő, megosztá Amáliával a’ házasszonyi gondokat, ’s úgy látszott, mind ezekben nagy gyönyörűségét találja.
Ezen őszi nap tehát rendkivűl csudálatos változást teve a’ három testvér’ lelkében; mindenike nemesb és kedveltetőbb alakot ölte magára, ’s a’ három ifju előtt napról napra nevekedett becsök, elannyira, hogy csak hamar mindenik megvallá érzéseit kedvesének, ’s mindenik elhatárzá, hogy a’ gyámatyától kezét fogja kérni kedvesének.
A’ Doctornak épen születésnapja innepeltetett, ’s a’ família szíves kivánatokkal járult elébe. Ez épen a’ praedikátio’ órájára várt, midőn László belépe, ’s kezét érdekelten megcsókolván szerelme’ titkát felfedezé, ’s kérte az öreg’ áldását. Ez a’ gyónást rendkivűl örvendezve fogadá. Ma úgymond kedvesebb hírt ennél nem hozhattál volna, ez vala önnön kivánságom is. De hát Amália megegyez e? Amália? kérdé László. Igen, hát nem Amália’ kezét kéred e? – Nem, mond László, én Línáért élek, ő boldogságomnak egyetlen bálványa. Te és Lína! mond megütközve az öreg, mit fog ehhez majd Adolf mondani. De íme épen jő, halkan, halkan, hogy valamit észre ne vegyen. Adolf gyengéden megfogá az öreg’ kezét ’s épen olly gyónást teve, mint László. „A’ mennykőbe! mormola az öreg, de hát Línát megkérdezted e? Azt nem, mond Adolf, mert én Betti’ kezét kérem. Igen, mond amaz, de őt Károly szereti? – O nem, atyám téved, kérdje-meg őt, épen jő. Halljad Károly, itt két vőlegényt állítok elődbe. Én pedig a’ harmadik vagyok, mond hirtelen Károly, ha atyám áldását meg nem tagadja. Harmadik? mond a’ Doctor, de hát mellyik kezét kéred? Mert a’ ketteje már el van ajándékozva, csak foganatja legyen. Nálom lesz, atyám! mond Károly mosolygva csókolván-meg atyja’ kezét, adja nékem atyám Amáliát ’s minden szenvedéseimből ki vagyok gyógyúlva. De a’ mennykőbe! kiálta a’ Doctor, mi történt? Eleintén máskép voltatok párulva ’s most mindeniktek épen azt kivánja, ki nem neki való. O atyám, azt ne higye, lelkünk most áll a’ legszebb öszhangban, ’s ez mint reménylem öröködni fog.
Úgy hát meg vagyok elégedve, ’s ha ti kedves gyámítványaim, (kik épen a’ szobába léptek) megegyeztek benne, úgy ma nem csak születésem’ napját, hanem három házasodási ünnepet is fogunk egyszersmind ülni. De párulástok között olly zavar van, hogy nem tudom mint tegyem öszve kezeiteket. Azért magatokra bízom kiki válassza-ki a’ magáét. A’ szeretők azonnal kezet nyujtának egymásnak, ’s elragadtatás lobogott szemeikben. Gyönyörűen! mond a’ Doctor, most menjünk az isten’ hajlékába, néki köszönjük-meg, hogy felleltétek azt, a’ mi az én ’s tinnen boldogságotok’ alapja.
Vígan lépett a’ hármas pár templomba, ’s ellágyult érzelmekkel hallgatta a’ papi beszédet, melly ma az idő’ szelleméről gyönyörű előadással tartatott. A’ szónok méltányan beszéle az emberi lélekmüveltség’ haladásáról, de okos intéseket ada az újság’ kapkodás ellen, s’ kifejté, hogy a’ régit azért mivel régi elvetnünk nem kell, sőt inkább kímélve tisztelnünk az elmultakat pedig keresztyéni szeretettel megitélnünk.
A’ Doctor különös gondolatokba merűlve hagyá-el az istenházat. Csendesen ballagott egyedűl, mert gyermekei ’s a’ pap előre mentenek. Halkan mormolá fogai között: a’ papnak igaza van, igaza van. Halljátok gyermekek, mond a’ mint a’ szálába lépe, hol a’ pap ’s a’ hármas pár reá várakoztanak, én azt veszem észre, hogy a’ ti lelketekben, nagy változásoknak kellett történniök, miérthogy illy ellenmondólag találkoztatok együvé ’s itt bizonyosodik-be igazsága e’ közmondásnak: hogy a’ házasság égben köttetik.Ezen férfiu, a’ papra mutatván, olly kézzel fogható leczkét tarta nekem, hogy ennek utána vesszőlovamon nagyobb óvakodással fogok nyargalni. Bocsánatot, mond elrettenve a’ pap. Nem, nem, mond a’ Doctor, nincs mit bocsátani köszönni van. Ha ezen intést egy év előtt hallottam vala, talán még akkor megtértem volna, mond egy levelet az asztalra hajitva, ’s most ezen átkozott hírt nem kaptam volna, hogy ujonnan talált gőzkatlanom szétrepedt, hogy juhaklom szertelen óvakodással épített fedele leszakadt, hogy útam szemes felé jelenleg olly rosz, hogy rajta tegnap két lovam kitörte lábát. Jövendőben vigyázóbb leszek, és semmitől magamat elragadtatni nem engedem, ’s így midőn benneteket megáldalak, mond ő a’ szeretők’ kezeit egymásba fogva, igérjétek-meg nekem, hogy béke ’s egyesség lesz jelszavatok, hogy szeretettel fogtok egymáshoz viseltetni, ’s házasságotokban semmi enthusiasmust nem fogtok ismerni, mint csupán és egyedűl az egy szerelemét!
Petrózai Trattner Károly.
A megjelenést az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával a Mecenatúra 2021 pályázati program finanszírozásában megvalósuló 141023 számú projekt tette lehetővé.