Te játszi gyermek-élet’
Rózsás öröm’ világa,
Melly egykor annyi drága
Szent kedvek ált igéztél!
Hol, hol lebegsz mosolygó
Tündéri képeiddel?
Sok édes ingeriddel
Tőlem hová enyésztél?
Hol vagytok égi Horák,
Kik egykor őstanyámon
Kedv ’s béke köztt vidámon
Lejtőztetek körűlem?
Hol bájitok’ malasztja?
Hol szép virágfüzértek?
Ó mit kivántok érttek
Öröm’ leányi tőlem?
Tarkúlnak a’ virágok
Im most is a’ mezőkön,
Zeng völgyeken, tetőkön
Sok dal vigan ’s szelíden –
Szép a’ tavasz valóban!
De bár alakja kellő,
Nem ollyan kéjlehellő,
Mint volt a’ gyermek-éden!
A’ nap’ dicső sugári
Mint akkor, úgy ragyognak,
Szellők is úgy susognak;
’S kér enyhülést fohászom:
De meg nem hűt, ha égek,
A’ lenge szél’ hidegje,
Sem a’ nap’ hő melegje
Fel nem hevít, ha fázom. –
Láttam gyakorta délben
A’ kék eget borulni,
’S vad lángviharra gyúlni,
Hallám dörejjit annak;
De nem sejtém, hogy egykor
Létemre majd az undok
Bú-vészek, ’s barna gondok
Illy rémesen rohannak.
Arany kor! édes elmúlt!
Tündér hazád, – ha szélled
Bajam, – mosolygva éled
Fel néha képzetemben.
Csendes szomorra bágyaszt
Emléke szép egednek –
Fáj! és könyűk erednek –
Mért? nem tudom – szememben.
Egyszer virít, csak egyszer
Éltünk’ öröm tavassza,
Míg fejlenek, szakassza
Rózsáit a’ halandó.
A’ gyermek’ édes álma,
Az Ifju’ gyöngy szerelme
Mind e’ tavasz’ kegyelme –
Egek, miért mulandó?
Szenvey.
