A’ költőnek lángkeblében
Kínos, édes érzelemmel
Melly derűlet ’s alkony vív!
Mondjátok-meg, o mi az,
A’ mi búban, és örömben,
Kedv’ ’s keserv’ pillantatában
Itt ben habzik, itt ben küzd;
’S mély titoknak fátyolában
Mennyet ’s poklot rejtve sző?
Nékem is pirult az élet;
Mint tavasznak hajnala,
’S milliom szín’ pompájában
Fenragyogva szállt felém,
És feküdtem szép ölén,
Szívtam kelyhe’ balzamát,
’S mért hogy a’ legédesebb csöpp
Fájdalommal elvegyülve
Forra végig ajkamon?
Röppenj, röppenj szük Jelenlét!
Keskeny nékem a’ határ;
Mult, ’s jövő tekintetemnek
Messze, messze, messze int
Ismeretlen szent haza!
Hol vagy, ah, rendelve nékem?
Nyugtalan szív merre vágysz?
Kölcsey.
