A’ királyi palotában
Már elhagyva, ősz fürtökkel
Áll hős Toldi. Ifjak körzik
’S egy közűlök gúnyra is kel.
Egy új sarkantyús vitéz,
Ki hegykén mindent lenéz.
Ej, te vén sas, de kopott vagy!
Volt erőd be rút hamvvá lett!
Nyom ruhád is, hagyd e’ fénykört,
Már neked jobb kályha mellett,
Ott forgassd az olvasót,
Hagyd nekünk a’ földi jót.
Toldi méri: ugy van, úrfi,
A’ vén sasnak tolla is súly;
Érzem azt, azért segíts te,
Köntösöm, vedd ’s keblem tágúl,
Azt ne bánd, hogy éktelen,
Sok csatán volt már jelen.
A’ király jön, hall ’s parancsol,
És az úrfi bár mint szörnyed,
Köntösét rá adja Toldi;
De alatta már is görnyed,
’S addig nyomja két felől
Míglen hamvként összedől.
Ez varázs! zug ’s a’ király int;
De nyugtan mosolyg hős Toldi,
És újából köntösének
Vas tekéket
*Vasgolyókat.
’s buzgányt húz-ki.
Ősz van, itt hűs szél legyint,
Megbélleltem egy kicsint.
Kisfaludy Károly.
