Elindult a’ legény messze országokra
Nem talál utjában enyhe árnyékokra,
Akad egy nagy tölgyre huzamos utjában.
Mellynek tiszta forrás buzogott aljában
A’ viznek mentében egy özvegykét láta,
Mellette egy leányt fürödni magába.
Gondolkozni kezdett mellyiket szeresse,
Kettő közűl kire szemeit vethesse.
Addig gondolkozott, a’ míg egyet gondolt,
Meleg érzésében magában ekkép szólt:
Jobb nékem az arany, ha kicsinyt kopott is
Az ezüstnél, ha ez újonnan koholt is.
Megy az özvegykéhez, ’s kezde barátkozni,
Erre a’ lyány kezdé hazáját átkozni:
Hazám! én rosz hazám! miért szokás benned,
Hogy az ifju legény özvegyecskét szeret,
A’ megdült öregek az ifju lyányokat, –
Hogy a’ m…ó hordja el a’ vén csontokat.
