Szerbus nyelvből.
Szkodra mellett, merre hűs Bojánnak
*Bojana: jelentős folyó Szkodra területén.
A’ fényes várt átövedzi habja,
Szép szkadári szűz vásznat fejérít.
Arra hajtja nyáját a’ juhászfi,
Hajtja nyáját és szól a’ leányhoz:
Szedd-fel vásznad, szép szkadári lyányka,
Szedd-fel vásznad, ’s fuss-el udvarodba,
A’ császárnak serge itt közelget;
Felszedik majd vásznad a’ vitézek.
Vissza szól a’ szép szkadári lyányka:
Mit bohóskodol, juhász legényke,
Asszony nem szült olly vitézt világra,
Olly csikót nem ellett semmi kancza,
Melly Bojánt átúszni tudja hozzám,
’S öszve szedje vásznát a’ leánynak.
Míg ezek ketten imígy beszélnek
Eljött a’ nagy tábor hűs Bojánhoz,
Túlpartjára hűs Boján’ vizének.
’S átkiált a’ tábornak basája:
Menj-el innen, szép szkadári lyányka,
Ménjeinket vásznaddal ne rettentsd,
Hőseim ne ingereld szemeddel,
Mert találok olly vitézt hadamban
Hűs Bojánt, ki hozzád által ússza,
’S a’ szkadári szűzet elragadja.
De felelt a’ szép szkadári lyányka:
Istenemre! ozmanok’ basája!
Míg Szkodrában ifju hősök élnek
Nem rémitnek engemet vitézid.
A’ vezér ezt hallja ’s int azonnal:
Hirdetője hangosan kiáltva
A’ vitézek rendét sorra járja:
Szült e asszony olly vitézt világra,
A’ vagy kancza olly csikót ellett e,
Melly Bojánnak által ússza habját
És elfogja a’ szkadári lyánykát?
A’ vitézek sorról sorra földre,
Szem-lesütve barna földre néznek,
Csak a’ kincshordó nem néze földre
Sőt így szóla bátran a’ vezérhez:
Szabad e a’ vizet által úszni?
Szabad, hogyha isten tudnod adta.
’S a’ kincshordó tüstént hűs Bojánnak
Gyors vizébe szöktet pej lovával.
Szkodra’ vára’ szép szemű leánya
A’ mint látja a’ törökfit úszni
A’ folyónak árjain feléje,
Gyorsan öszve húzogatja vásznát
’S fényes Szkodravár
*Szkodra: város és vallási székhely a mai Albánia területén.
felé elillan,
’S fut serényen anyja’ udvarába.
A’ kincstartó sasként száll utána.
Látja őt a’ szép szkadári lyányka
És magától elhajítja vásznát,
Elhajítja a’ mező’ füvébe,
A’ törökfi tán leszállna érte,
’S míg leszállna, ő tovább iramnék.
A’ vászonra nem néz a’ törökfi
Vászonért nem, szűzért izzad arcza,
Ostorozza pej lovát keményen
A’ leányt hogy elfoghassa rajta.
Elhajítja a’ szkadári lyányka
Érczből fűzött szép lánczát nyakáról,
Negyven négy sor lánczát hónyakáról,
A’ törökfi tán leszállna érte,
’S míg leszállna, ő tovább iramnék.
A’ nyaklánczra nem néz a’ törökfi,
Nem nyaklánczért, szűzért izzad arcza;
Ostorozza pej lovát keményen,
A’ leányt hogy elfoghassa rajta.
Elhajítja a’ szkadári lyányka
Gyöngyből fűzött szép lánczát nyakáról,
Negyven négy sor gyöngyét hónyakáról,
A’ törökfi tán leszállna érte
’S míg leszállna, ő tovább iramnék.
A’ gyöngyökre nem néz a’ törökfi,
Nem gyöngyért, szép szűzért izzad arcza.
Ostorozza pej lovát keményen
’S a’ szkadári lyányt elfogja rajta.
Megragadja hókezét kezével
’S a’ táborba kényszeríti menni.
A’ leány őt bátyjának fogadja:
Édes bátyám, ifju szép törökfi!
Társaid közé ne vígy-el engem,
Engedd, udvaromba vissza menjek
Kedvesemmel jegybe járok én már,
Kedvesemmel Szesztokrílovittyal,
Borivóval, bortól lángolóval,
’S a’ csatákba bátran küzködővel.
Félhetsz tőle kárt hozhat fejedre.
Engedj udvaromba vissza mennem
Én halálig bátyámmá fogadlak.
Nem hajol szavára a’ törökfi,
Felkarolja pej lovára őtet,
Átövedzi háromszor övével
És negyedszer tarka kardkötővel,
’S vissza úszik hűs Bojánnak árján.
És mihelyt a’ víz’ partjára ére
Földre szálla izzadott lováról,
Hogy kevessé késvén megpihenjen
’S csizmájából a’ vizet kiöntse.
Míg öntözné a’ vizet belőle,
Gondolat száll a’ leány’ fejébe.
Zabláját a’ lónak megragadja,
Megfordítja víznek ellenébe
Megfordítja ’s a’ Bojánba szöktet,
Vissza szöktet hűs Boján’ vizébe.
Mig körűl tekinte a’ törökfi
A’ leány már vizközépen úszott.
A’ törökfi húgának fogadja,
’S szent Jánosra és az égre kéri:
Égre kérlek, szép szkadári lyányka,
Égre és a’ szent Jánosra kérlek,
Jó pej ménem adjad vissza nékem.
Isten és a’ nagy próféta légyen
Esküvésem rettentő tanúja,
Hogy nem lészek bántásodra néked
Csak szép ménem’ adjad vissza kérlek!
Én halálig húgommá fogadlak.
Testvér bátyád lészek én tenéked,
’S zálogáúl a’ testvéredésnek
Száz arany ’s még kétszer annyi lészen,
’S újomról egy szép gyürű, jutalmad.
Büszkén vissza szólal a’ leányka:
Tán eszed ment-el, bohó törökfi!
Nem fordulnék vissza már én
Sem pénzed’ számáért, sem gyürűdért,
Császárodnak minden kincsiért sem.
Kész valék én bátyámmá fogadni
Téged, ’s kérni könnyező szemekkel
Hogy ne vígy-el társaid’ körébe
’S nem fogadtál-el hugoddá engem
Nem fogadlak-el bátyámmá én sem.
Sajnos néked válni szép lovadtól
Sajnosabb lett volna elszakadni
Bátyáimnak egyetlen hugoktól.
Udvaromba nyargalok lovaddal
Udvaromból Szesztokrílovityhoz
Kedvesemhez, kivel jegybe járok.
Hogyha a’ hős vörös bort fog inni
A’ barátság’ bor ivókörében,
Fenn kérkedve társinak beszélje,
Hogy szép ménjét hitvesétől kapta,
Hitvesétől, a’ ki azt vitézűl
Egy vitéz töröktől elragadta.
A’ leánynak gúnyoló szavára
Méreg száll a’ kincshordó’ szivébe,
Vérré festi orczáját a’ szégyen
’S szól és a’ föld megrendűl alatta:
Melly hallatlan sors ez, oh nagy isten!
Nem találni olly vitézt ezer közt
A’ ki engemet megcsalni tudna:
’S ím egy lyányka csal-meg szégyenemre!
’S erre gyilkát öv megűl kirántja
És szivébe búsultan bemártja:
Megfosztattam hogyha szép lovamtól
Fosztódjam-meg gyűlölt életemtől.
Sz. J.
Karloviczon.
