Estve fénylett fényes hold az égen,
’S a’ zöld rétet megvilágosítá.
Rajt’ legelnek két szép úri mének,
Őrzik őket két szép ifj-urak,
Bán Sztiépo és Kapetán Jóvo.
Bán Sztiépo Jóvohoz imígy szólt:
„Melly szép, pajtás! a’ holdnak sugára! –
Oh melly boldog, pajtás, olly legény
A’ kinek nincs messze szeretője;
Fájdalom! nagy-messze az én mátkám!
Elrothadna kendőm, kezkenőm is,
Míg szépemhez érnék, a’ nagy úton:
Kendőm, hogyha vinnék benne szőlőt,
Keszkenőm, ha könyvemet törölném.”
’S szóla néki a’ Kapetán Jóvo:
„Pajtás! én mátkám is jó távul van,
De ha nékem mátkám jut eszembe,
Nem tekintem, milly késő éjjel van
Ménem sem, vagyon e rév a’ vízen:
Mégyek: úton por nem kél nyomomban;
Mégyek vízen: ’s hab sem zajg utánam.”
[Fordította: Székács József.]
