Két szerelmes egy kies ligetben
Csókot váltva múlatott szelíden
Vélték senki meg nem látja őket.
De a’ zöld rét megpillantá őket,
Megmondotta a’ fejér juhnyájnak,
’S a’ fejér nyáj gondos pásztorának,
Pásztor megmondotta egy utasnak,
Útas a’ rév mellett a’ hajósnak,
A’ hajós megmondta csolnakának,
A’ csolnak megsúgta a’ folyónak,
A’ folyó víz a’ leány anyjának.
’S átkozódva szólt a’ szép leányzó:
Zöldelő rét, száradj-el örökre,
Nyáj, te juss a’ farkasok fogára,
És te pásztor a’ Török’ vasára,
Néked útas száradjon-el lábad,
Hordjon a’ folyó el téged révész,
Rád hajó a’ menykő szórja lángját,
’S lángját oltsad-el te áruló víz!
[Fordította: Székács József.]
