Egykor homályos érzetek’ álmain
Borongva lengett képzetim’ angyala;
Ömlő pataknál, ’s berkek’ éjén,
Aetheri képek után epedtem.
Sejdítve néztem téreiden, Olümp,
A’ messze felhők’ éjjeli táborát;
Felém tündérszemek mosolyogtak,
’S isteni szózatokon hevűlék.
Eltűnt az álom; és üresen maradt
Titkos Valókért lelkesedő keblem:
Nincs tündérkép, nincs lenge fátyol,
’S Heszperi kert,
*A Heszperidák kertje a költészetben a földi mértéket meghaladó szépségű virágzó kert vagy gyümölcsös, az istenek kertje, hova halandó be nem juthatott. (KFV. 491.)
’s ölelő Sülphída.
*A levegő legfinomabb atomjaiból álló lény (KFV. 491.)
Ki hozza meg szép napjaimat viszont?
Ki szenderít el rejtekem’ alkonyán,
Hogy lepkeként szép álmaimnak
Rózsavirányi fölött lebegjek?
Hadd folyjon, Eros, háladalom neked!
Te nyájas arcczal jössz, ’s szeliden borúl
Tündérbáj
*mulandó, tünékeny báj, valószínűleg Kölcsey leleménye. (KFV. 492.)
ismét
berkeimre;
’S Élüzion mosolyog körűlem.
Kölcsey.