Lantos, lantos! mi baj talált,
Mért hallgat éneked?
Jer én hozzám, majd én adok
Sok szép aranyt neked.
Kevélyen így szól a’ király,
De a’ lantos csak szótlan áll.
Vagy tán magasb fény ösztönöz?
Vedd hősi kardomat.
Te léssz első vitézim közt,
Bird legszebb váromat.
De a’ lantos csak szótlan áll
’S haragban így zug a’ király:
Hah! szolgavér, csekély kegyem?
Börtönbe hát veled;
Hol éj ’s inség ölelkezik,
Ott légyen lakhelyed,
Ha ennyi dij reád nem hat,
Rettegd, érezd hatalmamat.
’S Zenő esd, a’ királyi szűz:
Ne fűzd vad lánczra őt,
Hideg díj nem hevítheti
A’ forró éneklőt;
Adj érzetet ’s gyúl kebele,
Így zeng, igy él a’ fülmile.
De nem hall a’ sötét király
’S dölyfös boszút dörög,
A’ szép Zenő eped, könyez
’S a’ zár midőn zörög
Sohajt Zenő, szüz arcza vér:
Szegény lantos szivem kisér!
Halálcsend a’ lantos körűl
’S komor dohos falak;
De szép csillag dereng
*Világít.
felé
’S egy kedves fényalak.
’S míg érzetén a’ dal hevűl,
A’ bú, a’ sors elszenderűl.
Zenő Zenő hangzik mindég,
Éltének színt ez ad;
Szerelmet könnyet énekel
Mig szíve megszakad;
De lantja él ’s kiért hevült, –
A’ vad király mély ködbe dült.
Kisfaludy Károly.
